Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-13 / 50. szám

XII. Otthon. XIII. Tönkre jutott emberek. XIV. A remény. XV. A pénzkiadás mesterségéről. XVI. Egy jó szó a nők érdekében. XVII. Két arcú emberek. XVIII. Előmenetelünk eszköz'éséről. XIX. A kérkedők. XX. Meg akarom kísérlem. XXI. A tudatlan emberek. Hogy egy más irodalomból átültetett műben idegenszerű kifejezés is fordul elő s néhány sajtóhiba is van : ezt szükségtelen érintenem. De az e könyvben található ily hibák olyanok, melyek az értelmet kevésbbé zavarjak s azokat könnyű kijavítani. Én e művet egyházi irodalmunkra az ezen ismertetés elején kifejezett kettős célból, ismételten is mondom, hoyy nyereségnek tartom. Adja Isten, hogy Bierbrunnerünknek fáradsága, e könyvnek kelete által jutalmazva s a cél, egyháza templomanak épitése, a bejövő jövedelem által előmozdítva legyen. Margócsy József. Győry Vilmos egyházi beszédei. Rendezte Martnai Rezső I. kötet. Kiadja Kókai Lajos. 1886. Ara 1 frt 80 krajcár. A korán elhunyt, a férfi kora virágában elköltözött költő pap összegyűjtött egyházi beszédeinek első kötete fekszik itt előttünk. Mik ezek a post humum beszédek ? 1 Egy halotti koszorú, melyet sírjára tett le szeretteinek hálája ; de a melynek virágait maga ápolgatta, maga ü'tetgette s mond hatni maga kötötte még össze, az a ma már megmerevült munkás kéz. Egy sirja fölé emelt pyramis, mely amaz útjelző kövekből épittetett meg, mik az elhunytnak megfutott pályáját jelölék. Sajátságos benyomást tesz mindég egy halotti koszorú. O maga életet lehel, színpompában ragyog, illatot áraszt s csak a virágai körül repdeső méh vagy pillangó hiányzik onnét, hogy teljes legyen a virág élete — és romlást, enyészetet takar, alatta a halai nyugszik. Ilyenek e beszédek. Es még sajátosabbat tesz a pyramis, mit életében megépített valaki, hogy oda temetkezzék. Olyan ez, mint a Karthauzinak munkája, ki mindennap egy-egy ásó-vágást tesz sírmunkáján. Bi zony saját temetkezési helyedhez faragtál követ minden munkáddal elköltözött Atyánkfia és sírodat ástad mind mélyebbre, midőn pihenni nem akarva szüntelen fáradtál! E sajátságos benyomásoktól nem tudtam szabadulni az egész kötet beszéd olvasásánál s most is érzem e hatást midőn bírálnom kellene. Ott lebeg e'őttem az Úr felkent szolgájának nyájas, vonzó alakja; hallom a szív teljességéből szóló papot mintha csak ő mondaná e beszédeket tűzzel, hévvel, mi megkétszereződött, ha a szeretet, a buzgóság igazi accordjaiba csapott, és hogyan legyek bírálója annak, kinek költői lelke varázsa alól nem szabadulhatni ha a rideg ész egyet és mást szeretne is kifogásolni ? Azután meg »a holtakról vagy jót, vagy semmit.« A koporsó felett el szokott némulni a gáncs hangja 1 Igaz 1 De hát halotti beszédnek is az élőket kellvén építeni, az csak akkor igazán jó, ha részrehajlatlanul itél s tanulságul felmutat minden jelenséget s talán jó volna az idézett közmondást oda módosítani, hogy »a holtakról vagy semmit, vagy igazat.