Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-08 / 6. szám

1G3 PROTESTÁNS Ez egészen ugy e világból való ország volt, mint a katonai szervezetű császárság. Ily viszonyok között kibékülésről, mely örökké tartson, szó sem lehetett. A középkori harcok után létrejött ugyan az egyensúly a két hatalom közt, de csak kényszerűségből. Később, a reformátió idejében a küzdelem újra kitört s itt jellemző, bogy katholikus államok a protestánsokkal együtt küzdöttek katholikus törekvések ellen. A római katholicismus nem tudott azon álláspontra helyezkedni, miszerint az egyház csak a vallás szolgálatára van hivatva, és hogy a vallás nem áll egyébből, mint a vallásos meggyőződésből, szertartásokból és jámborságból. A katholikus egyház nem akart szolgálni, csak uralkodni akart, még pedig feltétlenül. Ma is csak azt akarja. Azért az, ki a katholikus egyház számára teljes autonomiát kiván, azt akarja, hogy a katholikus egyház mondjon le egész múltjáról, dobja el legvalódibb lényegét; legyen protestánssá; adja át javait az államnak; ismerje el, hogy nem az egyedül üdvözítő egyház, hanem csak keresztyén felekezet. Ezt a katholikus egyház sohasem fogja tenni. Tudja, hogy ez által megsemmisítené magát. A katholikus egyház theokratikus államot, sőt többet, theokratikus világbirodalmat akar képezni. Ne a hívek serege képezze az egyházat, csak a klérus. ^Eípscopus est in ecclesia et ecclesia est in episcopo/ Midőn 1871-ben egy katholikus és egy protestáns pap az akkoriban napirenden levő katholikus autonómiáról beszélgettek egymással s arra tértek, hogy miképen legyenek majd szervezve az évenként tartandó katholikus congressusok, I vagy conventek, a protestáns pap azt mondta: ^Tessék ezen gyűléseket ugy berendezni, mint mi. Vegyenek részt azokban felerészben egyháziak és felerészben világiak/ Mire a katholikus pap azt válaszolta: ^Nem lehet; önöknél az egyház fogalma surrogáltatott az autonomia fogalmával/ A katholikus papnak, dacára a tervezett autonómiának, igaza volt. Felfogta egyházának álláspontját. A világiak csak bajt okoznának a klérusnak. Bár mennyire türelmesek is legyenek a katholikus világiak más vallásfelekezetek iránt és bár mennyire szabadgondolkodásuak legyenek is a dogmák tekintetében, ők teljes autonomiát nem kívánhatnak egyházuk számára: nem eszközölhetik, hogy azon értelemben rendeztessék a katholikus egyház viszonya az államhoz, mint a protestáns egyházak viszonya rendeztetett országos törvények által. > 7A ÉS ISKOLAI LAP. 104 Ezen törekvésüket a magas klérus megakadályozná. Ez jól emlékszik arra, hogy 7-dik Gergely pápa 1074-ben Magyarországra vonatkozólag emigy nyilatkozott: ^Regnum Hungáriáé sanctae Romanae ecclesiae proprium est, a rege Stephano olim beato Petro cum omni jure et potestate sua oblatum et devote traditum.* Gondolt erre alkalmasint a lángeszű szatmári püspök is, midőn a Szt-László-társulati beszédet mondta. De a kultusminister is mély államférfiúi bölcsességgel sejtette az ébredező vágyat, midőn ama beszédet privát nézetnek nyilvánította, melylyel az ország törvényhozói testülete uem foglalkozhatik. Valamint mindenütt, ugy nálunk sem érkezett el még azon időpont, hogy a katholikus egyház viszonya a modern államhoz országos törvények utján rendeztessék. Majd talán rendezik ezt több évtizedek során a katholikusok maguk. Az államra nézve az ez idő szerint felette kényes ügy, melyhez jelen körülményeink között nyúlni nem tanácsos. Maradjanak csak békében egymással, az állam és a katholikus egyház. Ugy legjobban érezhetik magukat ; az állam nem szaporítja gondjait és a katholikus egyház nem kockáztatja hatalmát. Mi protestánsok sem kívánhatunk mást egyelőre. Tudjuk, hogy azon vitás kérdések, melyek megoldandók volnának az állam és a katholikus egyház közti viszony rendezésénél, nem a mi óhajaink szerint intéztetnének el a jelen állapotok közepett. Az állam békéje feldúlatását meg nemkivánhatjuk. Ezt lelkiismeretünk és hazaszeretetünk tiltja. Tudjuk, hogy az államnak most slirgősb, égetőbb dolgai vannak, melyeket el kell intéznie. Epenséggel nem ér rá, a legkényesebb ügyet felbolygatni. Bierbrunner Gusztáv. Két tanitóképző-intézet egyesítése. A tanítóképzés ügye mindig nagyfontosságú kérdés volt az egyházak é'etében, s az egyes felekezetek intensiv fejlődésük érdekében nem tévesztették szem elől soha azon szerepet, melyet ezen intézetek a tanítói nemzedék képzésével betöltöttek. A prot. egyházak, melyeknek legerősebb s legbiztosabban ható harci fegyvere a népiskola volt, még nagy áldozatok árán sem mondtak le arról, hogy hitvallásuk szellemében, szertartásukban jártas tanítóikat maguk nevelhessék, mert csak igy lehetett az iskola is a vallási érdekek szilárdító eszköze s a templommal együtt ama gócpont, honnan nemcsak a tudományos művelődés kisebb-nagyobb foka, hanem oly egy • házias szellem is sugározzék ki, melynek hatása alatt művelt, becsületes hazafi tlc s buzgó protestánsok neveltessenek. Meg volt tehát alapja s létjoga minden ily intézetnek; missiót teljesített az a tudomány terjesztése s legfőbbképen az egyház erősbülése céljából.