Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-03-07 / 10. szám
253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 308 a hit és tudomány között foly, eredménye? Legtalálóbban azt mondhatnám: a régi theologiai kosmologia ve szitett, de a keresztyén hit nyert e harcban. Hogy a föld a világ központja, hogy az ég egy szilárd hely felettünk és a pokol nem kevésbbé biztos tanya alattunk. — röviden : az az egész természeti felfogás, a melyet a biblia az egész ó-világgal együtt oszt, — visszahozhatatlanul oda van. Mi tudjuk, hogy nem tudunk semmit a mennyei világ felől, a melyen hitünk csügg, hogy minden mi képzeteink az égről és a pokolról, az üdvről és a kárhozatról, a feltámadásról és mennybemenetelről nem egyebek, mint képek, a melyekkel valami olyat jelelünk, a mit gondolataink soha el nem érhetnek. Azok a theologiai kísérletek, melyek az égtopographiájának, vagy az égi testek physiologiájának megállapítására akkor tétettek, többé meg nem újulhatnak. De bár a kopernicanismus hatalmasabban szétrombolta is a régi theologiai képzelt világot, mint a hogy a későbbi bölcsészeti kritika a halhatatlanságnak, az üdvnek és az ítéletnek vallásos hitét próbálta lerontani, mégis nagyon sokat tett arra nézve, hogy a hitet megfoszsza érzékiességétől és megszellemisitse, a midőn arra utalta, hogy csupán a művelődéstörténet eszmei eseményeire és az emberi lélek örök postulatumaira támaszkodjék. A tudomány és hit között akkor kifejlett harc ugy tűnt fel, mint a régi theologiai és az új tudományos kosmologia közötti küzdelem. Ha e küzdelmet történelmileg meg akarjuk érteni, emlékeznünk kell arra, hogy a theo- 1 logia a középkorban az egyetemes tudomány volt, a mely a bibliából ép ugy le akarta vezetni a physika, az orvostan, a csillagászat s a physiologia törvényeit, mint a valláserkölcsi életéit. A bibliát ugy tekintették, mint minden lehető és lehetetlen dolgok felől kijelentett okmányt, mely a természettudománynak, az orvostannak, a lélektannak stb. tételeit ép ugy magában foglalja, mint a hitigazságokat. Ebből következett azután természetszerűleg, hogy a tudományok kifejlődésének története a reformatió óta határozottan a tudománynak a theologiától való emancipatiója történetévé lett. És maga a theologia is először csak akkor lett arra kényszerítve, hogy a maga saját körébe, a valláserkölcsi térre húzódjék vissza és csak arra szorítkozzék, midőn mint egyetemes tudomány nak jellege minden oldalról megtámadtatott. A római theologia azonban még ma is határozottan jogosnak tartja, hogy a csalhatatlan bibliával uralkodjék minden tudomány határai felett, sőt még a protestáns theologusok részéről is megértük a legújabb időkben is ugyanezt. Ezzel tárgyamhoz térek. Vájjon végtére is a Darvinismus és a keresztyénség között folyó harc szintén nem egyébb-e, mint a természettudomány és a theologia közötti küzdelem s nem harc-e a tudomány és a hit között? Vagy jobban mondva, itt is nem épen ugy-e, mint a kopernicanismusnál, harc a régi theologiai és a modern exact természettudomány között ? De vájjon hát csakugyan van-e itt maga a keresztyén hit és az előrehaladó tudomány közötti harcra igazi ok? E kérdésre adandó feleletnél két dolgot kell egymástól jól megkülönböztetni, u. m. a tulajdonképeni descendentia tant és a dogmatikus darvinismust, melyek közül azonban mindenik nagyon hajlandó materiálistikus érdekek kizsákmányolására. A descendentia tana igaz ugyan, hogy ellentétben van a theologiai anthropologiának bizonyos hagyományos nézeteivel; de egyátalában nincs a keresztyén vallásnak igazi létérdekével. Ez az első tétel, mit közelebbről igazolnunk kell. A hol azonban