Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-27 / 26. szám

801. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 802 széki biró, ki a szabadkai ref. egyház szervezése alkalmával fényes tanúi jelét adta, úgy buzgóságának, mint bölcs tapintatának. Gondnok lett: Domokos Jenő gymnáziumi igazgató. Jegyző Koos István iigyvéd. Presbyterekké: Hajdú kir. főmérnök. Dr. Kosa Zsigmond kir. ügyész. Zsíros K. törvényszéki biró. Dús Sándor kir. járásbiró. Erdődy Dániel tanár s hirlapiró s Vargha M. iparos. A gyűlés további folyamában kimondatott, hogy úgy a vidéki mint helybeli reformátusokról egy teljes névjegyzék készítendő s aztán minden egyháztag felkérendő, hogy mennyivel járul egy N.-Kikindán felállítandó lelkész-tanitói állomás létesítéséhez ? S végül kimondatott, hogy egy a helyzetet teljesen felderítendő emlékirat szerkesztendő, s az úgy az egyházi felsőbb hatóság egyes tagjainak, mint egyházaink egyes buzgó tagjainak is megküldendő, s becses pártfogásuk, s jóakaró támogatá suk kikérendő. A napot társas vacsora rekeszté be, melyen buzditóbbnál buzditóbb, lelkesítő felköszöntők mondattak, melyek közül különösén kiemelkedett dr. Kosa Zsigmod úrnak, a debreceni iskola egykori növendékének s Szatmármegye lelkes fiának kétszer is mondott komoly, lelkesítő beszéde s Domonkos Jenő úrnak egyházunk meleg szeretetétől áthatott s szép nemes lélekre valló beszéde. 11 órakor végett vetve mindennek elbucsuztunk egymástól, és pedig azon hitben és reményben, hogy egy oly fának magvát veténk el, mely a szerencsés viszonyok s egyházi felsőbb hatóságaink kegyes támogatása folytán kikelve, s egyházunk s hazánk jobbjaitól ápoltatva s a nagy-kikindai s felső-torontáli ref. hivek által hűségesen gondozva, idővel egy oly terebélyes fára fog nevekedni, melynek enyhet adó árnyéka alatt sokan találnak véreink közül enyhületet és oltalmat. Szalay József, D.-becskereki lelkész. Válasz a Szél Kálmán ur „Válasz"-ára. Arra nézve, hogy a sajtó mindig igaz adatokat közölhessen megkívántatik, miszerint azok, a kik a sajtószabadságnak feltétlen hívei és akik élnek is e szabad sággal, ne írjanak soha olyan cikkeket, melyeknek alapgondolatai nem felelnek meg az igazságnak s igy hamis és téves azoknak alkalmazása is A szerkesztő nem mindentudó, a szivek és vesék titkait nem ismeri s igy méltatlanul rovatik meg, ha netalán olyan cikkeknek ís helyet ad lapjában, melyekben nem igaz adatok közöltetnek. Ha a »Prot. egyh. és isk. lap« tapintatos szerkesztője mindentudó volna: a Sz. K. ur »VáIasz«-a semmi esetre sem látott volna e lapban napvilágot, mert I. Nem igaz az, hogy az egyházmegyei bíróság >a vizsgáló küldöttség véleményes jelentése alapján« szükségét látta annak, hogy az esperes engem tapintatos bánásmódra s lelkészhez illő bánásmódra utasítson. Ennek a »Végzés«-ben semmi nyoma sincs. Hanem igaz az, hogy esperes ur a mult év s eptember hó i-én, tehát az egyházkerületi gyűlés után, 361. számú levelében »felhivott« engem arra, hogy »a napokban« menjek be hozzá, mert — úgymond ő — »a f. é. julius 30-ikán tartott egyházmegyei bírósági ülés megbízásából Ercsey Sándor tanácsbiró úrral együttesen fogunk önnel beszélni « E levél vétele után azonnal elmentem Szalontára. Először nem esperes úrhoz, hanem E. S. úrhoz mentem s megmutatván neki az esperes ur levelét, felkéltem őt, hogy menjünk el tehát esperes úrhoz Ercsey ur azonban nem