Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-27 / 52. szám

Dr. Guthrie igy irja le Baird lelkésztársának cockburnspathi lakását: »Elmentem meglátogatására és egy alacsony kunyhóban találtam őt, mely alant két szobából s egy pinceforma helyiségből, fönnt pedig egy padlásszobából állott. Beállt az est és én alvóhelyem után tudakozódtam. O egy fülkét mutatott nekem. Fa'ai csillogtak a nedvességtől, tüzet rakni világért nem lehetett benne. Megborzadva tekintettem a helyre, hol éjszakámat töltenem kellend, de különb nem lévén, megkellett vele elégednem. Nos — mondottam — hát ön Baird ur hol fog aludni? Jöjjön — felelt — majd megmutatom. Egy lépcsőformán felkapaszkodva, feljutottunk a padlásszobába, ez volt a papnak tanuló szobája, egy székkel, asztallal és egy rozzant ágygyal bútorozva. Néhány hüvelyknyi magasságban fejünk felelt a tető puszta kövei látszottak, belől fagyos dértől fehéredve, kivül vastag hóval fedve. Midőn egy hosszú, kinos, álmatlan éjszaka után másnap reggel lejött, hogyléte felől tett kérdésemre panaszos hangon felelte, hogy még csak le sem tudta hunyni szemeit a nagy hideg miatt. A szánandó nyomorult embernek még lehelete is kemény jéggé fagyott reggelre takaróján. Azt mondom, az az ember valóságos martyrsirban fekszik.« Campbell berriedali lelkész igy beszéli el szomorú tapasztalatait: »Sok kemény szenvedés ért bennünket, mint gyülekezetet, 11 esztendeig nem tudtunk területet szerezni, a hol templomot és paplakot építhettünk volna. Az emberek nem mertek befogadni házaikba. A tanitó tehát egy régi kidőlt-bedőlt kunyhó romjaira emelt ideiglenes tetőt. Ezen a nyomorult helyen laktunk 7 esztendeig. . . . Ha éjjelre zápor talált kerekedni, reggel egész tócsát találtam ágyam előtt. Ha erős szél fujt, felhordta a hamut arcomba a kandallóból. A szél szabad bejáratot talált a házikó alatt, miután az egy nagy rakás kövön volt épülve, s igy sok helyen nyilást engedett. Sokszor oly hideg és nedves volt e hely, hogy még a tűz mellett is kénytelen voltam nagy kabátot viselni. Fokonként éreztem, hogy életem veszélyben forog. Lábaim a hely nedvessége miatt dagadozni kezdettek. Sokat járkáltam fel s alá, hogy megakadályozzam a baj tovább fejlődését, ha egyáltalán lehetséges.® De legyen elég ennyi e fájdalmas érzést keltő szomorú példákból. Kikerülhetetlen volt, hogy a papok, oly hirtelen odahagyva volt parochiáikat, ily veszedelmesen kényelmetlen helyzetbe ne jussanak. Házakat nem lehet egy nap alatt felépíteni, sem nem állanak azok kiürítve, készen, kivált papok befogadására. S e mellett — sok esetben — a birtoktulajdonosok szívtelen kegyetlenséget tanúsítottak; azt gondolták, hogy elűzik, a szabad egyházi papokat, ha megtagadják tőlük a lakást, vagy azt a talpalatnyi földdarabot, melyen egy kis házacskát emelhettek volna maguknak. Node e lélekpróbáló kemény idők elmultak már, takarja hát fátyol e durva kegyetlenséget; mig az a bámulatos önmegadás, melylyel mindazon sérelmek és szenvedések viseltettek a Krisztus nevéért és ügyéért, dicső példaként folyton lelkesítette az utódokat. A gyülekezeteknek szükségképen osztozníok kellett papjaik sanyarú sorsában. A régi templom nem volt többé az övék; pásztoruknak helyét az állam kinevezettje foglalta el. Volt rá eset, hogy egyes gyülekezetek testületileg kiváltak. Hol tartsák most már ezek összejöveteleiket ? Ha egy pajtát kaphatnak, fényüzőleg van róluk gondoskodva; de egy istáló, félszer, egy düledező ház, mindnyájukat kielégítette volna egy időre; sátorokat ütöttek fel és faházakat rögtönöztek. Egy mérsékelt párti ezt a kérdést intézte egy szabadegyházi tag hoz : »Nos, hogy vannak fatemplomaikkal ?« Midőn a kérdés által keltett élénk hahota lecsendesült, ezt kapta feleletül: »Oh, nagyon jól; de hogy vannak magok fából való papjaikkal?* Természetes, hogy midőn^egy-két éjszaka alatt az épületek előteremtettek, s a legtöbb esetben az egész munka mi költségbe sem került — nem lehetett valami elegáns épületekre számítani. De mit törődtek ők azzal ?! Az evangelium hirdettetett, a nép hálás érzelmek között lelkesülten özönlött annak hallására, és maga az Úr ott volt a tömeg között. Azonban nem egyszer megesett, hogy nem csak imaházuk nem volt, de még pajtát vagy félszert sem kaphattak, hol isteni tiszteleteiket megtarthatták volna; összegyűltek tehát a szabad ég alatt. Nyári időben ez még kellemes, feltéve ha nem szakad az eső ; de Skóciában bármikor el lehet rá készülve az ember, hogy legalább köd az lesz, ez pedig sokszer oly közel áll az esőhöz, hogy talán nincs is különbség közte és az igazi eső között. Hanem jött aztán a tél — az északi részeken meglehetős kemény ; és már ilyenkor nem épen könynyű dolog szabadban állva hallgatni az evangéliumot, midőn mind a lelkész, mind a hallgatók reszkedtek a fagyasztó hidegben. Nagyon természetes, hogy a birtoktulajdonosok 10 eset közül 9-ben megtagadták tőlük a templomterületet. Ha pedig területet nagy keservesen szereztek, a templom felépítésében voltak akadályozva a föld e hatalmasai által; ezek ugyanis megtiltották a kő, mész, homok, vagy épületfa eladását dissenter templomok épitése céljából. Ezek folytán a szegény nép úgy segített magán, a mint lehetett; összegyűlt az útszélen, a tengerparton, az erdőben, a hegyek alján. Érdekesek voltak ezek a gyülekezések bizonyára; de midőn az eső csurogva szakadt, vagy vastag hólepel borította be mindnyájukat, nem csak kellemetlenek, de egyszersmind az egészségre nézve nagyon is ártalmasok lehettek. Gondoljuk csak el egy gyülekezet helyzetét, mely bőrig átázva járottan didereg, vagy egy papét, kinek tagjai annyira elzsibbadtak a nagy hidegben, hogy midőn az istenitisztelet véget ért, nem tudott a kőről, melyen állott, segítség nélkül leszállani 11 Hogy a tenger növekedő árja helyökből kimozdította, vagy a papnak szavát elnyelte az orkán hatalmas zúgása, az közönséges dolog volt. A skótok szilárdságát, legyőzhetetlen szívósságát jellemzően mutatja az a példa, mely Bucclenchi herceg uralma alatti Wanlockhead helységben történt, a ki semmiképen sem akarta birtokán a szabad egyházat megtűrni. Területnyerés érdekében beadott kérelmeiket hidegen visszautasította, vagy épen válaszra sem méltatta. A mint egy tanú irja: »Fönt ezen zord hegyek között, 1500 lábnyira a tenger fölött, még nyár folyamán is elég csípősen fújdogál a szél, míg télen — a mint alkalmilag tapasztaltatott — lehetetlenség emberi lényre nézve egy óra hosszáig ott állani védtelenül, kitétetve a szabad lég veszélyeinek. Egyszerű volt tehát a terv: tagadd meg a néptől a templomteriiletet; ne adj a papnak helyet a paplak számára — a többit majd elvégzi az a rettenetes klima. A nép kénytelen visszatérni az elhagyott templomszékekhez, és a szabad egyház meg lesz szüntetve ezen a területen. Jobban kellett volna ismerniök honfitársaikat azoknak, a kik ilyenformán okoskodtak. Lakott még Wanlockhead zsúpos házfedelei alatt egy szelid, józan gondolkozású istenfélő töredék, a mely bármikor kész volt előállani, hogy meggyőzze a világot arról, hogy Skócia nemzeti önérzete, vitézsége, s a korábbi generatiok komoly vallás-erkölcsi élete nem halt még ki az utódokból.«