Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-10 / 2. szám

T3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍJ A protestáns tanfelfogás szerint lutheránusok és reformátusok egyaránt elvetették mind a tisztítótűzről mind az ég és pokol közt képzelhető bármely közbenső helyről szóló tant és egyszerűen azon felfogás volt érvényben, mely szerint a hivők a mennybe, az elkárhozottak a pokolba jutnak. De a hitvallásban benn levén a descensus-ról való tan, annak értelmezést is kelletett adui. Luther és a róla nevezett egyház confessiói azonban még ingadoztak az ezen tételre vonatkozó bibliai józan értelmezésnek szószólói lenni. így például a formula concordiae IX. cikkelye, hivatkozván a lutheri theologusoknak e tárgy felett folytatott vitáira, azt mondja, hogy > miután ezen tétel sem az érzékekkel sem az elme által meg nem fogható: egyértelműleg azt véljük, hogy a felett nem kell vitatkozni, hanem egyszerűen hinni és tanitani. Mert elegendő tudnunk, hogy Krisztus alászállott a pokolba s azt minden hivőre nézve megrontotta és a hivőket a halál és ördög hatalmából s a pokol torkának örök kárhozatából megszabadította. De hogy ez mi módon történt, azt hagyjuk a más világra, midőn nemcsak ez, hanem más egyébb is — a mit itt jámborul hittünk és a vak elménkkel meg nem foghattunk — ki fog jelentetni.* Később a lutheri egyházban azon tanirány lett uralkodóvá, mely szerint Krisztus, mint Isten és ember, lélek és megdicsőült test szerint leszállott a pokolba, az elkárhozottak helyére, hogy győzedelmes kedjék az ördög felett. Erre nézve hivatkoznak Kol. 2. 15-re, hol tulajdonképen csak az van mondva, hogy Krisztus győzedelmeskedett a halálon ; de nem az, mintha ő a pokolban, mintegy a hely szinén ülte volna diadalmát. A református tanfogalom eltér mindezen téves és habozó felfogásoktól. Ez azt mondja, hogy az apostolicumban idők multán elfogadott eme tétel »szállá alá poklokra* jelképesen értelmezendő. Krisztusnak a pokolban való helyi tartózkodásáról egy szent irati hely sem tanit. Péter I, 3, 19. 20: Krisztusnak Nóé általi hatásáról szól, a mennyiben Nóé próféta volt és Krisztusnak lelke vala ő benne. Alászálla Krisztus a pokolba akkor, midőn szenvedett a keresztfán. A xareldovxa slg ciőov jelenti az eltemettetést, mint a megaláztatás alkotó elemét; mialatt Krisztus teste a sírban volt, lelke az atya Isten keblén pihent, Luk. 23, 46. Péter apostol azt mondja Csel. 2, 24-ben, hogy a feltámadáskor megáldattak a halál fájdalmai; tehát szerinte is a sírban létei a megaláztatás legalsó foka volt, a midőn a halál Krisztus testét zár alá vette. így tanit Kálvin és a heidelbergi káté is a 44. kérdés feleletében, mondván, hogy ez a tétel azt jelenti, miszerint mindennemű nehéz megpróbáltatásaimban biztos lehetek a felől, hogy Krisztus az ő kibeszélhetetlen fájdalma, szenvedései s szorongattatásai által, melyeket a keresztfán sőt már azelőtt is elszenvedett, engem a pokoli kíntól és gyötrelemtől megszabadított. Ily értelmezéssel vigasztaló a descensusról szóló tan, mig a tisztítótűz vagy Hades tévelygésteljes tana lelki vakságra vezet. Láthatjuk e rövid jelzésből is, miszerint a református tan elveti a catechismus romanus azon fictioját (I. VI.), hogy Krisztus az ó-szövetségi atyák lelkeit akarta volna a limbus patrumban vigasztalni (fructum passionis ut impertiret) és magával kihozni. Megcáfolva van egyúttal azon felfogás is, mintha Krisztus átalában az előtte elhalt emberekhez tartott volna beszédet oda lenn. E vélemények ellenkeznek az irás józan felfogásával. Némelyek Eféz. 4, 9 re utalnak ; ámde ott rá Karút6qcc /.