« De mit használhat már itt az igazság kimondása s mit használhat holt szerző munkájának bírálása ? mondhatják sokan. Azt, hogy tanulságul szolgálhat az élőknek. Ez a gondolat vezet tehát abban, hogy elhunyt jelesünk beszédeit bírálat alá vegyem, s ugy hiszem, hogy az iránta tartozó kegyeletet pillanatra sem sértem meg ezzel. A beszédeket Radnai Rezsó' rendezte sajtó alá, a mostani ev. helyettes lelkész Korhely Géza közreműködésével s igen ügyesen szedték össze ezeket az egyházi év szerint, kezdve advent első vasárnapján egész ötvened vasárnapig, összesen 29 predikatiót, és függelékül vannak ide csatolva a Deák Ferenc emlékünnepén s az orosháziaktól való elbűcsuzása alkalmával tartott beszédek. Az összeállításnál csak az a kár, hogy az egyes beszédek alatt nincs odatéve a keletkezési év. Ezt azért jó lett volna kitenni, mert igy egymás után olvasva a beszédeket, olyan kellemetlen benyomást tesz az olvasóra az, hogy egy ugyanazon alkalomra irt beszédek bevezetéseiben, sőt tárgyalásában is ugyanazon gondolatok ismételten elmondatnak, a mely ismétlések azonban, ha tudjuk, hogy néhány évi időközzel Íratott egy-egy ily beszéd, a mint a pericopák megint ismétlődnek — nem feltűnők. Igy ott vannak a karácsonyi beszédek, kettő egy ugyanazon textusról; már a második telve van az elsőből vett reminíscentiákkal; vagy csekély közzel egymásután van közölve három beszéd is, melyeknek textusa Jézus paraboláiból van véve s mindenikben elmondja a szerző, hogy tudvalevő dolog, hogy az Üdvözítő vagy rövid bölcs mondásokban, vagy példabeszédekben, vagy hasonlatosságban adta elő a maga isteni tudományát stb. Ilyen és hasonló ismétlések csak ugy érthetők meg, ha az iró nagyobb, — talán több évi — közökkel prédikált e dolgokról. Ennyit az összeállításról. A mi már most magukat a beszédeket illeti, átolvasásuk egész általánosságban azt a fájdalmas benyomást teszi, hogy Írójuk S2ép tehetségeinek, munkabíró erejének, sokoldalú tanulmányainak javát osztatlanul bizony nem az egyházi életnek és nem az egyházi irodalomnak szentelte és sokkal kiválóbb, nagyobb volt a spanyol, az angol, a svéd és más költők magyarázásában, tolmácsolásában, mint az isten-igéje kimeríthetetlen és megmérhetetlen mélységeinek és magasságainak vizsgálatában. Ez igazságok, hogy csak tükör által is láthassuk és érthessük, a legeszesebb, a leggazdagabb kedélyű embert is egészen kívánják s hogy ezeket valaki az Úr házának építésére magyarázhassa, bizony osztatlanul összes tehetségeire van szüksége, mert ehez megkívántatik amaz értelem, mely — az apostol szavaiként — mindeneket, még az Istenség mélységeit is kutatja ; kell az égig felszárnyalni tudó lélek, a tiszta szeretetet megérzeni és megérteni tudó sziv, a lankadást nem ismerő akarat és az emberi sziveket s lelkeket vizsgáló bölcsesség. Igaza volt Luthernek, midőn azt mondotta : »Nehéz az isten igéjét prédikálni!* Egy egész embert követelnek ez igék maguknak s nem lehet őket csak másod- vagy harmadrangú foglalkozási tárgygyá tenni. A geniálitásnak teremtő erejével, a költői léleknek felszárnyalásával, alanyi érzéseivel, a könnyed irályu beszély* és színműíró elbeszélő képességének s az Istent és embereket szerető szívnek nyomaival kétségtelenül találkozunk e beszédekben ; de hiányzik egynémelyikből az erő, a mely behat a velőknek és veséknek megoszlattatásáig, az az erő, mely az akaratot elhatározni, az észt lefegyverezni, az értelmet megalázni s hitet támasztani, a szivet valóban kielégíteni képes; az az erő, a mely áthatván reánk, emelkedettebbeknek, jobbaknak, tökéletesebbeknek, nyugodtabbaknak, erősebbeknek és bátrabbaknak érezzük magunkat ha kijöttünk a templomból. Valami hiány, valami űr marad vissza a szívben, a lélekben, az értelemben. Szép, költői, a fülben