Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-01 / 5. szám

kán számithatnak s a dicsők Pantheonába magukat felküzdeni nem képesek. A tudomány és igazság méltó fegyverei tiszteletet és diadalt szereznek az iigynek, melynek megvédésére villogtatnak; de ha a kíméletlenség sáljával lépünk csatasikra: e szennyes fegyver, úgy a győzőn mint a legyőzötten letörölhetlen foltot hagy maga után. A sajtó szolgálatában álló jó érzésű alázatos közeg, ha érzéke megsúgná neki, hogy a betűk gépies összerakásakor szeretetlen cikkek kerülnek ki keze alól, azonnal felmondaná a szolgálatot s oda hagyná 'az üzletet. Mennyivel kevésbé áll pedig érdekökben s menynyivel kevésbé gyönyörködhetnek a sajtó szellemi vezetői abban, ha szeretetlen, más becsülésében gúnyolódó s minden tisztességet nélkülöző cikkek jelennek meg lapjaikban, azon lapokban, melyek fölé a jézusi szeretet, s evangyeliumi szelídség zászlója van kitűzve. En ismétlem, nem a felszólalás és kérdőrevonás ellen emeltem szót, mert ez a közéletben a tisztviselőkkel szemben nagyon is jogosult, csakis a modor, a kíméletlen kifejezések ellen jajdulok fel e szavakkal: x

quis te constituit praeceptorem meum« és e helyett hogy hasonszellem és kifejezésekben feleltem volna nt. Csire urnák, azt mondom az engesztelékeny lelkű Dáviddal : »Az Úr parancsolta ő nekie.« S hogy bebizonyítsam, miszerint méltatlan bántalmaztatásom dacára is jóakarattal viseltetem nagytiszteletüséged iránt: adok egy jó tanácsot; nevezetesen: ha nagytiszteletüséged a nagy-bajomi iskola felvirágoztatása érdekében fejt ki ily — másokat minden áron lealázni akaró buzgalmat: merényletei kissé menthetők, mert a szent harag bír onnan-onnan jogosultsággal ; ha nagy-bajomi pap volnék, én is sokat tudnék tenni a nagy-bajomi iskoláért, de méltóztatik tudni, hogy a tanügy, mint igen gyenge növény csakis a béke szelid égalja alatt indulhat virágzásnak; jobb volna tehát, ha nagytiszteletüséged, a béke szelid olajágával kezében, az illető hatóság és tanférfiak megnyerésével ápolná a nemes virágot; mert a tapasztalat tanúsítja, hogy: »concordia resparvae crescunt, discordia maximae dilabuntur« ; tények bizonyítják, hogy: »inter arma silent musae.« Most pedig kinyilatkoztatom, miszerint ez ügyben ez volt az utolsó szavam, még az esetben is, ha Csire urnák kedve volna tovább folytatni ellenem a harcot ; mert tudom, érzem, hogy a t. olvasó közönség iránt kímélettel tartozunk. Kelt Perbetén, 1885. január hó 22. Vályi Lajos, e. ker. e. főjegyző. KÜLFÖLD Berlin és a protestantismus. Ha a történelem lapjain végigtekintünk, lehetlen észre nem vennünk, hogy Berlin a reformátió szültésétől fogva mindig tevékeny részese volt ugy az evangelium, mint az igaz keresztyénség érdekében folytatott harcoknak. Ha azon nagy férfiak alakjait lelkünkben felelevenítjük, kik mint alapítók és vezetők szóval és tettel hatottak a kedélyekre, s kik közül most már némelyek a zavartalan szabadság, igazság és tökéletes szeretet magaslatára emelkedtek ; látni fogjuk, hogy a nagy seregből, mely az idők nehéz viszontagságai közt az épp annyira hivő, mint szabad protestantismus lobogója körül összesereglett, nem kis rész az, melyet Berlin magáénak mondhat. Azon hatalmas férfiak kimagasló alakjai, kik a fegyver és tudomány hatalmával Berlint és Németországot nagygyá tevék, önkéntelenül arra emlékeztetnek, hogy Poröszország és ennek fővárosa Berlin hatalmát és világtörténelmi jelen tőségét a reformatiónak, a protestantismus szellemének köszönheti. A protestantismusnak, melynek feladatát nem látta megoldva egy gyenge, csirajában elfojtott, a tovább fejlődésre képtelen egyház képében, hanem annak szellemét oltotta szivébe, mint világtörténelmi, megújító erőt. Ezen szellemmel szivében igyekezett mindig a szabadságérzetének, az emberi szellem önvizsgálódási jogának érvényt szerezni; igyekezett, hogy ez a szellem áthasson családot, tudományt, erkölcsi életet, egyházat és államot. S ha Poroszország, s főleg ennek fővárosa Berlin, nem a legutolsó hely, hol a protestáns szellem hatása és áldása nyilván látható, azt hiszem, hogy nem lesz felesleges munka, ha szólok valamit azon viszonyról, mely van Berlin és a protestantismus közt. Ezen kettős gondolatba foglalva össze az elmondandókat, hogy Berlin, mint a protestantismus szülötte, feladatának ismerte mindig, hogy a pro testantismus képviselője legyen. I. Berlin a protestantismus szülötte mindenek előtt vallási és egyházi életében. Azt hiszem, hogy nem szükség bizonyítani, hogy Berlin általában protestáns város, s hogy a zsidó és katholikus része is a lakosságnak benső élete leglenyegesebb mozzanatait a protestantismusnak köszöni. Bizonyítás helyett legyen elég egyes esetekre hivatkozni. Midőn a jezsuiták Berlinben is megkezdették missiói munkájukat, a nép általános ítélete az volt, hogy ezek a lelkészek valóban ékes térfiak, csakhogy amit ők hirdetnek, az nem vallás. II. Frigyes megengedte a katholikusoknak az utcai processiókat, ha az utcagyerekek megengedik ; a processiók abban maradtak. A katholikus szellemnek, a külső egyház, hierarchia iránti hódolatnak, a külső tekintély előtti meghajlásnak, ; Berlin lakosságánál semmi nyoma nem található. Az a meggyőződés, mely oly sok ezeret megnyert a protestantismusnak, lehet itt is némelykor igen csekély és annak az egyház iránti bebizonyítása talán bágyadt és erőtelen, mindazáltal Berlin a protestantismushoz mindig szilárdon ragaszkodott és a katholikus elv lehetetlenségnek és esztelenségnek látszott előtte. A mennyire viszszatekinthetünk, három századon keresztül alig volt ez máskép Berlinben. Berlin lakossága mindig a protestantismussal tartott és igen gyakran tett is annak érdekében. Különböző időkben, különböző módon. 1600 körülés még később az orthodoxiáért küzdő lutheránus lelkészek voltak a nép előtt kedvesek és a szabadság merész tettekint tünt fel, hogy a porosz fejedelmek a reform, confessiókhoz térnek. A 17-dik század legremekebb keresztyén énekeinek szerzője, Gerhardt Pál odahagyja a berlini szószéket, mivel a kalvinismushoz áttért fejedelmek intézkedéseit a szigorú lutheranismussal összeegyeztethetőknek nem vélte. A harminc éves háború nyomora megtöri a dacos erőt, s miután Spener berlini prépost (Nikolai kirche) lesz, a vallásos élet terén uj korszak kezdődik Berlinben is. A pietismus mellőzve a dogmát, valódi kegyes bensőiességet igyekezett ébreszteni. Zinzendorf, ki 1737-ben Berlinben a morva atyafiak püspöke által püspökké is felszenteltetett, jelentékeny gyülekezetet tud a Jézus szerelmeseiből itt szervezni. A protestantismus mozgásba hozza a megkötött erőket. A rationalismus az orthodox systémára támad, hogy azt megsemmisítse. Munkája a berlini lakosságban szövetséges társat és a berlini irodalomban egy hatalmas védbástyát talál. A Lessing és II. Frigyes alatt létre jött generatioknál a Wöllner korszaka nyomtalanul enyészik el, a rationalis irodalom a mindig nagyobb körben jelentkező orthodoxia uralmát megtöri. Schleiermachernek a mivelt