úgt] rtjg ytjg a legjózanabb magyarázat szerint a földet jelenti, ellentétben az éggel. Pál apostol ezén helyen csupán a magasságba való menetelről szóló zsoltárhelyet akarja kiegészíteni és szól az előzetesen történő leszállásról hg rá y.arcoreQa ^icgrj ttj; y&rjg. Az apostol egyszerűen azt akarja, hogy az olvasók újból megismerjék Krisztus leszállását és felmenetelét. De nem gondolt távolról sem az úgynevezett pokolba való leszállásra, miről átalában az egész szent irás mélyen hallgat. Midőn a descen?us-ról ily értelemben vélekedünk : helytelenítjük Schweizer eljárását, a ki I. Pét. 3, 17— 22 re hivatkozva, e tétel (»Hinabgefahren zu der Hölle als Mythus ohne bibi. Begründung durch Auslegung der Stelle I. Petri 3, 17—22 nachgewiesen című iratában) a mythusok régióiba tartozónak nyilvánitá, mi által az egész symbolum eredetének és érvényességének kétségbevonását célzó rationalisták malmára hajtá a vizet. Mi ezen tételnek református tanfelfogásában — mely bibliai alapon épül — leginkább megnyugszunk, mert az igazságra törekszik és józanságra vall. Ez okból a Schweizer-féle elmélet helytelenítésével, az orthodox Güder és Riggenbach álláspontjának s átalában mindenféle elmefárasztó üdvtelen magyarázási kísérleteknek mellőzésével, Kálvin genfi kátéjára s a mi heidelbergi káténkra utalunk, mely utóbbinak jelesebb kiadásai, valamint a positív ref. dogmatikának Krisztus királyi tisztéről tárgyaló szakasza, teljesen kielégítik tudvágyunkat, eloszlatják a bizonytalanság homályát és erősbítik Krisztusban való hitünket. A descensus tanán kivül még két toldalékról kell pár szóval megemlékeznünk, mint a melyek legutójára vétettek be a symbolum teljes szövegébe és pedig elébb délgalliában, majd Rómában is. Mindkét bővités az ecclesia-ra vonatkozik, azt mondván arról, hogy az — catholica, azaz egyetemes, átalános ; továbbá hogy az — sanctorum communio : szenteknek egyessége. Mind ezen jelzések keresztyéni szempontból véve, nem szolgáltatnak anyagot ellenvetésekre és megtámadásokra; de szólanunk kell rólok, mivel a teljes szövegbe való felvétetésöket e'eitől fogva oly értelmezések akadályozták, melyek a római tévtanok között mai napság is hirdettetnek. Ilyen tévelygés az, mintha egyedül a római rendszer utján lehetne idvezülni s az egyedül idvezitő tudomány a római curia monopoliuma lenne. A Krisztusi tan szerint az egyház egyetemes, mindenekre kiható jelleggel bír, miként annak alapitója, feje, kormányzója: mindeneknek idvezitője ; a kin kivül nincsen senkiben másban üdvösség és a ki által egyedül megtartatnunk lehet. így tanítottak az apostolok, igy érez a józan keresztyénség, ily értelemben hitték amaz első századbeli keresztyének is, hogy az az üdvintézmény, melynek neve ecclesia, mindenekre egyetemlegesen áldástárasztó egyesület, görögös latinsággal szólva katholika. Már Pál apostol inté erre az efézusi olvasókat, midőn szívökre kötötte és egyszersmind az egyetemes keresztyénségnek parancsul adta, miszerint tartsák meg a lélek egységét a békesség kötelékében. Mert egy test és egy lélek van, egy a mi hivatásunknak reménysége is, a melyben elhivattunk; egy Úr, egy hit, egy keresztség, egy Isten, és mindeneknek atyja, a ki mindeneknek felette van. Az égi üdv és isteni kegyelem javait kizárólagos birtokául tekintetni kivánó római rendszerrel szemben tehát hivatkozunk az irásra, melynek értelmében a józan keresztyénség azt vallja és hirdeti, hogy az anyaszentegyház egyetemes és annak feje egyedül a Krisztus. Es más lélek, más akarat, más tudomány által nem kormányoztathatik az anyaszentegyház, hanem egyedül a Krisztusé által. Mert ő az Úr, ő a főpap az atya Isten előtt, ő a/, egyedüli egyetemes főpásztor, kinek soha sem volt és nincs is, nem is lészen szüksége gyarló, bűnös földi helyettesre,