Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-04 / 14. szám

471 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 472 a tanitók feleségeikhez nem illik fodorított és homlokra szemöldökig leenyvezett haj semmiképen, hanem hogy a sz. Péter tanácsa szerint az ő ékességek belső legyen, ugy mint a szívben elrejtetett ember, a szelid és csendes léleknek rothadatlansága, mely az Isten előtt becsületes, melyekkel ama sz. és Istenben bizó asszonyi állatok is, régen ékesítik va'a magokat, engedelmeskedvén férjeknek az Úrban, mint Sára is Ábrahámnak, kinek ők is ugy lehetnek hitbeli leányi, ha a jó cselekedetekben nyomdokit követik és igy semmi félelem nem is rettegteti őket I. Pét. 3. 4. 5. 6. Class. 3. Can. 51. Finis pro posteris. — Közli: Demjén Márton h. leik. KÜLFÖLD. A vallás lényege és az egyházi fejlődés alaptörvényei. (Vége.) Ha csakugyan az érzéki elv tétetik az egész erkölcsi élet kiindulási-, köz- és végpontjává, ha az érzéki momentum még az élet-eszmény legfelsőbb fokán is működik : akkor az egész morális élet bizony nem lesz egyébb, mint önző socialis-eudaemonismus. Igaz ugyan, hogy, a mint Pál apostol is mondja, előbb volt az érzéki s azután lett csak a szellemi; de nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, miszerint ahhoz, hogy az érzéki valóban legyőzethessék és felemelkedhessék az erkölcsinek magaslatára, okvetlenül szükséges egy, már akár magában az emberben, akár pedig az őt körülvevő világban, de mindenesetre valahol meglevő, eszményi tényező. Bender ezt eleinte egészen mellőzni akarja. Azonban a midőn okoskodásai közben a maga alapgondolatából következetesen, természetes uton nem tudja megfejteni, hogy az érzéki miként lesz erkölcsivé, akkor mégis odafordul az emberben levő amaz ösztönökhöz, »melyek erkölcsiekké lehetnek* (151. 1.); valamint kénytelen még egy objectiv factort is szerepeltetni e folyamat feltüntetésénél, midőn azt mondja a 172. lapon, hogy »a természetben levő rend és törvény szemlélete ébresztette fel az emberben az emberi dolgok törvényes rendje iránt való érzéket.« Az érzéki létrehozván az erkölcsit, az erkölcsi már most hasonló módon hozza létre a vallásit. Bender tehát határozott ellentétben az uralkodó nézetekkel, azt akarja bebizonyitni, hogy az erkölcsi processus szülte a vallásit ; ez függ amaztól s nem megfordítva és függ általában az egész culturalis fejlődéstől. Nevezetesen, a mint a természeti ember már tette, a midőn érzéki céljai elérésére irányzott törekvéseiben gátló akadályokba ütközött : ugy felebbez a cultur-ember is, mikor a maga culturalis (nemzeti és egyetemi) törekvéseiben gátoltatik, j egy, a világot vezető hatalomra, a mely neki a világ ellentállásai között is az élet-eszményt megtartani segiti; csakhogy most már épen magasabb erkölcsi álláspontjának megfelelőleg, e legfőbb világ-okot többé nem nxaterialistikusan, hanem aesthetico-pantheistice vagy theistice, fogja fel, a szerint, a mint az egyed és a faj közötti összhang ösztöne, vagy pedig az egyetemes és örök életcél érdeke vezeti. Á hit minden esetben »az illető egyén életirányzatának visszfénye* és nem valamely a világról és ennek végokáról való határozott felfogás képezi alapját, hanem az ember lényegének és hivatásának sajátos megítéléséből állanak elő a különböző vallásos világnézletek. Ez állásponton aztán természetesen nem lephet meg, ha azt mondja Bender, hogy a vallási folyamat alapja nem a kijelentés, hanem minden vallás csak később szentesid utólagosan a maga intézményeit azzal, hogy úgy tünteti azokat fel, mintha isteni kijelentések volnának; mert hiszen minden vallásban a kijelentés gondolata kimutathatólag csak későn születik meg. Szerinte kijelentés, a legtágabb értelemben mindaz, a mi az ember előtt a maga életcéljának elérhetésére szolgáló eszközöket felfedi és mindaz, a mi őt életeszményének megvalósithatására segiti (207. 