Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-11 / 15. szám

4-77 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 478 kizárólag bizonyos lelki tüneményeken s ezekből levont törvényeken épülhetne fel s szilárdulhatna meg. Már Kallikles, Tisias, Kritias s több más sophisták az emberi természettől idegennek s egyszerűen politikai találmánynak nyilvániták a vallást, az erkölcstant az önérdek találmányának tekintették, a jogot és az állami torvényeket a történetességből, az erősebb önkényéből, a gyengébb ravaszságából származtatván le. A materialisták meg szinte dicsekedve emlegették, s emlegetik máig, hogy az ismeretes igazság utáni törekvés, a társadalmi és az erkölcsi rend külső szükségességérői való meggyőződés könnyen pótolja nálok azt, mit az uralkodó fogalmak vallásnak, jövőnek neveznek. S igazán elmondhatni, hogy míg egyfelől a vallásos fogalmak s hitéletek igen sokszor merő elvont eszmék, s törekvések rabszolgaságába igyekvének kényszeríteni az emberiség egy részét, a földi élet mellőzésével, egy földöntúli világ boldogságával kecsegtetve azt; addig az élet külső szükségei, az ön fenn tartási legerősebbnek nevezhető ösztön bizonyos u. n. reális világnézetet honosított meg, mely utóbbi tagadhatlanul leghatalmasabb mozgató elemévé vált korunk összes törekvéseinek, elannyira. Hogy ma már bizonyos szánakozásra mutató lenézéssel találkozik minden olyan szellemi munkásság, mely a gyakorlati élet körén kivül menő eszményi célok megvalósítására törekszik. A napi sajtó épen ugy, mint a legfelvilágosodottabbaknak nevezhető vezérférfiak nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy csakis kellően biztosított anyagi körülmények között várható korunk újjászületése, erkölcsi nemesblilése, tökéletesedése. S míg csak a nem rég múltban is majdnem kizárólag a vallásos, egyházi élet tekintetett az erkölcsiség legelső őrének, fő képviselőjének: addig valljuk meg, mai napság a munka s az ez által teremtett kedvező társadalmi rend s anyagi állapotok tartatnak a személy- és vagyonbiztonság s az ezekből levonható jogok legbiztosabb előföltételeinek. S ez anyagiasnak nevezhető világnézet, mely alig ismer más korlátot, mint a minő a helyzet sajátságáé, mely leginkább az eszmék küzdelmében kifejlett rokon-és ellenszenv hullámzásából veszi táplálékát, a mily mértékben jogtalan mint irányelv: ép oly mérvben igazolt, mint a szilárd alapokon nyugvó erkölcsiség feltétele. Nem nagyon régen is azt tnondá egyik jeles journalistánk, hogy : ^minden ember azon ismeretes kerék, mely a saját központjának (t. i. gyomrának) tengelye körül forog/ mert kenyér nélkül, sem ember, sem eszme; s ezen állítását ugy tüntette fel, mint évezredek korával dicsekvő életbölcsességét az emberiségnek. Ne nevessünk e komoly figyelmet érdemlő szavak hallatára. A ki tudja, hogy mily nehéz feladat ma napság korunk vallásos jellemét megalkotni ; a ki tudja, hogy a mily határozott korunk törekvéseinek iránya, ép oly átlátszhatlannak tűnik fel korunknak a valláshoz való viszonya : érteni fogja a fennti szavak jelentőségteljes voltát. Korábbi századokban, p. o. a középkorban, a vallásos élet physiognomiája az első tekintetre felismerhető volt, de minő ez ma? Későbbi irónak korunk jellemképe talán ép oly élesen s karacteresen szemébe fog ötleni, mivel azok egy nagyobbszeiű fejlődési folyamatba oszthatják be ; de nekünk nagyon nehéz egy egységes képpé összeállítani azon különbféle szellemi áradatokat, melyek egyfelől a materialismus, természettudományok, atheismus, socialdemocratia, másfelől az orthodoxia s a világvakitó római katholicismusban állanak előttünk ; s még nehezebb az ezekkel részint ellentétben álló, részint velők egygyéforrt erkölcsiség szolgálatában a helyes irányt megválasztani, s a naponkint ismétlődő idevágó kísérletek alig tekinthetők egyebeknek átmeneti intézkedéseknél, melyeket ha örömmel üdvözölünk is, be kell vallanunk róluk, hogy tartós élettel nem bírhatnak, mivel alapjuk nem egy megtisztult, megállapodott, hanem egy forrongásban levő s számtalan átalakulások elé néző világnézlet. Ezzel azonban nem azt mondom, hogy : tehát hagyjuk abba a munkát s engedjük a dolgokat szabad fejlődésökre az ismert ^minden ügy van jól, a hogy van^ szólásmód szerint; csupán jelezni óhajtom azon álláspontot, melyet egyházi életünk keretén belől, a merő eszmei s morális elvek hangoztatása mellett a gyakorlati életet illető tanainkban is el kell foglalnunk. Korunk vallásos jellemét csak korunk általános jellemével kapcsolatban lehet megérteni, mivel általában ez utóbbi élet fejlődéséből magyarázható ki; igy ugyszólva: az egyházon kivül kell állatiunk, midőn a morális kérdések megoldásán törekszünk, mert épen az a legfontosabb kérdés, hogy az egyház által befolyásolt élet úgyszólva minő világi ingók által mozgattatik, s hogy ez élet hogyan viszonylik azon kérdéshez, mely az emberiség gondolkozásának, törekvéseinek mindenkor központja volt, s hogy az általános korszellemnek mi része van a vallásban s e vallás minő állást foglal el a Jcor öntudatában. Ezekkel kell legelőször is tisztában lennünk korunk üdvös erkölcsnemesitő mozgalmaínak szemlélésekor s a munkafelosztás elveinek anyagi és szellemi utakon való helyes keresztülvitele mellett amaz erkölcsi eszmék győzelmében is nyugodt lélekkel bizhatunk. Látjuk lépten-nyomon, miszerint térbeli határokat nem ismer mai napság sem a tudomány, sem a testi munka ; a szellem utat tör mindenfelé, a munkásnak nem egy hazája van,