Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-13 / 24. szám

745 746 többre, diadalról-diadalra ! Adja nekünk az egységnek lelkét, hogy legyünk egy akarattal egy célnak apostolai! Ugy legyen 1 Kenessey Béla. A felső-nógrádi ev. papi értekezlet a társértekezletekhez. Papi értekezletünk f. év május 26-án tartotta meg Ozdinban évi rendes ülését, melyben elnöklő főesperesünk bejelentette, hogy a nógrádi ev. lelkészi kar nevében részvétnyilatkozatot küldött néhai Veres Pál, sok éven át buzgó és bölcs esperesi felügyelőnk családjának, meglévén előlegesen is győződve arról, hogy ezen tette a kartársak helyeslésével fog találkozni, sőt az elhunyt jeles férfiú halála feletti bánatának maga az esperesi közgyűlés is jegyzőkönyvi kifejezést fog adni. Örömmel jelentette azután, hogy felséges királyunk legfelsőbb kegyelme, bányai egyházkerületünk érdemdús felügyelőjét Fabiny Teofil ő nagyméltóságát igazságügyi miniszterré nevezte ki. Hogy efeletti örömünknek mi is kifejezést adjunk, megbízta esperes főjegyzőt, hogy fogalmazzon értekezletünk részéről egy hozzá intézendő szerencsekivánatot. Ezen levél az értekezlet előtt felolvastatott, valamennyi jelenlevő tagtárs által aláíratott s azonnali elküldésére nt. főesperes urat kértük fel. Csupán egyleti érdekű ügyeink felsorolásával nem kivánom ezen becses lapok olvasóit untatni, megemlítem azonban közülök azt, hogy a 14 lelkészből álló kör öt év előtt saját özvegyei és árvái számára egy segély-íntézetet alapított, mely eddigelé tisztán saját filléreinkből több mint 100 frtra növekedett. Hát bizony mi csak mostoha gyermeke vagyunk édes hazánknak ! Alig van már polgári közhivatal, melynek viselői elnyomorodásuk esetén s ezeknek özvegyei vagy árvái a végínségtől országos intézkedések által ne volnának megóva. Mi a nép javának legközvetlenebb szolgái, kikhez népünk örömeivel és bánataival, kedvező és kedvezőtlen időben bekopogtat s nálunk mindenkor önzetlen szeretetre talál, mi, kik az állam békéjét és a közrendet is erősebb fegyverekkel őrizzük, mint Ukhatius, t. i. a vallásos és erkölcsös élet terjesztésével és ápolásával, mi a »misera plebs contribuens«-nek gazdászati válságok és az adópolip szorítása által hova-tovább panaszosabbá váló sovány kenyerén tengődünk, s ha, a mig élünk, el nem vonunk testi és szellemi szánkizétől egy-egy nekünk is kompetáló élvezetet, hogy maradékaink számára gyámolító intézeteket állítsunk, sírjainkban, családunknak a nagy világ közönyétől jéggé fagyott könnyein fognánk nyugodni, melyeket a társadalom elismerése nem akar harmattá olvasztani, hogy a hála virágát növelhesse számára. Igaz, mi nem vagyunk közhivatalnokok, mí hát nem lehetünk az állam rokkantjai; özvegyeink, árváink nem lehetnek az állam gyámoltjai! Nem vagyunk közhivatalnokok, ha fizetéseink rendezéséről van szó ; nem vagyunk közhivatalnokok, ha egy főesperest hivatalos munkái között arcul üt egy durva dühösködő; nem vagyunk közhivatalnokok, ha bármi megtámadások ellenében a törvény védelmét akarjuk igénybe venni; nem vagyunk közhivatalnokok, midőn állami közkedvezményeket kérünk vasutaktól stb. De közhivatalnokok vagyunk, a hol ingyenes szolgálatokat kell tennünk az államnak oly mértékben, minőben egy hivatalnoka sem tesz ; közhivatalnoknak minősít a büntető törvénykönyv törvénysértések s bűntények esetében ; közhivatalnokok vagyunk, midőn érvényes anyakönyvi kivonatokat állitunk