Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-21 / 12. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 357 fölmentve érezvén magamat, minden időmet az egyház és főiskola szolgálatára szentelhetem; buz­góságom pedig ernyedetlen. Igenis ernyedetlen! mert végső lehelletemig azon hitben és meggyő­ződésben maradok, miszerint vallását igazán sze­rető ref. embernek egyháza érdekében való mű­ködése nem végződhetik munkaerejének hanyat­lásával, hanem végződik ottan, hol ereje életével együtt megszakad. A szolgálati cyclus rám nézve három év. Terjed-e annyira mulandó életem kimért határa s ha igen, beválik-e egészségi állapotom a sok felelősséggel járó hivatal terheinek elhordozásaira ? ez a jövő titka. En azonban igérem, hogy gyenge erőmhöz és tehetségemhez képest igyekezni fogok hitsorsosaim bennem helyzett bizalmának s vára­kozásának megfelelni. Egyedül csak azt kérem, hogyha időközben a fennforgó körülmények változnak, ha a nézetek és gondolkozások más irányban alakulnának: ez esetben engem időközben is hivatali állásomtól fölmenteni s helyembe mást, ki egyházamnak ná­lam több hasznára lehetne, állítni méltóztassanak. Fentartva még néhány szót a szabályszerű eskü­letétel utáni időre, magamat a tiszt, közgyűlés rendelkezésére bocsátom. Az eskületétel és hivatalos pecsétnyomó átvé­tele után. Mélyen tiszt, egyházi közgyűlés! Sápy Sámuel ur, közelebb volt hivatali elődöm, főgondnoki mi­nőségben hét évig szolgálta ezen egyházat. Az ő érdemei el nem évülök, s azoknak én ezúttal, rólok való kegyeletes megemlékezéssel adózom. Sápy urnák határozott lemondása után, én a tiszt, egyháztanács által ideiglenes főgondnokul kiren­deltetvén, most már mint szabályszerűen megvá­lasztott és hittel is kötelezett főgondnok vagyok szerencsés magamat a tiszt, közgyűlésnek bemu­tatni. Es a midőn a hivatal jelvényét, az egyház pecsétnyomóját, ft. püspök urnák, mint ezen egy­ház rangszerint első prédikátorának s társelnök­nek kezeiből ezennel átveszem, azon pecsétnyomó­val legelőször is ezen egyház iránti állandó hű­ségem nyilvánítását és az egyház és helybeli fő­iskola javára irányzott buzgóság kifejtésének foly­tonos igéretét pecsétlem meg; jövőre nézve pe­dig azon leszek, hogy a gondviselésemre bízott pe­csétnyomó csakis az egyházra nézve előnyös ok­iratokon alkalmaztassék. Mélyen tiszt, egyházi közgyűlés! Ha én igény­telen életem történetére vissza gondolok, akarat­lanul is azon szavak ötlenek eszembe, melyek a LXVI. zsolt. 2-ik versében vannak megírva : ^ Jer­tek! és ezt jól meglássátok! minden jól ide figyel­mezz, Istennek mely csodálatosak, dolgai az embe­rekhez. * íme, én a közpályára lépve, életemnek viruló korában ezen egyház elöljárói által a debreceni ref. főiskolában jogtanárul hivatván meg, ily mi­nőségben 17 évig szolgáltam; időközben, mint ezen egyház presbytere a főtiszt, egyházkerületi gyűlésekben 9 éven át segédjegyzőként működ­tem. Majd 28 éven át különböző államhivata­lokban forgolódtam. És most, életem alkonyán ismét arra vagyok utalva, hogy szolgálatomat az egyház és főiskola érdekében érvényesítsem. Lehetnek, kik az ilyesmik észlelését közönyö­sen veszik s könnyű vérrel ugy gondolkoznak, mint az a jó hírnevű Szentjóbi Szabó L- költe­ményében irva van : Gyermek az ember, a míg él, Csak a játék-nemben cserél. En azonban ez eseményben is az emberek sorsát bölcsen intéző mennyei gondviselés utait vélem föltalálhatni, annak a gondviselésnek, mely ugy akarta, hogy a mely buzgóságnak lángja — vesta-tüzként — lobogott volt keblemben ifjú koromban az egyház és főiskola ügyéért, ugyan­azon buzgóságnak már csak halványan és lassan­ként emésztődő zsarátnoka ugyanazon tűzhelyen hamvadozzék el. Nem titok előttem, hogy sok nehézséggel s akadálylyal kell megküzdenem. De én mindazok tömegének bátran nézek elébe, és hasonlatos va­gyok a kicsiny Dávidhoz, ki a vele szemközt jövő, nagyerejű s nagytermetű — mert hat sing és egy arasznyi magas — Góliáthoz imigyen szólott: te jösz én ellenem fegyverrel, dárdával és paizs­zsal, én pedig megyek te reád, a seregek Urá­nak, Izrael Istenének nevével.4 A régi pogányok hitregéje szerint Anteus nevű óriás egykor harcot vívott több óriás társa ellen. A harc ég és föld között a levegőben vívatott. Vala pedig Anteus szülöttfia a földnek, mely a hitrege szerint Istennő gyanánt szerepelt. Anteus a harcot sokáig kétes eredménynyel folytatta, sőt harc közben ellan­kadva, erőt vesztve több izben elaléltan zuhant a földre. De épen ez volt szerencséje, mert vala­hányszor a földre zuhant, mindannyiszor a föld, e jótékony édes anya uj erőt lehelt fia keblébe, minek eredménye az lőn, hogy Anteus a földről íelemelkedve, elvégre is győzelmet aratott a lég­ben harcoló ellenségein. E példát csak annak ecsetelésére hoztam fel, hogy én is, ha hivatali foglalkozásaim közben kimerülten ellankadnék, uj erőt nyerendek azon lelkesítő buzdítás, támoga­tás által, melyet főtiszt, püspök urnák természet­től nyert és sokszoros tapasztalás által gyarapo­dott bölcsességétől, a nagytiszt, helybeli lelkészi kar jóakaratú útbaigazításától, az összes egyház-23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom