Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-13 / 24. szám

801. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 802 Pünkösti gondolatok. ^Mikor pedig a Pünköst napja eljött volna valának mindnyájan egy akarattal együtt * — ím ez igéket olvasom amaz első pünköst ünnepéről szóló apostoli tudósitás bevezetésében s a mig tovább forgatom a könyvnek lapjait és álmélkodva csodálom megragadóan fenséges történeteit: mintegy megállva ^vizének mélységei felett'1 abban a tükörben szemlélem a majdnem kétezred éves multat s ott látom együtt egy akarattal, egy célra törekvéssel, egy eszménynyel lelkükben azt a tizenkét egyszerű halászt és vámszedőt, a mint az elköltözött Messiás isteni alakjának szemléletébe merülnek el. Csend, nyugalom van körülöttük. Mindenik el van mélyedve a saját gondolataiba, érzéseibe. S bár mindegyik hallgat, mégis tudja mindenki, hogy egy alak, egy eszme körül járnak merengő gondolataik. Az egyiknek egy, a másiknak más kedves, felejthetetlen, boldogító emléke van az elköltözött Mestertől ; az egyiknek egy, a másiknak más, mi mélyen bevésődött lelkébe annak a dicső alaknak életéből és tanításaiból. Egyik visszaidézi talán az első predicatiónak varázshatását, mert hisz soha ember még ugy nem szólott, mint ő ; a másnak lelke előtt talán elvonulnak hosszú sorban azok a bénák, sánták, vakok, süketek és halottak, a kik szava gyógyító hatalmára járni, látni, hallani és újra élni kezdettek : a harmadiknak lelke előtt felmagasztosul ott a hegyen dicsősége fényében az Illéssel és Mózessel találkozó Istennek fia; a negyedik még most is csüggedve, félve, remegve gondol a golgothai tragoediára ; az ötödik pedig talán épen ugyanezen pillanatban örömtől ragyogó arccal, a lelkesedés tüzében égő szemekkel s figyelve hallja mintegy újra az angyal égi hangját: >

Mit keresitek a holtak között az elot, nincsen itt! feltámadott!^ : a hatodik de nem folytatom tovább. S a mint igy együtt vannak egy akarattal, szívok körül egyszerre csak valami jótékony melegség ömlik el. A szív hangosabban kezd dobogni, az ajkak némasága kezd oszladozni, a szemek lelkesedéstől ragyogva égre irányulnak, a kezek egymást keresik, hogy egy a másban találjon támaszt s ekkor ^nagy hirtelenséggel lőn az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése — — — s megtelének szent lélekkelc

, Istennek lelkével, a mely aztán megtanította őket arra, hogy mit kelljen szólaniok a népnek, a világnak s mit kelljen szólaniok, ha a zsidó tanács, vagy a pogányoknak törvényszékek elé állíttatnak. Kell hirdetniük egy akarattal a meghalt és feltámadott Urat, hogy valakik ő benne hisznek el ne veszszenek, hanem örök életet vegyenek. Míg gondolataim ott révedeznek a múltnak homályában, hova világot csak a szent irónak feje felett lebegő kettős tüzes nyelv fénye vet s mig, mint már nagyon kicsiny és késő unoka, csak leoldott saruval merek közeledni ama piedestálokhoz, a melyeken az első pünköst szereplőinek ércnél maradandóbb szobra áll, s mig leborulva imádom a tűznek oszlopában rejlő istenséget: egyszerre csak a jelenben találom magamat s önkénytelenül azt kérdezem: vájjon hát a pünkösti lélek bennünket is együtt talál-e egy akarattal? ! Minket, kiknek nemes feladatunk a meghalt és feltámadott Urat, az Istennek országát s a világ bolondságával szemben az Istennek kikutathatlan és végéremehetetlen bölcsességét hirdetni ?! Kéz-kézben várjuk-e a tüzes nyelveknek leszállását, hogy azok tanítsanak meg szólni különböző nyelveken a veséknek és velőknek megoszlattatásaig és azok gyújtsanak bennünk lángot, hogy világolhassunk mindeneknek, hogy az égi erő tegyen kitartókká az Úr országának építésében ?! Egy akarattal együtt vagyon e a mi magyar protestáns egyházunk?! Együtt vannak-e főiskoláink és kormányzó testületeink ?! — — Felelni nem merek. Nagyon fájna I Avagy azt hiszitek Atyámfiai! férfiak! hogy a zsinati törvények uniójával már teljesen egyek is lettünk ? Vájjon nem mondhatná-e még mindig egy objectiv szemlélő sok dologban az egyes egyházkerületeknek és főiskoláknak azt, a mit egykor Luther mondott: ^Ihr habét einen anderen Geist?!* S meg vagyok róla igazán győződve, hogy a legtökéletesebb zsinati törvények s konventi rendszabályok az egységet soha meg nem teremtik, ha a lélek bennünket nem egyesit; az Istennek ama lelke, mely egy akarattal cselekedni tanitotta az apostolokat ; az Istennek ama lelke, mely az egy célra való törekvés szükségességének igazságára megtanítván minket, magasabb szempontból nem egyesit. Másfelől az is erős hitem és meggyőződésem, hogy soha jobban szükség nem volt, az egy akarattal való munkálkodásra, mint most. Valóban szent Sionunkat ugy kell építenünk, mint egykor a zsidók épitették volt templomukat: egyik kezünkben a kardnak, a másban a vakoló kanálnak kell lenni. Az ^obiter libata philosophia* és a história naturalis támad, ostromol az állítólagos alaposságnak fegyverzetébe öltözködve (a mely azonban vaspáncél helyett csak >

papier masche*). Ezekkel harcolni kell egy akarattal, a seregek Urának Istenének nevében, igazi páncélban, a hitnek sisakjában, a szeretetnek mellvasában és az igazság fegyverével. De másfelől meg fel kell örömmel használnunk s szent templomunk épületlcöyei közé kell beékelnünk azokat, a kik jönnek az Ur gond-