Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-20 / 25. szám

801. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 802 szives volt. Én elmentem, meg is eskettem, be is könyveztem az én anyakönyvembe, mint a sz-i ev. egyházban kötött házasságot, pedig az esketés nem az én egyházam, hanem a szomszéd h-i egyház filiájában tehát területén történt; nem gondolnám, hogy akadna a ki ezt helytelennek találná. Eddig tehát helyes, de tegyük fel, hogy én bármely ok miatt nem eskethettem volna, — betegség, az illetők költségkímélése stb. — hanem mint meghatalmazottam esketett volna a h-i evang. lelkész; már most mert helyettem a szomszéd lelkész esketett, nem az én anyakönyvem az illetékes ? nem abba kell az esketésnek bevezettetni ? Azt hiszem igen. Lássunk még egy példát nógrádmegyei káplánkodásom idejéből. Sz. és B. szomszédos községek, mindkét helyen van evang. lelkész ; a b-i lelkész néhány napra eltávozott, lett volna egy esketése, felkérte sz-i kollegaját, végezné el azt helyette, annál is inkább, mert ugy intézkedett, hogy a násznép jöjjön Sz-ra, miután az sz-i lelkész el van foglalva. Ugy is történt, a b.-i egyházhoz tartozó vőlegény és menyasszony eljöttek Sz-ra ott történt, nem illetékes lelkész előtt az eskü, szomszéd egyházban; kérdés már most, hol kell ezt helyesen anyakönyvezni? Sz-on-e? a hol az esketés történt; avagy Ben? a hova a vőlegény és menyasszony illetékes. Ott ez utóbbi történt, azt hiszem helyesen. Alkalmazzuk ezt a zánkai esetre, látni fogjuk, hogy habár az esketés Zánkán történt, de mert az illetékes az arácsi ref. lelkész volt, ott kell anyakönyveltetni; mert az esketés bár nem az arácsi egyház territóriumán, de az arácsi egyházban történt; és ha a zánkai ref. lelkész az arácsi ref. lelkésznek küldötte volna megf a kivonatot beanyakönyvezés végett, nem pedig a csicsói róm. kath. plébánushoz, az valószinűleg be is anyakönyvezte volna, mert miután a felek ref. lelkész előtt kívántak esküdni ő lett az egyedül illetékes lelkész és a zánkai ref. lelkész az adott esetben csak is az arácsi ref. lelkésznek lehetett megbízottja és nem egyszersmind a csicsói róm. kadi. lelkész megbízottja. Hogy a róm. kath. plébánus nem anyakönyvezte, helyesen tette, mert miután a felek ref. lelkész előtt kívánták az esküt letenni, a mondott esetben a róm. kath. plébánusnak, a hirdetési bizonyítvány kiadásán kivül az egészhez semmi köze. Es most szabad legyen kételkedésemet újólag kifejezni a felett, hogy ha a róm. kath. plébánus az ily esetekben a kivonatot beanyakönyvezés céljából kérné, azt készségesen kiadnák ; annál inkább merek ebben kételkedni, mert mint láttuk, hogy az akkor, midőn előzékenységből kiadatott, nem fogadtatott el. Ezen kételkedésem által, ugy látszik, Thuri Etele ur sértve érezte magát, holott én nem tényben, hanem csak egy feltételesen bekövetkezendett tényben kételkedtem; ezennel kijelentem, hogy sérteni legtávolabbról sem volt szándékom, mert azt hiszem elég ellenségünk van nekünk amugy is, és ne csináljunk magunknak ellenséget természetes szövetségeseinkből; de másrészt ne keressünk sértést ott a hol nincs, és legtávolabbról sem volt szándékozva. Sárkány Dezső, ág. ev. lelkész. TÁRCA. Egy uj homiletika.*) Rég nem láttam az irodalom terén oly nemes, a személyeskedésnek még árnyékától is távolálló, az ellenfél érdemeit magasan kiemelő s e mellett valóban mélyreható tudományos vitát, mint amilyen napjaink két elsőrangú német homilétája: Krausz Alfréd és Basserman Henrik között folyt. A kardok csattognak, egyik vitéz sem sebzi, nem akarja megsebezni a másikat s mi gyönyörködünk a fényes szikrában, melyeket az összemért nemes kardok jó acéla hány. . . Krausz Adolf strassburgi tanár 1883-ban adta ki homiletikáját s munkájára Basserman a »Prot. Kirchenzeitung« 1885 ik évi 1. és 2. számaiban írt kimerítő bírálatot. Bár »igen nagyra becsüli Krauszt s vele nagyon sok ponton egyetért* mégis több elvi kifogásai vannak művének némely pontjai ellen. De Bassermann nem elégedett meg a biralattal, hanem maga is megírta s közrebocsátá a mult évben jeles homiletikáját. Ezt viszont Krausz vette tüzetes birá'at alá ugyancsak a »Prot. Kirchenzeítung« ez évi 16. számában. Több ponton erősen kifogásolja B. álláspontját, de ő is igy végzi bírálatát: »Az egész könyvtől élénk örömmel veszek bucsut. Különböző pontokból indulva ki, a praxis terén nagyon egybehangzó eredményekhez jutottunk. . . Aki B. után képezi magát prédikátorrá jó mestert választott. A könyv általános theologiai, vagy ha jobban tetszik: vallásos szelleméről bővebben nem szólok; mert keresetlen s épen azért megragadó s szeretettel ható kegyes szellem az.« Vajh mikor jő el a boldog idő, midőn minden tudományos vitát ily magas álláspont óv meg a személyes sértésekbe való sülyedéstől?! Mind Krausz, mind Bassermann a Schleíermacher illetőleg Schweizer tanítványának mondja és tartja magát. S hogy mégis nagymérvű elvi ellentétek vannak műveikben, annak legfőbb oka kiinduló pontjuk különböző sőt ellentétes voltában rejlik. Nekem, ki B. művét s Krausz bírálatát nagy figyelemmel s teljes elfogulatlansággal olvastam — mondhatnám tanulmányoztam át — ugy tetszik, hogy az eltérő főpontoknál inkább Krausznak, mint Bassermannak van igazsága, mely nézetem azonban legkevésbé sem csökkentheti azon nagy tiszteletet és elismerést, melylyel B. jeles munkája iránt én is viseltetem. S ha ismertetésem legtöbb pontja csak ismétlése lesz Krausz bírálatának, nem az önálló ítélet *) Handbuch der geistlichen Beredsamkeit. Von dr. Heinrich Bassermann, Professor der Theologie in Heidelberg. Stuttgart, Verlag der I. G. Cotta'schen Buchhandlung, 1885. 8-ad X + 638 lap.