a descendentia tana a materialismus szolgálatába lép, ott már kétségtelenül kibékíthetetlen ellenkezés forog fenn a keresztyénség és a dogmatizáló természettudomány között, a mely, a mikor a maga hypothesiseiből dogmákat vezet le, ugyanazzal a határsértéssel vétkezik, mint a theologia, a midőn a vallásos hitből anthropologiai elméleteket állit fel. Ez volna a második. I. Eléggé nem hangsúlyozhatom, hogy a Kopernicanismus és a darvinismus összehasonlítása nagyon sántikál; a mennyiben Kopernicanismus bebizonyitott tudományos igazság, míg a darvinismus csak egy tudományos hypothesis. Hogy mit mond e hypothes's? — ismeretes ; hogy t. i. a szerves természetben a különböző fajok valószínűleg nem mindég léteztek egymás mellett mint határozott fajok, valószínűleg növények, állatok, emberek nem kezdettől fogva állíttattak be készen a teremtő keze által mint növények, állatok és mint emberek. Valószínűleg az organismusok lassanként, a végtelen idő folyamán fejlődtek határozott fajokká és pedig úgy, hogy kedvező külső viszonyok között az alsóbbak átalakultak magasabb fajokba, a növények az állatba, az állatok az emberbe. De, a mint már említettem, a fajok eredetének eme tana még mindig csak hypothesis ; azonban egy komoly tudományos hypothesis, a mely mint elméleti elv mindenesetre sokáig fog uralkodni a természettudományokban. Es e hypothesis oly szellemdús és annyira világos, hogy nem csodálkozhatunk a felett, hogy még mielőtt tudományos bizonyosságuvá emelkedett volna, már rendkivü i elismertetést és elterjedést nyert messze túl a szakemberek körén is. És nevezetes, hogy épen azon a ponton legnagyobb e hypothesis valósziniisége, a hol a vallási érdekkel érintkezik közvetlenül. Mert nemünknek a viszonylagosan durva, kezdetleges állapotokból történt kifejlődése többé alig vonható kétségbe, épen a legújabb művelődés és nyelvtörténeti, valamint anthropologiai kutatások alapján. Alulról felfelé történt az emberiség fejlődése és nem felülről lefelé 1 Ez ma már kétségtelen. S hasonlítsuk csak össze a mai u. n. természeti népeket a művelt népekkel, bizony túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezek egymástól nem kisebb távol által vannak elválasztva, mint az állattól. Tehát az embernek az állattól való leszármazása tanát semmi szín alatt nem mondhatjuk egyenesen izetlenségnek és nem tehetjük csak könnyelmű gúny tárgyává. Sokkal helyesebb — különösen, ha e hypothesis az alsóbb társadalmi rétegekbe is lehatol, nagyon komolyan azt kérdezni, hogy abban az esetben, ha rövidebb vagy hosszabb idő alatt csakugyan bebizonyíttatnék ez előfeltétel igazsága, mit vesztenénk általa a mi keresztyén hitünkből, vagy micsoda javításokat kellene azon tennünk ? Én azt állítom, hogy az a tan, a mely szerint az ember ezelőtt elképzelhetetlen idők előtt egy magasabb állatfajból fejlődött ki, az embernek a maga magasabb hivatásában vetett hitét, vagy azt, a mit a maga istenképiségének nevez, egyáltalában nem zárja ki. E hit marad ezután is, mint volt az előtt, szellemünk eszményi erkölcsi követelménye. Annyi bizonyos, hogy a fejlődési tan megsemmisíti a régi theologiai anthropologiát, a mely az ó-testamentumban gyökerezve azt tanította, hogy az ember absolut tökély állapotban közvetlenül Isten kezéből került kí és csak azután sülyedt le saját bűne folytán, le egész az állatig. Sőt elfajult még az állatnál is rosszabbá, ugy hogy csak egy második teremtés állíthatta helyre az elvesztett istenképiséget; de e gondolatokat, ez elméletet a theologiai gondolkozás már rég módosította vagy ujabban teljesen fel is adta, még a fajok eredetének tana előtt, arra utalva, hogy általaban hí-