Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-11 / 15. szám

455 hanem egy egész világ áll nyitva szorgalma előtt, mely által kiérdemelheti rá nézve az életet kellemessé tevő mindennemű óhajtásainak teljesülését. Ennek útjába nem állhat semmiféle hatalom, az erről való lemondásra mig az e jogok kölcsönös tiszteletben tartása mellett történik, senkit nem lehet, sőt nem is méltányos kényszeriteni. A mai kor a máról-holnapra számított életnek él s nem minden ok nélkül. A ^ne gyűjtsetek magatoknak földi kincset, hanem folyvást a mennyeiekre fiiggeszszétek szemeiteket^ bibliai elv századunk felvilágosodottsága által sokat veszített varázsából, s az emberiség nem hajlandó egy reménybeli jövő kedvéért eladni a jelen kínálkozó örömeit, kivált ha azokhoz önerején becsülettel juthat el. A mai reálisticus felfogás mellett, mely mit sem akar tudni a vallás-erkölcsi transcendentalis elvekről, az ember azt tekinti feladatainak, hogy minél több emberöltőn keresztül minél többeknsk biztosithasson élvezetet ; s azon nézetmód, melyet a letűnt századok alatt most világiasnak, majd gazdaságinak s socialisticusnak neveztek, eme fennti cél elérésére egyedül a vagyont tartja alkalmas eszköznek. A keresztyénség universalisinusának vallásos s humánus gondolatát egykor egy emberies világuralom teremté meg, mig korunk e gondolatot az anyagi munkára való vonatkozásában igyekszik megvalósítani. E tényt nem lehet egyszerűen ignorálnunk, s az egyháznak sem szabad előtte szemet hunyni, hanem erkölcsi törekvéseit e törekvésekkel egyeztetnie kell, hogy a két cél egymást mintegy kiegészítse, s ha kell támogassa is. De a midőn ezt elismerjük azt is meg kell vallanunk, hogy mig a jog alapját a merő hasznossági elv s ennek fenntartására szolgáló karhatalom képezi : addig a létért való küzdelemben nagyon nehéz leend bárminő magasabb eszményi célok megvalósulásában reménykednünk, mivel azon világnézet, a mely a legellentétesebb áramlatok között mind nagyobb tért foglal a kor öntudatában : minden pillanatban változó, ki lévén téve az okok és okozatok egymásra hatásában nyilvánuló szükségképeniség szigorú törvényének. Azt ma tudja mindenikünk, hogy korunk alaphangulata pessimisticus, mely rendesen akkor szokott bekövetkezni, ha az anyagi élet felül kezdi múlni, s legyőzi az ideális életet. A mai kor embere az egész életet mindinkább a csalódások örökös láncolatának kezdi tekinteni s anyagi vágyait kielégítve is üresnek érzi szivét. A keresztyénség szilárd világnézete, különösen mig ifjú és tiszta volt, egy mennyei Atyába vetett hit s a Krisztus általi kiengesztelődés volt azon erős vár, mely a keresztyénnek oly erős támaszául szolgált az élet viszontagságai között, oly erős vigasztalása volt az élet és halállal szemben. E régi hit ma megtört, az isteneszme, az örökélet hite gyakorlati jelentőség nélkülivé lett, s az ember csupán gyenge erejére levén utalva, küzd, de kivénül a harcból, egy géppé lesz, mely munkál, mig el nem használtatik s el nem vettetik. Egy ily életnek nincs célja, s ha felette el kezd gondolkozni az értelem, azon következtetésre jut, hogy az élet csupán egy megfejthetetlen ellentmondás, egy célnélküli önsanyargatás ^hiúságok hiúsága, hiábavalóság/ S e nézet ott terjed leginkább, hol a létért való harc a legkeményebb, hol a munka s élvezet, a legélesebb aránytalanságban állanak egymással. Itt áll elő legelőször a világi nyomor érzete, hacsak a kiegyenlítés szellemi javak, a vallás balzsama által meg nem történik. E hangulattal karöltve jár a socialis gondolkozás, melynél azok szivében, kinek rosz sors jutott osztályrészül, bizonyos pessimisticus gyűlölet üt tanyát a legtisztességesebben szerzett kedvezőbb anyagi állásúak ellen. Példa reá a forrongó Belgium is s ezt jelzik a vaskancellár ujabban tervbe vett céljai is. Ily viszonyok között tisztán állhat előttünk az egyház missziója, csak egy uj Columbus hiányzik, ki a hit országát ismét felfedezné, s az emberiség egyetemes, nagy fejlődését oda vezetné — habár tévedések után is, — hova a szellem és sziv törvényei utalnak. A ki korunk culturéletét csak felületesen ismeri is, beláthatja, hogy az a bölcsészet, irodalom s természettudományok utjain nyert ideáit nem fogja ismét feladni a byzanti kor dogmáiért, vagy az orthodox cálvinismusért; hanem inkább az egyháznak kell utat nyitni azon tanok előtt, lassankint egybeolvasztva azokat a vallás-erkölcsi keresztyén elvekkel. Tanítsátok meg az embereket okosan munkálkodni s tisztelni és becsülni tudni az önerőn szerzett szellemi és anyagi javakat s megvetettétek egyik legerősebb alapját az erkölcsi alapon felépülendő világbékének is! Ne csupán dogmaticus tanokat papoljatok, kezdve az eredendő bűnön s végezve az utolsó Ítéleten s testünk feltámadásán ; hanem ismertessétek meg a benső élet titkait is, az emberi sziv erkölcsi munkakörét, melyet az ember már most önmaga is észrevesz saját szivében, tüntessétek fel a vallás-erkölcsi elveket mint olyanokat, melyeket a merő természeti helyzet is méltán megkövetelhet részünkről: s meglátjátok, hogy újra fog ébredni a világ, s a vallásnak sem leend szüksége fogadott prókátorokra, mert becses leend az önmagáért is. Sjézus maga nem bölcselkedett, a való és eszmény, az Isten és világ, a bűn és kegyelem viszonyát bölcselmileg nem feszegette soha/ Vajha mi is eltalálnók már valahára a helyes utat, nem 29*