Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-28 / 9. szám

287 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. keblére. A forradalom után nem egy hontalan bujdosó­nak nyitotta meg hajlékát, szegte meg kenyerét. Szó­val Borsodi József 37 évi simoni papsága alatt, soha nem lankadó odaadással szolgálta a közművelődés, irodalom és egyháza érdekeit. Csakhamar a vezérférfiak sorába emelkedett. A gömöri egyházmegye az által igyekezett némi gyöngéd je'ét adni érdemei elismerésének, hogy nagy szótöbbséggel a tanácsbírói székbe ü'teté. Nem szeretett sokat beszélni a gyűlések tüntető zajában, de a fontosabb kérdések tárgyalásánál ha felszólalt, higgadt nézeteit mindenkor nagy figyelemre méltatta a traktus. De Borsodi nemcsak egyházához, de hazájához is hű volt. Politikai erkölcsi elve volt: »Független Magyar­ország ! inkább megtörni, de meg nem alkudni soha.* Noha kerülte az előtérbe tolakodó zajos szereplést, mégis buzgó honszeretetével maga iránt köztiszteletet ébresztett. A hazafiság lakott benne együtt a becsülettel. Egész életében azon célt tartá szeme előtt, hogy a magyar nemzetiség megerősbüljön, a magyar nemzeti közműve­lődés megizmosodjék... 1848-at irtunk — úgymond Bor­sodi — mikor rimaszombati pap voltam. Aranyam, ezüs­töm nem lévén, áldoztam hazám oltárán azzal a mim volt, áldoztam szellemi kincsekkel, le-lebocsátám a hálót a mélyre és halásztam lelkeket hazám szent ügyének. Más fegyverhez nem értettem, nemzetőri gyakorlatokra nem jártam, szóval : katona dolgokhoz nem volt semmi kedvem... kedv ide... kedv oda, ebben is részt vettem * A gömöri nemzetőrök a Lajtha melletti táborba voltak rendelve, s Borsodit a rimaszombatiak — val­láskülömbség nélkül — meghívták papjoknak, a meghí­vók egy református, egy ágost. és egy kath. nemzetőr voltak. Borsodi a meghívót teljes készséggel fogadta, hiszen — úgymond — »ősapam is tábori pap volt az utolsó Rákóczi hadjárat alatt, még pedig nem labancok, de kurucok papja.* Azonban tábori papsága ténynyé nem válhatott, mert a minisztérium rendelete szerint csak egy pap kellvén Gömórből . . . ez . . . Tompa lettl Borsodi, mint köznemzetőr kiséré tovább a rimaszom­batiakat, eltökélve lelkében — mint mondá — >hazám és a nép szabadságáért kész vagyok életemet is felál­dozni, de mások életét nem bántom, emberre lőni nem fogok, csak a levegőbe, lévén a mi vitézkedésünk fegy­verei nem testiek, de lelkiek. Nem is lőttem. A szokat­lan életmód, hűs őszi napok, álmatlan éjszakak megvi­seltek annyira, hogy engedélylyel haza kelle jönnöm; puskát, patrontást letéve, kezembe vettem ismét a bib­liát és prédikáltam az idők eseményeit, multat, jelent, jövőt, mindenek felett pedig az Úr karját, mely szablyá­ból kapát, kapából szablyát csinál. A nagy idők folyama hömpölygött tovább és sodort tovább magával mindent, sodorta az elárult hazát, sodort engem is * Magán életére vonatkozólag csak azt mondhatom, a mit Salamon király mondott: »az embernek az ő maga szive tudja az ó örömét, és az ő fájdalmában idegen s/ív nem részes.* Annyit azonban mégis felemiithetek, hogy az ő útjában is voltak szirtek, melyekbe szemei meg­meg ütköztek; ilyenkor egész lehangolta a keserűség, meg-meg sajdult szivében a seb. De voltak — sokkal több *— kedélyes, derűs percei is, ilyenkor csupa öröm volt vele lenni 1 Jó vicceket tudott mondani, melyek felett aztán hatalmasan kikacagtuk magunkat! Jó vicnek azon­ban csak azt tartotta, a mi az erkölcs és illemtan sza­bályaival nem ellenkezett.. . tiszta lévén az ő lelke, mint a tűzben megpróbált igazi arany. Óh hogy ez a drága lélek, ez a sokszor zaklatott de erős hittel megáldott kitűnő pap nincs többé! Hiába, ez közös sorsunk mindnyájunknak ! Mikor az én örökre feledhetlen kedves feleségem, 4 árvámnak jóságos édes anyja elköltözött közülünk, Borsodi József kedves volt főnököm volt az első, a ki vigasztaló soraival felkeresett s igy erősített»Nyugodj megl Émber többre nem mehet*! Én is csak igy szólhatok azért azoknak, kiket e vesz­teség legközelebbről szíven talált. . . Majd az idők rendi szépen, csendesen enyhitgeti a fájdalmat, hegesztgeti a sebet. . . hejh 1 de végkép begyógyitaní nem fogja soha! Simoni-i ref. egyház szeretett népe a nagy papnak! Ölts gyászt a te szívedben 1 ültess sírjára babérfát sűrűt, lombosat, hervadhatatlant. Öntözgesd könyeiddel... meg­érdemli tőled! Tisztelendő kartársak, igaz tisztelői a megboldo­gultnak ! Kopogtassunk be ismét az üresen maradt pász­tori hajlékba, s szakértő kéz által eszközöljük a boldo­gult értékes műveinek összeszedését, nehogy az idő és a moly megemészsze azokat! Ez lesz részünkről a leg­szebb hála a nagy halott iránt, ezáltal teszszük őt élővé és halhatatlanná az időben 1 A temetés február 17-én 72I 2 "k°r kezdődött, s délután 1 órakor végződött. A gyászközönséget a paro­chia tágas udvara alig volt képes befogadni. Jelen vol­tak a hívek megszámlálhatlan seregén kívül, a szomszéd egyházak elöljárói s intelligens emberei, a gömöri ref. papok, nagy számmal, a tanítók közül is többen. Rész­vétével mindenki sietett leemelni egy-egy parányt abból a nagy teherből, a mely az áldott lelkű, de felettébb gyenge nő lelkére nehezül. Ott volt a koporsó mellett könyáztatott arccal, fájó, nagyon fajó szivvel az elhunyt jelesnek két derék fia. Az egyik József, atyja nevének méltó örököse, jelenleg kir. járásbiró Tornallyán. A má­sik Béla megyei hirlapjaínk jeles tollú dalnoka, talpraesett verselője. A koporsó felett az udvaron Tóth Sámuel serkei lelkész s egyházmegyei tanácsbiró tartott beszédet és imát, megragadó szívhez szóló hangon ecsetelvén az apostoli tisztében híven eljárt pásztor érdemeit. A sirnál Ruszkai Gyula jánosi i lelkész szónokolt valódi jánosi lé­lekkel, nem keresett, de jól átgondolt tartalomdús sza­vakban. A simoni dalkar Csizi Miklós tanitó vezérlete mel­lett ugyan ám kitett magáért... remekelt 1 Végre a drága hamvakat fedő fakoporsót könytől áztatott szemeink elől örökre elfedték a ráhulló göröngyök. Annyi vívódás után nyugalomra tértél hat Istennek hű szolgája. Nem bántja többé lelkedet a világ zaja. A miért annyit szenvedtél, küzdöttél, vedd jutalmadat," az örök dicsőség koronáját 1 Nem ismeretlen útra mentél, nem fogsz eltévedni. Lélekből fakadt imáiddal annyiszor bejártad te már azt az utat, mely Istenhez vezet. Bo­csáss meg nekem ha gyenge voltam mérlegelni érde­meidet, majd a történet múzsája kipótolandja az én hiá­nyaimat. Hamvaid felett viraszszon híveid kegyelete s á hű emlékezet. Könyörögj az Úrnál érettünk, mindnyá­junkért, az egyetemes protest. egyházért és szép ma­gyar hazánkért, melynek igazi, hű fia valál; mi is kö­nyörgünk, hogy adjon az Úr nekünk hozzád hasonló kimagasló alakokat, kik mindenkor büszkeségei legye­nek egyházunknak és hazánknak. Batta György, bejei reform, lelkész. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, a gömöri egyházmegyéhez tartozó simonii egyház lelkészi hivata­lára pályázat hirdettetik. A lelkészi állomáshoz tartozó javadalom, szántó­föld, rét, búza, tűzifa és stólában 931 frt 41 kr., éa igy ezen lelkészi állomás a 2-ik osztályba tartozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom