Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-03-21 / 12. szám
253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 357 fölmentve érezvén magamat, minden időmet az egyház és főiskola szolgálatára szentelhetem; buzgóságom pedig ernyedetlen. Igenis ernyedetlen! mert végső lehelletemig azon hitben és meggyőződésben maradok, miszerint vallását igazán szerető ref. embernek egyháza érdekében való működése nem végződhetik munkaerejének hanyatlásával, hanem végződik ottan, hol ereje életével együtt megszakad. A szolgálati cyclus rám nézve három év. Terjed-e annyira mulandó életem kimért határa s ha igen, beválik-e egészségi állapotom a sok felelősséggel járó hivatal terheinek elhordozásaira ? ez a jövő titka. En azonban igérem, hogy gyenge erőmhöz és tehetségemhez képest igyekezni fogok hitsorsosaim bennem helyzett bizalmának s várakozásának megfelelni. Egyedül csak azt kérem, hogyha időközben a fennforgó körülmények változnak, ha a nézetek és gondolkozások más irányban alakulnának: ez esetben engem időközben is hivatali állásomtól fölmenteni s helyembe mást, ki egyházamnak nálam több hasznára lehetne, állítni méltóztassanak. Fentartva még néhány szót a szabályszerű eskületétel utáni időre, magamat a tiszt, közgyűlés rendelkezésére bocsátom. Az eskületétel és hivatalos pecsétnyomó átvétele után. Mélyen tiszt, egyházi közgyűlés! Sápy Sámuel ur, közelebb volt hivatali elődöm, főgondnoki minőségben hét évig szolgálta ezen egyházat. Az ő érdemei el nem évülök, s azoknak én ezúttal, rólok való kegyeletes megemlékezéssel adózom. Sápy urnák határozott lemondása után, én a tiszt, egyháztanács által ideiglenes főgondnokul kirendeltetvén, most már mint szabályszerűen megválasztott és hittel is kötelezett főgondnok vagyok szerencsés magamat a tiszt, közgyűlésnek bemutatni. Es a midőn a hivatal jelvényét, az egyház pecsétnyomóját, ft. püspök urnák, mint ezen egyház rangszerint első prédikátorának s társelnöknek kezeiből ezennel átveszem, azon pecsétnyomóval legelőször is ezen egyház iránti állandó hűségem nyilvánítását és az egyház és helybeli főiskola javára irányzott buzgóság kifejtésének folytonos igéretét pecsétlem meg; jövőre nézve pedig azon leszek, hogy a gondviselésemre bízott pecsétnyomó csakis az egyházra nézve előnyös okiratokon alkalmaztassék. Mélyen tiszt, egyházi közgyűlés! Ha én igénytelen életem történetére vissza gondolok, akaratlanul is azon szavak ötlenek eszembe, melyek a LXVI. zsolt. 2-ik versében vannak megírva : ^ Jertek! és ezt jól meglássátok! minden jól ide figyelmezz, Istennek mely csodálatosak, dolgai az emberekhez. * íme, én a közpályára lépve, életemnek viruló korában ezen egyház elöljárói által a debreceni ref. főiskolában jogtanárul hivatván meg, ily minőségben 17 évig szolgáltam; időközben, mint ezen egyház presbytere a főtiszt, egyházkerületi gyűlésekben 9 éven át segédjegyzőként működtem. Majd 28 éven át különböző államhivatalokban forgolódtam. És most, életem alkonyán ismét arra vagyok utalva, hogy szolgálatomat az egyház és főiskola érdekében érvényesítsem. Lehetnek, kik az ilyesmik észlelését közönyösen veszik s könnyű vérrel ugy gondolkoznak, mint az a jó hírnevű Szentjóbi Szabó L- költeményében irva van : Gyermek az ember, a míg él, Csak a játék-nemben cserél. En azonban ez eseményben is az emberek sorsát bölcsen intéző mennyei gondviselés utait vélem föltalálhatni, annak a gondviselésnek, mely ugy akarta, hogy a mely buzgóságnak lángja — vesta-tüzként — lobogott volt keblemben ifjú koromban az egyház és főiskola ügyéért, ugyanazon buzgóságnak már csak halványan és lassanként emésztődő zsarátnoka ugyanazon tűzhelyen hamvadozzék el. Nem titok előttem, hogy sok nehézséggel s akadálylyal kell megküzdenem. De én mindazok tömegének bátran nézek elébe, és hasonlatos vagyok a kicsiny Dávidhoz, ki a vele szemközt jövő, nagyerejű s nagytermetű — mert hat sing és egy arasznyi magas — Góliáthoz imigyen szólott: te jösz én ellenem fegyverrel, dárdával és paizszsal, én pedig megyek te reád, a seregek Urának, Izrael Istenének nevével.4 A régi pogányok hitregéje szerint Anteus nevű óriás egykor harcot vívott több óriás társa ellen. A harc ég és föld között a levegőben vívatott. Vala pedig Anteus szülöttfia a földnek, mely a hitrege szerint Istennő gyanánt szerepelt. Anteus a harcot sokáig kétes eredménynyel folytatta, sőt harc közben ellankadva, erőt vesztve több izben elaléltan zuhant a földre. De épen ez volt szerencséje, mert valahányszor a földre zuhant, mindannyiszor a föld, e jótékony édes anya uj erőt lehelt fia keblébe, minek eredménye az lőn, hogy Anteus a földről íelemelkedve, elvégre is győzelmet aratott a légben harcoló ellenségein. E példát csak annak ecsetelésére hoztam fel, hogy én is, ha hivatali foglalkozásaim közben kimerülten ellankadnék, uj erőt nyerendek azon lelkesítő buzdítás, támogatás által, melyet főtiszt, püspök urnák természettől nyert és sokszoros tapasztalás által gyarapodott bölcsességétől, a nagytiszt, helybeli lelkészi kar jóakaratú útbaigazításától, az összes egyház-23*
