Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-27 / 52. szám

parlamentet is megkeresték, hogy kinyernék tőle ügyök­nek hathatós támogatását. De miután ezt meg nem nyerhették, sőt a patronusi jogokat a törvényszékek is pártfogásuk alá vették : végre elérkezett a nagy válság ideje; a türelem végsőig feszitett fonala szétpattant, s a körülmények kényszerítő hatása alatt létrejött a skót szabad egyháznak az államegyház testéből lett kisza­kadása. E nevezetes eseményt akarom én röviden ismer­tetni a következőkben. I. Valóban bámulatra ragad azon hősi elszántság, melylyel a hitbuzgó papoknak egész tömege 1843. május 18-án az államegyház testéből kivált. Odahagyták ezek templomaikat, otthonaikat, lemondottak jövedelmeikről, s ott állottak minden biztató kilátás nélkül a jövőre, azon kivül, a mit a gondviselés és az önkénytes ada­kozási készség reménye nyújthatott. Sokaknál minden­nek elvesztését jelentette ez; s mindnyájukra nézve ne­héz megpróbáltatás és kemény küzdelem ideje vala, a mihez pedig hozzászokva nem voltak. A mi elválásuk okát illeti — azon kivül, a mit már fennebb emiitettünk — mindnyájuknak szivére egy nagy kérdés ónsulya ne­hezült, a mi az összeütközésnek voltaképeni alapjául szolgált. Az állam nralkodjék-e az egyház felett, vagy a Krisztus egyháza legyen Urának kizárólagos uralma és fenhatósága alatt ? Az világos volt, hogy ha az ál­lam oly jelentékeny pénzösszeggel támogatja az egy­házat, s annak mintegy nagyobb tekintélyt kölcsönöz — könnyen kormányzói befolyást, hatalmat igényelhet ma­gának viszont: ennélfogva visszautasítandó az állam pén­zes tárcája, mert nem helyes, hogy az állam lelki ügyekbe beavatkozzék. Oly szilárdan el voltak határozva, hogy nem fogják Caesart a Krisztus birodalmába betolakodni engedni, hogy midőn kenyértörésre került a dolog, in­kább visszadobták Caesar pennyjét (garas), sem hogy eltűrhették volna, hogy vasbilincsekbe verje a Krisztus népének annyira féltett szabadalmait. Történtek Skót­országban már azelőtt is elválások ezen ügy miatt; de az 1843-iki sokkal szélesebb körű s jelentékenyebb volt, miért ez elszakadásnak (Disruption) neveztetik, mert egy mozgalom sem gyakorolt oly nagy hatást az ó-egyházra s nem létesített oly maradandó eredményt, mint ez. A mérsékeltek, vagy az egyház u. n élőhalott tag­jai, eleinte nem tudtak hinni az evangeliumi párt őszin­teségében, midőn azok elszakadással fenyegetőztek; gú­nyos mosolylyal beszélgették, hogy nem egyébb az ideig óráig tartó duzzogásnál, forgószélnél, mely csakhamar elvonul. Egyik is másik is nagy fontoskodással jövendői­gette, hogy nem lesz abból semmi, vagy ha történik is valami, alig egynehányan fognak mindössze kiválni. Na­gyon kevéssé ismerhették a mérsékeltek az isteni kegye­lem mindenre képes hatalmát, s a nagy király, Jézus valódi, kipróbált híveinek igazlelkűségét, mert különben talán nem tartották volna a dolgot oly csekély fontossá­gúnak, oly lényegtelennek. Végre ütött a válság órája, az állam nem akart engedni, a hitbuzgó egyház pedig nem engedhetett, és valaminek történnie kellett. Elérkezett végül a nevezett nap ; a zsinat (assembly) Edinburg egyik templomában összegyűlt; dr. Welsch a zsinat előző évi, s most visszavonuló elnöke, miután egy mélyen átérzett buzgó imával áldozott volna a seregek urának, felemelkedett és szilárd, komoly hangon, nagy méltósággal beszélni kezdett. A királyné küldötte a trónt foglalta el, s nem kis mértékben lehetett meglepetve mindazok által, a miket most látott és hallott. Dr. Welsh igy kezdé