Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-03-14 / 11. szám

326 Ugyanis már a 48-ik számban megjelent G. Gy. urnák hozzám intézett »Nyílt levele«, a melyben, bár több dologra nézve egyetért velem, nyiltan kimondja, hogy az »út-módra nézve« (értsd a convent előtt kérelmezést 1) elvei mégsem egyezhetnek az enyéimmel. Kifejti azt is, hogy: miért ? Alább majd részletesebben foglalkozom ide vonatkozó érveivel. Itt csak annyit jelzek, hogy a kérvény szerkesztését e levele után tőle többé nem várhatjuk. — Ugyanezen számban, és pedig közvetlenül a G. Gy. nyilt levele után »A lelkészmin ősitési szabályok egyöntetűsége kérdéséhez« cim alatt, T. L. aláírással egy másik rövidebb cikk is közöltetett, a mely ugyancsak általánosságban szól a kérdéshez, s nem elvi szempontokból, hanem a parancsoló szükség alapján mondja ki, hogy »minél előbb győzzön, a mi jobb : az egyöntetűség elérésére nézve 11. J. ur inditvány a < ; de az abban felhozottak annyira igazak, hogy bajos volna azok ellen komolyan még csak érvelni akarni is. Azonban mindössze is csak e két cikk képezte az erőteljesebb hullámgyűrűzetet. Azután lassanként simulni kezdtek a habok. Igaz, hogy a 49-ik számban Méray cikke (»Tisztázzuk a lelkészjelölés ügyét!«) még olyan húíokat penget, a melyek némi távoli rokonságban látszanak állani a kérdésben forgó thémával ; sőt az 52-dik számban Falusi közleménye (»A lelkészválasztási törvények.*) egyenesen felveszi programmja második pontjául az egyöntetűséget, s »a khinai falak lebontását a superintendentiákbant , de ezek, — bár elvitázhatlanul sok figyelemreméltót mondottak el saját tárgyuk érdekében, már jobbára csak az utolsó, hova-tovább elmosódó gyűrűknek voltak tekinthetők, ama vizbe dobott kő esési pontja körül. Nem kellett hozzá látnoki erő, hogy a vízfelület előbbi csendes, sima állapotának bekövetkezését az előjelekből biztosan kiszámíthassuk Még csak a Rácz Károly ur nyilatkozatára vártam. Megjött az is nemsokára. A •»Szabad Egyház« folyó évi első számában, nem olyan alakban ugyan, mint óhajtottam, de egyenesen a kérdés súlypontját találva, szíves volt R. K. ur, úgyis mint szerkesztő, megjegyzéseit röviden közzétenni. E megjegyzéseket, nt. szerkesztő ur szives engedelmével, már csak azért is szükségesnek látom idézni, mert az emiitett lap, melyben azok megjelentek, tudomásom szerint nem örvend oly elterjedtségnek, aminővel például e becses lap is dicsekedhetik. De meg az ügynek kellő világosságba helyezhetése is megkívánja, hogy csoportosítsuk a nézeteket. »H. J. indítványa felett — úgymond R. K. — már megindult a vita, G. Gy. már nyilatkozott. Sok jel arra mutat, hogy ő olyan közvetítő szerepet akar vinni. Nyilt levele élénk bizonysága annak, hogy ő akarna is tenni valamit, meg nem is. Sajnáljuk, hogy annak idején nem kaphattuk kezünkhöz a kérdéses lapszámokat. Most ugy utólagosan szólunk pár szót a tárgyhoz. Garzó azt mondja nyilt levelében, hogy a Homolya indítványa gyakorlatiatlan s törvényes alap nélküli. Gyakorlatíatlan szerinte azért, mert ha a kerületek tesznek lépéseket a kérdéses célból, az sokkal jobb' lesz. A törvényes alapot nélkülözi pedig azért, mert szerinte a zsinati törvényben nyiltan ki van mondva, hogy a qualificationalis szabályzatot mindenik egy házkerület maga állapítja meg saját területére. De önként érthetőleg másik oldala is van az éremnek ! A kerületek kezdeményezésére az egyöntetűség ki tudja mikor fog megszületni ? Igaz, hogy a dunamelléki egyházkerület irt már a conventhez e tárgyban ; ámde hol a többi? A mienk még most készül szabályzatát módosítani. Az idő múlik az idő