Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-05-02 / 18. szám

550 rántson-e kardot, kik hazája ősi jogai, szabadsága, nemzete élete megvédelmezése végett küzdenek, avagy azokhoz csatlakozzék, kiknek diadala az ő egyházának ugyan némileg erősbödésére, de a nemzetnek gyengítésére, megölésére szolgál. Csak a jelen század harmincas és negyvenes éveiben is mily keserű harcokat kellett folytatni az ország katholikus, de liberális vezérférfiainak a magyar kath. egyház főpapjaival? Hányszor nem kelle tapasztalnunk, hogy a főpapi székek busás jövedelmeinek feleslege nemzeti, közművelődési, avagy szorosabb értelemben vett katholikus vallási s egyházi célok gyámolitása helyett, politikai reactionarius korteskedésekre fecséreltettek ? Ezek az idők ujabban ugy látszik elmultak. A főpapság engedi a nemzetet a maga utján menni, a nemzet, avagy az egyes pártok által üdvöseknek vélt elvek mellett, a politikai élet mezején küzdeni, ő pedig teljesiti főpásztori tisztét, s teljesiti, hol több, hol kevesebb dicséretet érdemlőleg honfiúi, pártálláshoz nem kötött kötelességeit. Nem csoda azért, ha az ország kathol. polgárai—tartozzanak bármely politikai párthoz — versenyezve sietnek főpapjaik irányában tiszteletüket tolmácsolni. A nemzetietlen irányon kivül van még egy más sötét pont is a kath. főpapság múltján. Kezében volt a nagy vagyon, száz meg száz községnek abbások, püspökök, érsekek voltak a földesurai, és a népiskolai oktatás ügye a legelhanyagoltabb állapotban volt egészen az ujabb időkig. Egész katholikus községekben még csak a jelen század közepén is nem találtatott egyetlen ember, kivévén természetesen a honorátiorokat, ki a nevét letudta volna írni. Mintha csak szándékosan igyekeztek volna a népet — ennek lelki atyjai — a művelődés s felvilágosultság forrásától elzárni. A katholikus gymnásiumok és akadémiák elég jó szolgálatot tettek azoknak, kik a latin nyelvet, majd valamelyik tudomány ágból annyi a mennyi ismeretet igyekeztek maguknak elsajátítani, de a magyar nemzeties szellem, a szabad, önálló gondolkodás ismeretlen volt legtöbb kathol. közép és felső iskolában. Magyarország történelme címe alatt Magyarország múltjának torzképét, sokszorosan meghamisított alakját tüntették fel az uj nemzedék előtt, a szabadabb gondolkodás, az önálló tudományos vizsgálódás pedig a legkárhozatosabb bűnök közé számittatott. Csoda-e, ha később a felsőbb iskolákból kikerült ujabb és ujabb nemzedék, megismerkedvén az iskolák falain kivül nemzete valódi történetével s százada szellemével, hidegen, sőt bizonyos nemével a megvetésnek s gyűlöletnek fordult el azoktól, kik hivataluknál fogva legfőbb felügyelői, vezetői voltak a katholikus tanügynek. Ám de mai napság akár a népiskolai országos törvény iránti hódolatot, akár a különböző fokú kathol. tanintézeteket átlengő magyar nemzeties szellemet tekintsük, akár azon jó szolgálatokra gondoljunk, melyeket a különböző tudományágaknak a katholikus tanintézetek tanárai s az azok kezei közül kikerültek tesznek: nincs okuk kathol. polgártársainknak sem a pirulásra, sem a bosszankodásra. A közép- és felső tanintézetek nem hogy elidegenítenék a művelt katholikus laikusokat a kathol. egyház és tanügy vezérembereitől, sőt inkább szorosabbá fűzik a közöttük levő kapcsolatot. Ma már a katholikus főpapot nem úgy tekintik hazánkban, mint a modern műveltség s a nemzeties irány, a liberális eszmék gazdagon fizetett Heródeseit, halálra üldözőit, hanem mint olyakat, a kik legjobb tehetségük szerint igyekeznek a stabilismus elvén nyugvó kath. egyházat, a néha majd nem rohanva haladó 19-ik századdal kibékíteni ; kik igyekeznek híveik szívét s jóakaratát a kathol. egyház részére tovább is megőrizni, de a mellett szemet hunynak, ha híveik értelem- s gondolatvilága kívül esik az anathémás dogmák által határolt körön. Talán az időknek egy más jele is felismerhető ez eseményben. Könnyen kimagyarázható lélektanilag, hogy a midőn valamely népnél a politikai vagy társadalmi téren szabadabb áramlat indul meg, ez a vallásos élet mezején is új s szabadabb iránynak lesz eszközlője ; és pedig annál szabadabbnak, féktelenebbnek, minél inkább le voltak az emberek szellemileg nyűgözve. Századunk első felében a hazai kath. egyház eléggé érezte a politikai szabad szellemnek a középkorból eredt szellemi bilincseket tördelő hatását; de a tudatlanság és babona által koholt bilincsekkel együtt tördeltettek a valódi vallásosság s a tiszta erkölcsiség láncszemei is. A politikai liberalismussal összeférhetlennek taitották az emberek a vallásos hitet, s a kik hazájukat melegen szerették, egyházuk irányában többé-kevésbbé meghűltek. Művelt embernek nincs szüksége vallásra — gondolák; — a pap, kivált ha politikai vagy irodalmi téren nem szerez magának érdemeket, csak heréje a társadalomnak, melytől ezt igyekezni kell mihamarabb megszabadítani. Az úgynevezett művelt osztálynak a legalsó fokain állók is gúnynyal, megvetéssel tekintettek a vallás szolgáira, s divattá vált a vallást, papot nevetség tárgyává tenni. Sőt mi tagadás benne, még maguk a vallás szolgái között is — ugy egyik mint a másik táborban — találkoztak nem kevesen, a kik alig sejtették hivatásuk magasztos voltát, s a vallásnak, melynek hirdetői voltak, a politikai s társadalmi életet megszentelő hatását. Szolgáltak bérért; papok voltak az oltár előtt, vagy