Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-04 / 27. szám

837 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP * 838 rolhassak a botrányos életű egyháztagokra. Ámde ha volt is intézkedéseimnek annyi eredménye, hogy husz évi lelkészkedésem ideje alatt sikerült sok meghasonlott házastársakat kibékíteni, s a nagyszámú külön vagy törvénytelenül együtt élő párok közül 18 párt arra birnom, miszerint azok törvényesen elválasztatták magukat . . . mégis dacára ennek az 1884-ik évben már 48 vadházasságban élő pár volt 2402 lelket számláló egyházamban, s az az évi ^kereszteltek anyakönyvének kimutatása szerint minden 9-ik gyermek törvénytelen ágyból született. Ekkor tettem aztán én fel magamnak azt a kérdést, ha vájjon a zsinati törvényeknek 257-ik §-nak ej pontját — jmely szerint minden oly cselekvény, mely által a közerkölcsiség sértetik, vagy melyből közbotrány származik, fegyelmi eljárás alkalmazása mellett fenyítendő* — nem lehetne-e alkalmaznunk a vadházasságban élő egyháztagokra ? Es én minden további gondolkozás nélkül elhatároztam, hogy kísérletet fogok tenni. Összehivattam az egyház elöljáróit : rámutattam a bajra, melyet gyógyitaní ők hivatottak mindenek előtt ; élénk színekkel festettem a fekélyt, mely egyházunk testén ijesztő mérvben mindinkább inkább tovább terjed, s mely a családi élet kötelékeit meglazítja, széttépi, s az erkölcsi életet megmételyezi; kértem őket, hogy mondanák ki, miszerint ők, mint ennek a keresztyén egyházközségnek , mint vallás-erkölcsi testületnek fejei, őrei közbotrányt látnak az ilyen szemérmetlen, fajtalan erkölcsöt sértő együttélésekben ; s hogy ők éppen azért az ilyeneket tovább tűrni nem fogják, hanem ellenökben azonnal a fegyelmi eljárást alkalmazandják; felvilágosítottam őket az iránt, hogy a zsinati törvényeknek emiitett szakasza megadta nekik a hatalmat az e tárgyban való bíráskodásra, hogy tehát csak akarat, erély és kitartás kell részökről, s akkor biztos leszen a siker, stb. stb. Es a szívből jött szó megtalálta az utat az elöljárók szívéhez. . . Még ugyanazon egyháztanácsi ülésen jegyzőkönyvileg ez érdemben határozat hozatott, s megtétettek a kellő intézkedések. A pár nap múlva újból összeült egyháztanács elé már a vadházasságban élők mindegyike külön külön megidéztetett, s miután a lelkész az e tárgyban észlelhető szomorú tapasztalatokra s káros következésekre utalt, s a sürgős intézkedéseknek szükségességét hangsúlyozta, felolvasta előttök az elöljáróknak — mint egyházközségi bíróságnak — következő határozatát: „Ha mától szamitva 30 nap alatt azon vad- I házasságban élők, kiknek törvényes egybekelhetésökre nézve semminemű gátló körülmény fenn nem forog:, magokat nem hirdettetik s nem coo' ö puláltatják ; továbbá ha azok, kiknek törvényes házastársuk van, de vele együtt nem élnek, hanem más személylyel állottak össze, törvényes házastársukkal ki nem békülnek, vagy ha az többé lehetséges nem volna, ellenök a váló pert meg nem kezdik; végre ha azon szülők, kik állítólag azon okból, mert nekik a gazdaságnál a férfi vagy női teendők végzésénél segítségre van szükségük, a törvény szerint még házasságra nem léphető gyermeküknek társat szereztek, (ha bár azon biztosíték mellett is, hogy ha majd a törvényszabta idő eljő, ugy is megtörténend a törvényes egybekelés) — mely viszonytól kifolyólag aztán a törvénytelen gyermekek száma egyre szaporodik — az ilyen törvénytelen együttélésnek véget nem vetnek: külön-külön mindegyik fél fegyelmi eljárás alkalmazása mellett fog megfenyíttetni.* És mi lett eredménye ezen némelyek előtt tán túlmerésznek látszó fellépésnek ? Felelet az, hogy ezen végzés kihirdetése után némelyek azonnal — többen az intés után — s egytől egyig azonban mind az egy ideig még dacolók közül a feddés alkalmazása után alávetették magukat a biróság végzésének, — és nem volt csak egy se, ki a fegyelmi vétség büntetésének utolsó fokához képest a 10 forint bírságolást bevárta volna. Es ma már nincsen egyházunkban egyetlen vadházaspár se, — és erősen hiszem, hogy nem fog lenni a jövőben sem, mert az elöljáróság éber figyelemmel őrködik, s mert maga a nép zöme is örömmel üdvözölte az erélyes intézkedést, nyíltan és sokszorosan hangoztatva, $

igy kellett volna már régen eljárni.* Es most ha valaki azt kérdezné tőlem: hiszem-e, hogy más egyházakban is ily hamarosan végét lehetne vetni a vadházasságoknak ? azt felelném, hogy igen is hiszem, ha t. az elöljárók átérezni tudják hivataluk fontosságát s leszen bátorságuk a kezdeményezéshez — és ha, a mi legfőbb, az egyházmegyék, kerületek, és konventnek élén állók is magukévá tennék azt a nézetet, mely a n.-székelyi németajkú egyház elöljáróit vezérelte ez ügyben való eljárásuknál. Ki kell mondani t. i. nyíltan, hogy igen is a mi ev. szerint reformált egyházunkban a már-már általánossá lenni kezdő vadházasságok közbotránynak tekintendők, s mint ilyenek ellen a fegyelmi eljárás joggal alkalmazható, mert természetesen az egyházközségi bíróságok Ítéleteinek csak akkor lehet hatályok, ha a netalán tán felebbezendő ítéletek a felsőbb forumoknál is helyesléssel fognának találkozni. Helyesen fogta-e fel a n.-székelyi németajkú egyház elöljárósága a 257-ik § c) pontjának értelmét vagy nem? joggal alkalmazta-e ezen sza-