ki, pedig hát még anyakönyveink nincsenek olyan bélyegekkel ellátva, mint a kereskedői főkönyvek, mi pedig semmiféle kamarába sem vagyunk bejegyezve, hogy annak tekintélye táplálja a mi hitelünket. S miért kell az államnak velünk szemben ily következetlennek lennie ? azért, hogy ő követelhessen tőlünk, de mi ne követelhessünk tőle. Az igazságnak ilyen mértéke, a mi szolgálatainknak becsmérlése. Ezt az abnormitást kívánná legalább részben mérsékelni felső-nógrádi papi értekezletünk, miért is megbízott engem, hogy intézzek az ő nevében felhívást a magyarországi mindkét felekezetű papi társegyletekhez, miszerint egyetértően indítsunk mozgalmat saját esperességeink, kerületi gyűléseink s egyetemes konventjeink utján arra nézve, hogy a hivatalhói kiállítandó anyakönyvi kivonatok díjmentessége a lehető legkisebb mértékre, például olyanra redukáltassék, hol a kivonatokat igénylőknek vagyonértéke 50 frton alól áll. Az ág. h. ev. egyetemes egyház 1885. évi közgyűlése a jegyzőkönyv 35. pontjában ugyan sajnos tudomásul vette a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1884. november 13-án 36617. sz. a. kelt leiratát, melyben kimondja: »hogy a szóban levő törvény módosítására vonatkozó intézkedések megtételét ez időszerint nem tartja célszerűnek^ de mi ezen sajnos tudomásvétellel be nem érhetjük. Nekünk újra és újra kérelmeznünk kell, hogy a minket megillető munkadíjat feleinktől beszedhessük. A mit a nagyméltóságú miniszter ur bolygatni ez időszerint célszerűnek nem tart, az nekünk mai napság szükségesebb, mint valaha, s jogos is lesz mindaddig, még ingyen munkánkért másként kárpótolva nem leszünk. A mi egyházaink a nekünk kiállított »meghivó-levelek«-ben nem tartották méltányosnak kivételt tenni azon anyakönyvi kivonatokra nézve, melyeket árva-, bűnfenyitő,- rendőrivagy katonai-ügyekben kiállítunk, pedig az egyház a mi gazdánk, vagy ha jobban tetszik a mi szerződő felünk ; az államtól semmivel sem részesülünk több előnyben, mint akármelyik közhonpolgár, mégis megcsonkítja szerződésileg biztosított jövedelmünket. Ha a körjegyzők, közigazgatási tisztviselők, bírák, orvosok, közjegyzők hagyatéki ügyekben, bűnvizsgálatokban stb. a helyszínére mennek, napi dijakban részesülhetnek, mi lelkészek állítsunk ki bizonyítványokat s anyakönyvi kivonatokat ingyen. Hol van ebben a méltányosság? Rendelkezik velünk valamennyi szakminisztériumnak valamennyi közege; népesebb egyházakban a hival álból, ingyen végzett munkák egy kisebbszerű iroda teendőivel vetekednek s mi az ingyen munkát még irodai költségekkel is kénytelenek vagyunk megtoldani. Hogy a szoros értelemben vett állami érdekeknek: az adó-, katona- és statistikai-ügynek tegyünk szolgálatokat ingyen, azt honpolgári kötelességérzetünk is parancsolja, de hogy az egyeseknek akár árva, akár bűnfenyitő, akár kórházi, akár rendőri ügyekben ingyen kelljen kivonatokat vagy bizonyítványokat kiszolgáltatnunk, ha mindjárt a felsőség kívánja is azt, azt nem tartjuk magunkra nézve igazságosnak. Vegyék ezeket fontolóra a t. társértekezletek s szíveskedjenek véleményeiket akár egyházi lapjaink utján, akár átiratilag, elnökünk Svehla János főesperes urnák (lakik Uhorszkán, u. p. Losoncon át Rónya) tudomására juttatni, hogy további érintkezések által az indokolt felirat megírásához és az országgyűlés elé való felterjesztéséhez mielőbb közel érhessünk. Holles Dániel, esp. főjegyző.