Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-28 / 9. szám

253 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 283 — kis darab, 150 írt és 12 köböl buza volt, de a hozzám ragaszkodás, s a becsülés, szeretet kipótolták a kis darab kenyeret, később az is megnagyobbodott.« 1840 ben egybe kelt Kovács Johannával, Kovács István cserépi lelkész s egykor Fáy András nevelőjének müveit, emelkedett gondolkozású leányával, ki neki mindvégig hű osztozó társa vala az örömben és bánatban, éltetője a küzdelemben. 1849 tavaszán elhagyta Rimaszombatot, s a Rima jobb partjára Simoniba költözött át lelkészül. Azóta itt élt boldog családi körben s folytonos szellemi munkában. A családi kör volt igazi szentélye, annak csendes légkörét szerette legjobban, ott élvezte, ott találta fel egyedüli boldogságát.. . No meg abban a virágos kerti — ma már szétszórt — kis faalkotmányban, a mely könyves háza vala. Órákat töltött ő abban .. . sok beirt papirost, sok drága szellemi kincset rejtegetett az a kis cella. Abból került ki 1854-ben kinyomatott s azóta több kiadást ért » Templomi Imái*, melyekért az imairók fejedelme címmel tiszteltetett meg a kritika által. Abból kerültek ki — fájdalom még ma ís csak Írásban lévő — »Köznapi Imái«, melynek kinyomatását kiadó hiányában nem érhette meg a tudós szerző. Pedig azokban az imákban milyen mélység, milyen erő, költői ihlet, hitteljes odaadás, bibliai kenetteljesség van ! Aztán abban a kis faalkotmányban volt elrejtve az a sok gyönyörű .agenda, biblia-magyarázat, predicátió stb., melyek termékeny szellemének drága szüleményei, a melyek mind kiadásra várnak. Borsodi roppant sokat dolgozott. A pihenés is csak ugy volt rá nézve édes, ha munkaközt élvezheté. Lelke nem fáradt el, de sőt erőt nyert a munkában 1 De ő nagyon szerény volt, ajkát dicsekvés, kérkedés nem mocskolta be, hanem szolgálta a közügyet feltűnési vágy nélkül. Mikor ezelőtt — ugyhiszem — 4 évvel nagyt. Nagy Pál esperes ur vezérlete alatt, tiszttársai, három kocsival bekopogtattunk hozzá, felkérendő őt köznapi imáinak — saját költségünkön leendő — kiadására, mily szerényen válaszolt: »ha méltóknak találják, ám legyen !« Engem 1874-ben szólított maga mellé káplánul, s ily minőségben két évet töltöttem nála. Ez idő alatt gyermekként tanultam benne ismerni és tisztelni a tartalmas egyszerűséget s a benső erkölcsi szerénységet. Noha már ekkor is 68 év súlya nehezedett reá, de nem volt eset, hogy minden vasárnapra egészen uj, vagy átdolgozott beszédet ne készített volna. Es milyen beszédet 1 ? A ki ismerte Borsodit, bizonyságot tehet róla, hogy ő mindig tömören és magvasan irt. Predicátióin átérzik az a mély vallásos irány és izlés, mely őt mint papot jellemzi és egyéniségét meghatátározza. Gondolataival nem járt az ideálismus magasba röpkedő léghajóján, de járt a földön, a nép között, a nép esze és szive körül, nem árult csillogó portékákat, melyek csak fényökkel vakítanak, de árult igenis olyan erkölcsi eszméket, melyek az élt t számára termik meg áldott gyümölcseiket. Kathedráját az imádásig bálványozta! Igazán találóan mondotta Ruszkai barátom remek síri beszédében, hogy: »Trónusnak tekinté ő a kathedrát, arra törekedett, hogy beszéde trónhoz illő, királyi beszéd legyen.« Művei, melyeket e szerény körben elmondott, díszére váltak volna a világ legelső szószékének is. Borsodi tanított! nyelvezete tiszta, irálya kedves. Adatainak bizonyító ereje, felfogásának e edetisége, megjegyzéseinek szellemes volta vonzó és érdekes. Soha buzgóbban imádkozni, kedvesebben szónokolni nem hallottam senkit. Már külső megjelenése is imposáns volt. Ha csak egyszer is látta valaki ezt az ősz prófétát, ezt a ritka patriarchális alakot — bibliával kezében, — soha feledni nem fogja. Szép öreg ember, fénylő ezüst hajjal, rózsapiros arccal, derült magas homlokkal, széles vállal, hatalmas tüdővel. Hangja csengő és érces vala. Ha jó kedve volt, hevülő lelkének tüzével csakúgy gyújtott. . . ragadta magával a lelkeket fel a magasba, vagy ha kellett le a mélyre, a szivek mélyére. Tudott lelkesíteni, vigasztalni, meggyőzni, honszeretetre buzdítani! Szerették is hívei végső lehelletéig! Vajha minden lelkészt ugy tisztelnének becsülnének és szeretnének !! Mint a Krisztusnak hű vitéze, a szentügy zászlajával — a bibliával — kezében akart meghalni is. Midőn — néhány hónappal előbb — a halál biztos tudatát már lelkében hordozá, midőn már érezte, hogy rá nézve a kötelesség teljesítése könnyen lehet halált hozó, még akkor sem tágított a zászló mellől, melynek hívévé esküdött, hanem mint a csaták kipróbált bajnoka szembe nézett a halállal. Ugyanis a mult nyár egyik szép vasárnapján — övéinek erős ellenzése dacára — elvitette magat a templomba, hogy még egyszer felemelje pásztori megáldó szavát kedves hívei között s búcsút vegyen tolok. És ugy lőn. Királyok második könyve 20. r. 6. v. alapján, egy minden tekintetben kimagasló beszédet tartott. Mindenki sírt, mindenki könyezett, sokan pedig hangos zokogásban törtek ki, látván a beteg pás/tort s hallván búcsúzó szavait. Gyenge neje pedig ott remegett, ha valljon az idegek túlfeszitése miatt nem omlik-e össze az elerőtlenült férj ott az Urasztala mellett, a honnan beszédét tartá. Izgalmas egy istenitiszteleti óra volt az 1 Félt mindenki, csak a gyenge testű, de erős lelkű Borsodi nem, a kinek öröme felettébb való vala, hogy szándékát megvalósithatá, hattyúdalát elzengheté.. . Nem félt 1 Talán ott akart elesni, ott a harc mezején, az Úr oltára melletti? A ki a kötelesség teljesítésében ily példát mutat, annak lelki ereje előtt meghajlunk mert az ilyenekről mondja a költő: A derék nem fél az idők mohától A koporsóból kitör és eget kér Erdemét a jók, nemesek áldják. Aztán Borsodi nemcsak a szószéken, de ezenkívül is pap volt a szó legigazabb értelmében. Simoni a hozzátartozó Darnyával sokat köszönhet az ő fáradhatlan buzgalmának. A mostani iskolát (simoni), a mely a forradalom előtt a megye birtokához tartozott, de az absolut kormányzás alatt katonatiszti lakul használtatott, nagy utánjárással szerezhette meg az egyház részére. Darnyán külön iskolát építtetett s az anyaegyház gazdasági épületeit rendbe hozatta tetemes költséggel. Mind ez jóformán kimerité az egyházi pénztárt. Azonban a nép, s az elöljáróság vágyainak központját már régóta egy újonnan emelendő torony képezvén, hozzáfogtak a költséges toronyépítéshez a nélkül, hogy »pénzüket megszámolták volna.« Azonban — Istennek legyen hála — két év alatt ez is be lett fejezve, s oly szép eredménynyel, hngy közelismerés szerint az egész gömöri egyházmegyében ma sincs párja a simoni toronynak, másrészt adóság sem nyomja vállukat. Ámde mennyit kellett ezalatt Borsodinak fáradnia. Mint ő maga mondta »valóságos pénzhajhász lőn.« Egy igen szorult időben — csakhogy az építkezés fel ne akadjon — Hamván, Tompa közbejárásával még egy cigánytól is vett fel kölcsönt. És e két év alatt a simoni paplak egy szálloda, egy vendéglő volt. A sok jövő-menő bizottságok, épitők, a különféle solemnitások, alapkőletéti, — kakas-csillag felhelyezési ünnepélyek stb. jókora áldozatot kívántak Borsoditól. De ő mind ezt szívesen hozta meg. Mint házi gazda különösen kimutatta vendéglátó szeretetét, ha jöttek rokonai vagy barátai, igaz melegséggel ölelte őket