jött el velem, mert nem látta szükségét annak, hogy velem esperes úrral együttesen beszéljen s mert ő nem tudott semmit az egyházmegyei birósági ülés ama megbízásáról. Egyedül mentem tehát el esperes úrhoz. Köszönés után, első szavam is ez volt: nem jön Ercsey ur s megmondtam az okot is, miért nem jön. Esperes ur ajkába harapott, de nem szólott semmit. Leü'tetett s megkínált szivarral. Egy óránál több időt töltöttem esperes urnái, beszélgettünk sok mindenről, de a tapintatos bánásmód és lelkészhez illő viselkedésre való esperesi utasítás elmaradt, arra nem jutott idő. Nem ám, mert tudta azt esperes ur, csakúgy mint tudtam én, hogy a vizsgáló küldöttség véleményes jelentése alapján, nem is láthatta az egyházmegyei birósági ülés szükségesnek azt, hogy az esperes tapintatos bánásmódra stb. utasítson engem, mert ez a jelentés igy szól világosan és félremagyarázhatatlanul: »Ágya községében a vagyonosabb, tisztességesebb lakossag hálával ismeri el lelkészük buzgó működését az egyházi és iskolai ügyekben s azon sikereket, melyeket épen panaszolt lelkész fáradhatatlan munkásságának köszönhet és kétségtelennek látszik, hogy az elégedetlenséget és háborúságot, az egyházi és világi elöljáróság tapasztalata szerint, néhány nyughatatlan egyén izgatási szülte és tartja ébren,« meg vannak e jelentésben nevezve a panaszlevél értelmi szerzői is, akik — természetesen — az izgatók is voltak. És ezek ugyanazok, akikről (az aláírók megbízó levele nélkül) elfogadta esperes ur a vádlevelet, s kiket oda utasított és pedig az átadás percében, hogy vizsgálati költségekre (tehát nem vizsgálati költség előlegéül) 20 frtot hozzanak be, és a kiket a községi elöljáróság utján 246. számú julius 10-kén kelt levelében magához rendelt, hogy velők értekezzen. E berendelés folytán és nem azért, hogy a vizsgálatot sürgessék, cselekedték azt K. I. és B. I., hogy épen 24 órával a már kitűzött s általok is ismert vizsgálati határnap előtt (20 felbujtogatott egyháztagot vivén magokkal) megjelentek esperes urnái. Vájjon honnan tudta az a 20 kis érő, hogy esp res ur berendelte magához K. I.-et és B. I.-et ? Bizonyára a behivottaktól s ha semmi nem bizonyított volna is amellett, hogy magok a vádlevél átadói a bujtogatok, ez a körülmény, hogy nem ők ketten, akik be voltak rendelve, hanem 22-en jelentek meg, meggyőzhette volna esperes urat affelől, hogy csakugyan K. I. és B. I. itt az izgatók. Hanem az esperesi »jószivűség« még e borzasztó jelenetet is arra használja fel, hogy azt bizonyítsa vele, miszerint ügyemben törvényesen járt el. Én pedig azt mondom, hogy épen az a körülmény hogy esperes ur törvényesellenes cselekedetének pa'ástolása végett erre hivatkozik, kétségtelenül igazolja azt, hogy a tényállás csakugyan az, amit én előadtam, és nem az, amit esperes ur »Válasz« ában feltüntet. Hiszen kérem! esperes ur május i-jén rendelte el a fegyelmi vizsgálatot s az a 22 ember másfél hónap múlva tisztelgett esperes urnái s akkor sem azért, hogy az esperesi békéltetés útját elzárja, vagy amint Tompa magát igen szépen kifejezi: »szerető szivünk közt elállja az utat«, legkevésbé pedig azért, hogy a vizsgalatot megsürgesse, mert hiszen tudták ők, hogy az másnap meg fog tartatni sürgetés nélkül is. Mily tiszteletre méltólag nagy lehet érzékenysége azon szívnek, mely megérzi a másfél hónap múlva történendőket? S mily csodálatos előrelátó képessége azon