Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-04 / 14. szám

4-77 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 478 erkölcsi elv, mely a lelkiismeret szabadságát s az ember benső viszonyát keresi az Istenhez, és az Istennel való békét az önző érdekek fölé helyezi. Hogy a reformátió Krisztus drága evangéliomának megújítása, arról a reformátió történetének minden lapja tanúskodik. Igaz ugyan, hogy Luther szétrombolta a pápaság bilincseit, de egyúttal megnyitotta a lelkiismereti szabadsághoz s a krisztusi igazsághoz vezető utat. Ha tehát Róma csalhatatlan székéről az hangzik felénk: ^quicrnique protestati sunt adversus ecclesiam catholicarn, protestati fuerunt adversus veritatem et adversus Deum ipsum/ és ^ protestantismus est actus rebellionis adversus auctoritatem,c

akkor ezen undok rágalmazásra képiesen azt felelhetjük, hogy az egyháztörténet bizonysága szerint a forradalmak főfészke épen róm. kath. országokban keresendő, s mig Páris és Róma csakúgy zsibongott a tagadó elemektől, addig Wittemberg egy csendes városnak képét tüntette föl, s azt felelhetjük az ismeretes Megliával: > Rajtuk csak a revolució segíthet !* Az ádáz gyűlölet s a türelmetlenség a protestántismus irányában képezi Rómának egyik legfőbb ismertető jelét. De még az nem elég. Ma pláne hallatlan módon mocskolják be a reformátiót s annak hőseit, főleg a konvertiták, kik Janssen^ objektív * történetírásának mintájára felülmúlják még Barofiius-Flacius aeráját is a kevésbé tisztességes polemizálás mesterségében. Számos jezsuita s más római egylet terjeszti aztán a mérges ponyvairodalmat és hazugságot a szegény nép között. S Rómának ilyen térítési eszközeiben s gondos plántálásaiban látom annak másik, nem kevésbé fontos ismertető jelét. Az egyleteskedést, korunknak e divatos áramlatát a maga hierarchiai céljainak elérésére és előmozdítására igen ügyesen tudja Róma felhasználni. Tekintsünk el a külföld számos egyleteitől és szent társulataitól, melyek határozottan római és protestánsellenes érdekeket képviselnek, és buzgósággal azon munkálkodnak, hogy az egyház hívei a római szellem védszárnyai alatt maradjanak, és nézzük csak a magyar római egyházi életet a maga különböző phásisaiban 1 A legnagyobb buzgósággal terjeszti ki a ^Sz. Olvasó, Jézus szent szíve, az örökös rózsafüzér, a legfelségesebb oltári szentség folytonos imádása*, s több más szent célnak ^társulata* hálóját a magyar népéletre, és Czinke István helyesen jegyzi meg egyik vezércikkében, hogy ezen társulatok korántsem hatnak jótékonyan a vallási türelem és józanság terjesztésére, sőt ellenkezőleg a bigottságnak, babonának és vallási önhittségnek, az eretnek publikánust lenéző gőgnek valóságos melegágyai. Es mennyi azon kevésbé ismeretes társulatoknak és egyleteknek a száma, melyek nagy buzgósággal s jelentékeny anyagi áldozatok hozásával működnek a róm. belmisszió terén! ? Ezek rövid vonásokban a túlsó oldal ismertető jelei, melyek ellenében erős állást kell foglalnia az evangéliomi belmisszió terén a protestántismusnak. Videant consules ! Dr. Szlávik Mátyás. A nazarénizmusról. Nagyon hely-, és időszerű a nazarénizmus veszélyes kórságos állapota ellen használható gyógyszerek alkalmazását megbeszélni az egyházi lapok hasábjain, olyan értelemben és célból, a mint azt e becses lapok f. évi 9*ik számában Márk Ferenc tiszttárs ur is tevé. Miután alul megnevezettnek is volt és van alkalma olyan gyülekezetekben lelkészkedni, a hol a nazarénusoknak nevezett hitbeli rajongók több és kevesebb idő óta rágódnak az egyház testén, annak szétmállasztására irányuló veszélyes törekvéseikkel: jónak látom róluk egyetmást elmondani, és az el'enök használandó gyógyszer alkalmazására nézve saját tapasztalatomat, és ezen alapuló nézetemet és eljárásomat közzé tenni a következőkben : A szerencsétlen lelki betegek közül, a kik öntudatlan hívei ez állam- és keresztyénellenes sectának, leginkább abból indulnak ki, a futkározó hamis atyafiak hazug prófétálásai alapján, hogy azért kell a »hivők«-höz a »megtértekhez« szegődni, mert a bűn nagyon eláradt. No már az ilyenek között nincs egyetlen egy sem, a ki csak valamennyire alaposan is érzette és ismerte volna azt a vallást, a melyet szédelgésből elhagyott. Es ezek még kevésbé veszedelmesek. Hanem vannak közöttük számosan rovott előéletűek is, a kiknek nazarénusságuk rafinirt számításon alapuló képmutatás, ezek aztán vakandok műveleteiknek fáradhatatlan kitartásával oly ügyesen betudják hálózni az együgyüeket és elégületleneket, hogy ki sem lehet beszélni. Az adásban vevésben pedig tanácsos tőlök őrizkedni, mert az »Úrnak nevében« irgalmatlanul fillentenek, és rábeszélnek e báránybőrbe öltözött farkasok, csakhogy becsaphassák a kit lépre csalnak. Prófétáik folyvást ébren és lesben vannak a lélekvadászatra, álnok szájjal járnak, szemökkel hunyorgatnak, lábukkal is szólnak és ujaikkal tanítanak. Pap, templom, egyház ellen izgatnak alattomban, de ha rajta kapatnak »Gonosz bakter« módjára tagadnak mindent, a miből rájok veszély háromolhat. A kétszínű alattomosság mindenkor veszedelmesebb a nyilt ellenségnél. Azért nem áll, hogy irántuk való közönyünk — némelyek szerint — legjobb óvszer ellenök. Hiszen épen ez a legkedvezőbb talaj vakandok míveleteikre. Az orzónak is az tetszik, ha alusznak az őrök, midőn gonosz céljai végrehajtására útnak indul. Ha tudomást vesznek arról, hogy a lelkész az isten beszédének lelki fegyverével, az írásmagyarázat jól értelmezett erejével gonosz míveleteik ellen indul, és a templomban is ellenök szót emel, állam- és egyházellenes tanaik veszélyes voltát és hazug prófétáiknak viselt dolgait leálcázza: igen bosszankodnak, mert ezáltal veszélyeztetve látják térítési munkálataik sikerét, mivel nem argumentálhatnak többé azon sokakat megszédítő érvvel, hogy: a pap azért nem szól ellenök, mert nem mer, meg nem is tud, mivel nekik van igazságuk. Ha pedig veszélyes tanaik ismertetését