Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-03 / 1. szám

T3 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. ÍJ symbolumot megilleti, a sokféle kritikai ellenvetéseknek alávetett bibliával szemben. Grundtvig más elvből indult ki s más célra tört. Midőn nevezetesen a rationalismus Dániába is elhatott és 1828-ban Clausen tanár a rationalismust a protestantismussal azonosította : fellépett ellenébe Grundtvig tanár, egy költői lelkületű és hazája történelmében otthonos, e mellett a régi lutheranismus valamint a danismus mellett egyaránt lelkesen buzgólkodó férfiú, vádolva ellenfelét a keresztyénségtől és anyaszentegyháztól való elpártolással. De méltatlan vádaskodónak és rágalmazónak bizonyult be s elitéltetett, minek következtében a lelkészi pályától visszalépett. Azonban számos követőkre talált, kik gyüldékben kerestek lelki épülést, mindaddig miglen Grundtvig, nyilvános istenitisztelet tartására ismét engedélyt nyert. Majd midőn 1848—49-ben Dánia és Németország között viszály tört ki : Grundtvig, mint lelkes dán hazafi, szakított nemcsak a germanismussal, hanem a német eredetű lutheranismussal is, és a lutheránus hitvallások eltörlését indítványozván, az apostoli symbolumot a biblia tekintélye fölibe helyezte és a skándináv mythologiát, mint keresztyén propádeutikát kivánta bevétetni az iskolákba. Sok követőre talált, kik az egyház és állam közti viszony megszüntetésén fáradoznak. Grundtvig állításainak megcáfolására Caspari norvég theologus vállalkozott, ki az apostolicum tekintélyének tiszteletben tartá'-a mellett, felmutatta azon soknemü formai átalakulást, melyen az apostolicum átment, mig las sankint idők multán jelenlegi alakját nyerte. Mi is illő keresztyéni tiszteletben tartjuk ez évezredes múltú symbolumot, azonban a s/entirás tekintélye alá rendeljük és vizsgálódásunk tárgyává tesszük azt. Az apostolicum szövege történelmi fejlődésére vonatkozólag Máté 28, 19. szolgál kiindulási pont gyanánt, a hol is ez olvasható: »megkeresztelvén őket az atyának, a fiúnak és a szentléleknek nevébe.« A keresztség eme Krisztustól eredő szereztetését elvetik mindazok, kik nem hisznek a feltámadott idvezitőben. Ezzel összefüggésben figyelmünket érdekli azon sokak szemében feltűnő körülmény, miszerint az összes uj szövetségi iratokban, sehol sem fordul elő másutt a szentháromság nevében való keresztelés, hanem csak a Jézus Krisztus nevébe, az LT

r nevébe, vagy csupán a Jézus Krisztusba való keresztségről van szó. így p. o. az apostoli cselekedetekről irott könyv 2, 38; 8 16; 10, 48; továbbá Róm. 6, 3; Gal. 3, 27. helyein. Scholten holland theolog, sok rendbeli áltételek segélyével azt iparkodott volna bebizonyitgatni, miszerint a keresztség szereztetését tartalmazó szent irati hely a későbbi toldalékok egyike, sőt szerinte egész a 2. század közepe tájáig csakis felrótt pogányok vagy zsidók kereszteltettek, de keresztyének gyermekei sem mint újszülöttek, sem későbbi éveikben — nem. E feltevéseken alapuló érvelés cáfolását ez úttal mellőzhetjük, csakis arra hivatkozunk, miszerint az apostoli cselekedetek idézett helyei és a Máté evangéliomának zártétele közötti különbséget kezdettől fogva oly módon igyekeztek kiegyenlíteni, hogy az apostoli korszakban felváltva hol a szent háromság, hol pusztán a Jézus nevébe történt keresztelés előfordulását állapították meg. A mi egyébiránt habozás nélkül történhetett, mivel a Jézusban mint megváltóban való hitvallás képezte a hit középpontját s magában rejté az Atyában és Szentlélekben való hitet is. E megfejtési mód magában véve elég világos és kielégítő ugyan, de még inkább meggyőző a szent Írásból kölcsönzött eme bizonyíték: Az apostolok cselekedeteiről irott szent könyv 19. részének 2. verse szerint Pál apostol az Efezusban lakó hívőkhöz ezen kérdést intézi: »Vettetek-e szent lelket, minek utána hittetek?* Azok pedig válaszolának neki : »Sőt azt sem hallottuk, hogy van szent lélek.« Akkor csudálkozva kérdezé őket tovább: »Mire keresztelkedtetek tehát ?« — Eltekintve az ezen előadásban rejlő homályosságtól, annyit világosan láthatunk, miszerint itt Pál apostol előtt feltűnő az, hogy valaki keresztyénileg megkereszteltessék a nélkül, hogy hallott volna valamit a szent lélekről. Ebből azt következtethetjük, hogy az ő előtte ismeretes keresztelési hitvallásban a szent lélekről határozottan volt szó. Az elbeszélés szerint: »a kik hallák ezt, megkereszteltedének az LT

r Jézusnak nevére.« Hasonló bizonyítékot meríthetünk Justin marfyr apológiájának 61. részéből, hol ő a keresztelési eljárást e szavakkal irja le: »az Ur Istennek, mindenek atyjának és a mi megváltó Jézus Krisztusunknak és a szent léleknek nevébe nyerik az újjászületés fördőjét.« Bár ő a keresztség szereztetési igéit nem szószerint idézi, mind amellett nincs okunk kétségbe vonni, hogy Máté 28. lebegett előtte. És hogy az imént jelzett eljárás átaláros volt, igazolja az álkelemeni homiliák irója is, ki a keresztséget élő vízből való újjászületésnek nevezi az atyának és a fiúnak és a szent léleknek nevébe. (Hom. 11, 26,); másutt ismét a háromszorosan üdvösséges hitvallásról tesz említést. Mindez feltűnő épen e szerzőnél, ki különben unitárius felfogás szerint jár el, midőn a tulajdonképeni imádást — oéfíeiv — csakis Istenre az atyára ruházza, Jézusra vonatkozólag pedig megelégszik azzal, hogy neki mint az igazság egyedüli prófétájának hisz. Szóval a Máté 28, 19. szerint szövegezett keresztelési formula eredeti valóságában szállott át nemzedékről nemzedékre az egyetemes keresztyén egyházban, s ezt jogosan ugy tekinthetjük, mint az apostolicum, minden további fejleményének kiindulási pontját, mig befejezését körülbelül az ősrómai keresztelési hitvallásban találhatjuk fel. Ezen ősrómai hitvallás valamivel rövidebb a ránk maradt és általunk használt apostolicum-nál, a mint azt e következő szöveg mutatja: »Hiszek a mindenható atya Istenben; és Jézus Krisztusban, ő egyetlen fiában, mi urunkban; ki született szent lélektől szűz Máriából, keresztre feszíttetett Pontius Pilátus alatt és meghala; harmadnapon halottaiból feltámada, felméne mennyekbe, ül az atya jobbján ; honnan eljövend ítélni eleveneket és holtakat; és szent lélekben, anyaszentegyházban, a bűnök bocsánatában, a test feltámadásában.« Az ezen hitvalláshoz későbben csatolt tételek illetve kifejezések megfigyelése előtt, igyekezzünk ezen rövidebb formula ős eredetét kinyomozni. A 4. század vége felé Rufinus tesz említést e szövegről, mely bizonyosan korábbi eredetű. O, valamint Ambrósius és Augustinus határozottan oda nyilatkoznak, hogy a római keresztyének az érintetlenül maradt hagyományhoz ragaszkodtak, és miután a hitvallás a gyülekezet színe előtt egész nyilvánosan tétetett le: nem lehet feltenni, hogy annak meghamisítását eltűrték volna a hivők. Még korábbi eredetiség mellett szól azon körülmény, melyet Zezschwitz említ, mely szerint bár a nicáai symbolum (325) a nyugoti egyház lelki tanitói által is zsinórmérték gyanánt tekintetett: mindamellett az apostolicumot nem volt képes a keresztelési szertartás alkalmával való használatból kiszorítani, a mi ennek nagy tekintélyben tartatása mellett tesz bizonyságot. Ily módon egészen a 3. századig mehetünk vissza. És bár ezen korszakban az apostoli constitutio kereszte'ési hitvallására nem igen hivatkozhatunk — a mennyiben az csakis a 4. században és pedig kiválólag Syriában található fel — de másfelől egészen Tertulliánig (200 körűiig) is visszavezet nyomozásunk fonala. Ez egyházi atya ugyanis, de coronacímű