1.). Ugyanis, minden positiv vallás hisz olyan, egészen határozott természeti és történeti jelenségekben, a melyekhez kötheti aztán az emberi életeszmény keresztülvitelét (119. 1.). A természeti ember azokat a természet-jelenségeket, melyek őt a maga érzéki létéért folytatott harcában segítik, tekinti különösebben a kijelentés hordozóinak, mig a culturnépek azokat a történeti tényeket, melyek jólétükre hatottak, az egyetemesen — erkölcsi népek pedig azokat a személyiségeket, a kik egyetemes-erkölcsi (universell-sittlich) jelentőséggel bírnak. A történeti kijelentéshitnek ez a formája, a mely a természetben és történelemben az isteni akaratnak nyilvánulásait látja ama régi világnézlet hatása alatt, mintha a felső világ az alsótól el volna választva, átalakul mythikus kijelentési hitté, az az a tökéletes életnek eszményképei, mert e földön mindig csak akadályokba ütköznek, kihelyeztetnek a végetlen világtérbe s ugy fogatnak fel, mint a kik onnét a felső világból nyúlnak be az alsónak eseményeibe. Ez uton állott elő ama hit is, hogy a vallásalapítók világelőtti isteni lények incarnatiói. A kijelentési hit e második, mythikus alakjában pusztán a képzelet szülötte, mig első, történeti alakjaban egészen jogosult, mert az eszmény-világban vetett hit ama magasabb ideális rend szilárd alapjain nyugszik, a mely rend e földi világot áthatja. (Tehát dacára minden tiltakozásnak van mégis valami, a mi az emberen, ennek alanyiságán kivül befoly a vallásos világnézlet előállására!!). Abban a természeti rendben, mely az egymással küzdő elemeket kibékíti és abban az erkölcsi életrendben, a mely az egyesek és népek érdekeinek harcából győzedelmesen tör elő, látja az ember egy egységes, mindenekfelett uralkodó erőnek manifestatióját (230. 1.) Igy megvan a kijelentéshitnek jogosultsága ; de más értelmezéssel nincs! A kijelentéshitnek mythikus formája csak »becsületes öncsalás.* »A Krisztus-cultus jogosultsága« című fejezetben vonja ki aztán Bender amaz ál itásának, hogy az emberi képzelet csinálja magának a maga megváltóit, legszorosabb következtetéseit, a melyek szerint > Krisztusnak imádásáról ép oly kevéssé lehet szó, mint általában Krisztusnak istenségéről. A keresztyén egyházra nézve is áll az a parancsolat: »ne legyenek más Isteneid mellettem!* A Krisztus-cultust csak ugy kell tekinteni, mint Isten ama kijelentésének cu'tusát, mely a Krisztussal közöltetett, ki emberi organuma volt e kijelentésnek.* A mit az egyház a feltámadásban és menybemenetelben »drámailag* megtestesitve lát és ünnepel, az nem egyébb, mint képzelődés Azok a csodálatos tudósítások, melyek Krisztus földfeletti személyiségéről szólanak, ki a menyből jött alá s oda tért vissza — mondja szerző — ép ugy az ó-világ természetnézletén nyugszanak, mint a Jézus által eszközölt ördögüzések az evangyéliumokban. »Micsoda jelentőséggel is bírhatna reánk nézve, kiknek tekintete a világok véghetetlenségében vész el, a poklokra alászállás és a menybemenetel régi felfogása?* Ha az örökéletben és a magasabb szellemi világban vetett hit Jézus életének, feltámadásának és menybemenetelének történeti tényein építtetik fel: akkor a ke-28*