pedig drága. Homolya indítványa az időnyerésre fekteti a súlyt. A törvény, igaz, hogy a kerületek jogává vagy inkább tisztévé tette a szabályzat készítését; de az egyöntetűséget is meghagyta nekik teendőül. Miért jártak el e törvény ellenére a szabályzat készítésénél ? Miért nem tették meg a szükséges megállapodásokat az egyöntetűség tekintetében mindjárt kezdetben, mi által rég bevágatott volna az utja sok kellemetlenségnek? Es íme az egyöntetűség folyvást késik ! Aztán azt se látjuk be, hogy miféle nagy sérelem lenne amaz eljárás a törvényeken, ha a convent tervezett kérvényünk folytán, az egyházkerületek vonakodása, közönye, vagy bármi más ok miatt meg nem valósulható egyöntetűség eszközlése céljából maga tenne ! lépéseket?« Annak kijelentése mellett, hogy a »Sz. E.« szerkesztőjének itt szószerint közölt megjegyzéseível a dolog érdemére nézve teljesen egyetértek, s hogy én indítványomat épen az időnyerés szempontjából fogalmaztam ugy, a mint az e lap mult évi 46-ik számában közölve volt: nem hallgathatom el másfelől, hogy R. K. úrtól tüzetesebb, érdemlegesebb választ vártam volna. Vártam például, hogy többek közt a kérvény szerkesztésére nézve határozottan fog nyilatkozni: elvállalja-e, vagy nem ? De a mint látom, ő is kitért a kérdés e'ől. íme, t. olvasó! nagyjából összeállítottam az indítványom felvetése által támasztott »mozgalom* chronologicus képét. Most rajtam a sor, hogy miután már szépen elcsendesült minden, részemről elmondjam én is, mint indítványozó, ez ügyhöz utolsó, mint mondani szokás : zárszavamat; nemcsak azért, hogy a parlamentaris szokásnak eleget tegyek, hanem főleg azért, hogy indítványom bővebb indokolása altal magamat a t. olvasó közönség előtt kellőképen igazolhassam minden olynemű vélekedések és feltevésekkel szemben, mintha én valami lehetetlen, nem egészen szabados, vagy egyenesen törvénytelen eljárásra akarnék, vagy akartam volna valakit indítványom által csábítani. A mi először is G. Gy. ur »Nyilt levelét« illeti, itt mindjárt jóeleve ki kell mondanom, hogy annak ama tételei mellett, melyekben levéliró velem egyetért, teljes méltánylattal, de egyúttal némi meglepetéssel olvastam többi, a felvetett inditvánvnyal ellentétes álláspontra helyezkedő érveit. Beismerem, hogy ez érvektől, ugy, amint azok csoportosává vannak, nem lehet megtagadni a logikai erőt; sőt általánosságban, ha t. i. a kiinduláspontot, illetőleg az alaptételt is helyesnek fogadjuk el, akkor a levélírónak utolsó betűig igaza volna. De szerintem, épen a kiinduláspont, az alaptétel körül van egy kis túlhajt ás, vagy szelídebben szólva: olyan félreértésféle valami. Én indítványomat, helyesen jegyzi meg R. K. is, főképen az időnyerésre alapítottam Mert bármilyen vérmes reményei legyenek G. Gy. urnák a mi »ötkereh'í szekerünk« megindulása felől, én, és ugy hiszem, rajtam kivül még igen sokan vagyunk abban a nézetben, hogy az egyházak osztályozása- és a lelkészek minősítésére vonatkozó egyházkerületi szabályzatok közt, magoknak az egyházkerületeknek kezdeményezése utján, éveljen /keresztül nem fog létrejönni az óhajtott s a törvényben is hangsídyozott egyöntetűség. Az évek telnek és pedig gyorsan. Velők együtt évülünk mi is; öregednek, megrögzenek bajaink, fogyatkozásaink. Az idő meghozza ugyan az alkalmat ; de ha fel nem használjuk, tovább, talán örökre elviszi. Az idő nem vár senkire. Ha nem sietünk orvosolni a bajt idejekorán, majd harapódzik tovább-tovább, s attól lehet félni, hogy meggátlása nagyon sokba, még az ép, nemesebb részek esetleges amputatiójába is bele kerülhet. És aztán kérdem: ha csak egyetlen érdemes 21*