beszédét: »Keresztyén testvéreim 1 rendes gya­korlat szerint most volna az ideje, hogy a névsor össze­állittassék; azonban tekintettel némely jogainkat és pri­vilégiumainkat érintő actiokra, oly actiokra, melyek Ő felsége a királyné kormánya, valamint az ország törvény­hozása által is szentesittettek, tekintettel továbbá külö­nösen arra, hogy alkotmányunk szabadalmai ellen tör­vénysértés követtetett el, annyira, hogy egyáltalán nem lehetnénk képesek e gyűlést most megalakítani, anélkül, hogy az állam és egyház közötti unió feltételeit meg ne sértenők ez ország területén: határozottan tiltakozom, hogy egy lépéssel is tovább menjünk. Az okok, melyek engem ezen elhatározásra birtak, részletesen elő vannak terjesztve az okiratban, melyet kezemben tartok és az egybegyűltek engedelmével fel fogok olvasni.« Most következett az emlékezetes protestátio, mely­ben miután röviden felsoroítattak azon szent princípiu­mok, melyekért az egyház harcolt, azon számtalan jog­sérelmek, melyeket szenvedett, s a lehetetlenség, hogy ily körülmények között az Assembly megalakulhatna — kinyilváníttatott: ^Ünnepélyesen kijelentjük, miszerint a körülmények jelen állása szerint, teljes mértékben jogosan vélünk cse lekedni, ha mi most minden hozzánk csatlakozókkal együtt a gyűlés elől visszavonulunk, hogy lépéseket tegyünk, együtt tartva mindazokkal, kik a skót egyház confessióját és törvényeit, ugy a mint azok jövőben értelmeztetni fognak — velünk vallják, az államegyházból rendes úton történendő kiválásra s olyan intézkedések tételére, me­lyek Isten kegyelme és a Szt. Lélek segítő ereje mel­lett, alkalmasabbak lesznek, az ő dicsőségének előmozdí­tására, a mi Urunk üdvözítőnk evangeliomának terjeszté­sére s a Krisztus egyháza ügyeinek az ő szent igéje sze­rint való intézésére; mi tehát most visszavonulunk, alá­zatosan és ünnepélyesen elismerve az Úr kezét azon dol­gokban, melyek értek bennünket a mi sokféle bűneink, valamint ezen egyház és nemzet bűnei miatt; de egy­szersmind azon erős meggyőződésben vagyunk, hogy semmi következményekért, melyek elszakadásunkból szár­mazhatnak, felelősek nem lehetünk, mert mi ezen lépésre a lelkiismeretünkön tett erőszak, a Krisztus kormányá­nak meggyalázása, s azon tekintély megvetése miatt, melyet ő mint király egyedül igényelhet magának egy­házában — kényszerítve vagyunk.« Ezen zárszavak kíséretében az elnök az asztalra helyezte a protestatiót, felvette szövegét, s a Commissio­narius felé fordulva — ki erre felemelkedett — tiszte­letteljesen meghajtotta magát a királyné képviselője előtt. Sokak előtt e tény ugy tűnt fel, mintha ez által az igazi ó skót egyház »isten hozzádat« mondott volna az államnak, melynél panaszai süket fülekre találtak. Ezután dr. Welsh, elhagyva az elnöki széket, az ajtó felé indult, követve dr. Chalmers, dr. Gordon s mindazok által, kik az első padokban foglaltak helyet. E mozga­lom megpillantásakor, a karzat lelkes örömzajban tört ki; mi azonban egyszerre lecsendesittetett, nem il'vén az öröm ily hangos nyilvánulása az álta'ános ünnepé­lyesség és meghatottság mély érzelméhez; ismét mély csend szállott az egybegyűltekre s mindenki izgatott kí­váncsisággal szegezte szemeit az elnöki széktől balra eső ülőhelyekre. Soha el nem felejthető jelenség volt az, midőn ember ember után állott fel, nyugodtan, minden zavar nélkül, s pad pad után ürült ki, és az üresen hagyott tér folyton szélesbült, a mint a papok és presbyterek özönlöttek kifelé hosszú menetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom