Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

ut PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS iSKÖlAl LAP. ságaínkat, (4. 1.) de szerintünk, hogy az imádság fogalma egészen teljes legyen, tovább kell mennünk e tekintetben is s ha mi az imádság fogalmát csak e szavakban fejezzük ki: »ami tökéletlen akaratunknak az Isten tökéletes akarata alá rendelése, hogy igy az ő akarata a mi akaratunk légyen,* a legszebb imádságok éz elméleti meghatározást erősitik meg. A legtökéletesebb minta e fogalom kifejezésére Idvezitőnknek ezen imádsága: »Atyám! ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt, mindazáltal nem az én akaratom, hanem a te akaratod legyen.* (Luk. 22. 42.) A mi akaratunknak az Isten akarata alá rendelésében áll a legtökéletesebb imádság s ez a fogalom döntheti meg csak a bölcsészeinek az imádság ellen felhozható mindenféle érveit. Az Úr akarata, az én akaratom; ekkor nem követelheti, nem kérheti az imádkozó, hogy az ő kedvéért a világrend felbomoljék. Ugyanezen fogalmat fejezi ki az Úri imádság eme tétele : »légyen meg a te akaratod, miképen menyben, azonképen itt a földön is.« Isten akaratának érvényesülése a mi akaratunkban hozza létre az imádságot s én ezen fontos eszmét szerző művében tárgyalva nem látom, holott ez oly lényeges az imádság fogalmának meghatározásánál, hogy a nélkül némi hézagosság észlelhető az egész meghatározásban. Tovább megyek s itt már egyéni nézeteink térhetnek el s nem is vindikálom magamnak a csalhatatlanságot. Szerző határozottan megróvja azokat, kik az ő nézete szerint prédikálnak halotti imádságokat. Hát biz ebben van is, nincs is igazsága. Indokolom, hogy miért szólhatok ilyenformán. A tulajdonképeni imádságnak természetszerűleg rövidnek kell lenni. Ha ez ellen vétünk, az az imádság rovására történik, mert különben az áhitat s buzgalom kifáradhat (137. 1.) Az imádságnak oly szerkezetűnek kell lenni, hogy azt a legutolsó és legelső hallgató is utánmondhassa s ha lehetséges magára igyekezzék alkalmazni, vagyis ugy vegye azt, mintha az egyenesen az ő szivéből s ajkáról emelkednék Istenhez. Mindezen kellékek a halotti imánál (de nem a prédikáció előtt mondandó halotti imánál) nem alkalmazhatók. Ott, hol a halotti prédikációk kimentek a szokásból, mostanában vagy egy rövid előbeszédet s utána egy rövid imát mondanak. Itt azon fenntemlitett követelményeknek megfelelhetünk. De sok helyen ám csakis halotti imádságot tartanak halottaink felett. Cs. L. szerint ezt is lehet mindig Istenre hivatkozva, őt és az ő nevét tartva szem előtt tartani. Lehet igenis és ugy is kell, de hogy az elhunyt életének egyes jelenetei rajzolásánál el ne lehetne térni a felkönyörgés hangjától, hogy át ne lehetne vágni az elmélkedési, előadási modorba, azt megvallom, nem osztom. Hiszen a gyülekezetnek egy nagy része nem mondja utánunk, ha p. o. egy gyermeket vagy aggastyánt temetünk, annak életviszonyait, de nem is mondhatja, mert a halotti imádság a fenntebb emiitett mód szerint nem lehet oly rövid, mint a vasárnap reggeli; s nincs oly imádkozó, kinek figyelme, áhítata el ne lankadna. Az ilyen halotti imádság tulajdonképen igy nevezhető: »imádságos elmélkedés;« ha ez az elnevezés jogos lehet, akkor az ellentét szépen ki van egyenlítve. Isten nevének segítségül hívásával, kegyelmének, áldásának emlegetésével van az telve mindenütt, az imádság illata árad szét rajta, de olykor-olykor, hogy a buzgó áhitat pihenőt tartson, megállapodik s pihen az elmélkedés közben. S hogy a két ellentét szépen kibékíthető, bizony arra nagyon sok példát lehetne felhozni. Mesterműveket alkottak e téren Török Pál, Szász Domokos stb. Ha a rendes prédikációkba néha-néha szőhetünk s szövünk is imádságokat, bizony nem sértjük meg Istent, ha halotti imádságainkba szövünk néha egy kis elmélkedő elemet. Több, mint husz évi gyakorlat győzött meg arról, hogy az ily eljárás, ha imádságtanilag nem is szabatos, a gyülekezet szükségének inkább megfelel, a fájó szívek vigasztalását könynyebbé teszi. Annyira átérezték ezt már lelkészeink, hogy alig-alig olvashatunk oly halotti imádságot, melybe némi elmélkedő elem ne lenne vegyitve. Ilyen forma imádságos elmélkedés rendszerint az ó év délestvéjén mondandó hosszabb imádság is. Szerzőnek irálya tiszta, könnyen folyó, s csak elvétve találunk egyes értelemzavaró kifejezést, mit hajlandók vagyunk elnézésnek tudni be. Igy p. o. a 4-ik lapon ezt mondja: »ugy azon lélek is, mely nem munkás Istenével társalgásban,* ezt magyarul igy kell írnunk: ugy azon lélek is, mely Istenével társalgásban nem munkás, mert ellenkező esetben a »nem munkás* jelző könnyen Istenre érthető. Mindjárt az 5-ik lapon ezt olvashatjuk : »az imádság ugy tekinthető, mint a szent érzelmekkel tölt sziv és az Isten ismeretétől átjárt agy nyilatkozata is.« Szerintünk hogy teljes szabatossággal megérthessük ezen tételt, igy kellene állnia: »az imádság ugy tekinthető, mint a szent érzelmekkel tölt szWnek és az Isten ismeretétől átjárt agynak nyilatkozata is.« Ily parányi, de mind a mellett lényeges hibákat leszámítva, ismételve mondjuk, hogy a mű irálya könnyed, szabatos és világos. Azon reményben zárjuk be rövid ismertetésünket, hogy szerző nagy és fontos szolgálatot tett, mi erősen hiszszük, hogy műve, mint tankönyv megáll sokáig a maga helyén, s csakugyan nyugodtan bocsáthatta művét a tárgyilagos kritika Ítélőszéke elé, mert az, hacsak nem elfogult, mindenesetre elismerőleg nyilatkozik a felől. Áldást kívánunk Istentől az ifjú hittanár nemes működésére! Puritán. BELFÖLD. Töredékek a vallás és közoktatási miniszteri tárcának a képviselőházban közelebbi tárgyaltatása alkalmával a gymnasiumi, polgári s népiskolai oktatás s az- evangélikus egyház országos segélyeztetése iiyyében tartott beszédekből. A gymnasiumok ügye kerülvén szőnyegre, az államhatalom és a gymnasiumok közötti viszonyra vonatkozólag Szilágyi Dezső egy nagy hatást keltő beszédet mondott, melyben a többek között igy szólott : Az oktatásügyi politikának csak egy oldalára teszek megjegyzést. Teszem azt állami, általános mivelődési szempontból, de nagy súlyt tulajdonítok ennek az észrevételnek az államerősítő és fenntartó politika szempontjából is. Én nem tartom helyesnek azt, hogy politikánk oda van irányozva, hogy az oktatásügyi feladatok megoldását az állam, a legfelsőbb oktatás körét kivéve, kizárólag, vagyis felette túlnyomólag a vallásfelekezetek feladatává teszi, azok vállaira hárítja. Nem mintha én akár a népoktatás, akár a középoktatás terén az állam monopóliumát akarnám. Alig volna valami helytelenebb sőt veszélyesebb politika, ha az állam e feladatból mindenkit ki akarna zárni. Ellenkezőleg, helyeslem azt, ha megengedtetik, hogy minden község, egyesületek és a felekezetek az általános törvénynek megfelelő, annak feltételeit betöltő intezeteket állithassanak. De az államnak feladatát fel kell ismerni s annak 16