Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-20 / 25. szám

774 gesen különböző módjaival szemben első javitnivaló a különbségek megszüntetése és lehető egyöntetűség behozatala. A fennálló vizsgarendszernek nagy hibája továbbá, hogy a vizsgáló bizottságok nem állandók, hanem mondhatni évenként változók. Minden gyűlési tag vizsgáló biztos, de szorosan véve egyik sem az. Már pedig a vizsga eredménye felett dönteni hivatott személyek gyakori, néha minden alkalommal való változása nemcsak nem biztosítja, hanem sokszor lehetetlenné teszi azt a következetesen egyenlő szigort, mely a képesítés színvonalát mindig egy azon magaslaton tartja. Ebből foly aztán a mostani rendszer nagyon gyakori s csak nagy nehezen elkerülhető hibája, hogy az osztályozásban vagy tulszigorú vagy túlságosan elnéző, a mint a bizottság-változás magával hozza. E lényeges hibán okvetlenül és gyökeresen segíteni kell. Nem kis hiba van a vizsgái tárgyak beosztásában is. A mostani vizsgarendszer igen sok apró-cseprő tárgyakra forgácsolja a theologiai studiumot. Két izben összesen vagy 17 tárgyból kérdeztetik a jelölt, mintha csak modern középiskolai osztályvizsgát kellene adnia. Máig sem tudom megérteni és okát adni, hogy miért szerepel a képesitő vizsgák tárgyai között az Encyclopaedia, a külön Katekhetika, meg a Curapastoralis s több effélék. De nem jól vannak megosztva a tárgyak a két vizsga között sem. A kápláni vizsgára igen sok, a papira igen kevés van téve. Ennek következménye aztán az, hogy a kápláni alatt csak ugy görnyed a candidatus, a papi vizsgára meg alig készül valamit a káplán, hisz avval (mint mondani szokták) nem érdemes komolyan foglalkozni. Az uj vizsgarendszerben helyesebben és célszerűbben kell a tárgyakat beosztani. Reformálni kell a vizsgák idejét is. Most a vizsgák rendesen a kerületi gyűlések idején tartatnak, a mi helyes volt a régebbi időben, mikor a káplánok és vizsgáló biztosok, hogy a vizsgáért való külön utazás költségeitől megkíméltessenek, a superintendentialis gyűlés alkalmával végezték dolgukat; és helyes volt talán azért is, mert az akkori kerületi gyűlések, mint jegyzőkönyveikből látható, sokkal kevesebb tárgyban kellvén intézkedniök, igen jól ráértek a papjelöltek és a fiatal papok megvizsgálására, s a mi ezzel össze volt kapcsolva, a vizsgát sikerrel letett ifjak lelkészi felavatására. Az idő változván, ma e rendszer csak a képesités hátrányára szolgál. A gyűlés legtekintélyesebb tagjai rendesen más bizottságokban lévén elfoglalva, papi vizsgára csak az vetődik be, kinek másutt nincs dolga. Püspök és esperesek sokféle gyűlési gond és dolog miatt vagy meg sem jelenthetnek, vagy ha igen, akkor sem fordíthatnak az ügy fontosságához méltó figyelmet a papok képesitésére. Végre a gyűlési drága időt kímélendők a vizsgát rendesen kelletén tul hajszolják, nem engedve elég időt alaposabb kérdezésre a tanárnak, nem adva elég alkalmat kimerítő feleletre a censendusnak. E bajon is segíteni kell. De a jelöltek szempontjából sincs jól megszabva a vizsga-tevés ideje. Most a candidatus végzés után egy évre tehet kápláni, ez után egy évre papi vizsgát. A képesités megszerezhetésének e tervszerű húzás halasztása a mai viszonyok között egészen felesleges. Csak hosszabbítja a készületi időt, de nem javítja az előkészületet. Aztán itt is tekintetbe kell vennünk a változott viszonyokat. Mikor elődeink a vizsgái előkészületet két évre szabták, nem lévén még qualificationalis törvény, szemeik előtt főként az lebeghetett, hogy az egészen korlátlan választás éretlen fiatal embereket ne ültessen a parókhiákba. Ma ez aggodalomra egyáltalában nincs ok, sőt inkább az a baj, hogy a minősítési rendszabályok nagyon is megérlelik, sokszor kifárasztják a szegény káplánt. A tanfolyam bevégzése és az első vizsga között egy évi időközt szabni meg, nézetünk szerint, teljesen felesleges. Minek szaporítani a ^pipázó diák*-ok és a ^heverő káplán*-ok számát? Miért hátráltatni tervszerűleof a fiatal emberek állásra jutását ?! Végül nem csekély hibája a mostani vizsgarendszernek, hogy az írásbeli dolgozatokra nem fektet kellő súlyt. Az első vizsgára nem is ad házi feladatot, hanem megelégszik két kis zárthelyi dolgozattal; a második vizsgára csupa liturgialis munkákat kiván, az elméleti dolgokat jóformán mellőzvén. E hiba sem maradhat kijavitatlanul az új rendszerben. Mindezen felsorolt hibák, (melyek száma még szaporitható volna) a lelkészképesités színvonalát általában is gyengítették, néhol károsan alászállitották s ezért teljesen indokolt, sőt halaszthatatlanul szükséges, hogy a papi vizsgák fennálló rendszerét gyökeresen reformáljuk. A reform főbb elveit és néhány pontját a mondottak után, melyek a kijelölendő tételek indokolásául tekintendők, röviden a következőkben vagyok bátor összefoglalni. A reform vezérelvéül a vizsgálás és osztályozás színvonalának emelését kívánom kitűzni. Nekünk nemcsak a papképzés, hanem a papképesités terén is szüntelen emelnünk kell a mértéket. Emelni elvből, mert mi reformált és magunkat szüntelen reformálni tartozó egyház vagyunk, mint ismeretes jelszavunk is mondja: ^ecclesia semper reformari debet.* Emelni a társadalmi verseny által ösztönöztetve, mert a hivatalunkhoz