Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-01 / 5. szám

adatik ; keressetek s találtok ; zörgessetek s megnyittatik. És sehol sem kell szégyenleni a Krisztus evangeliomát, mert az Istennek ereje minden hivőnek üdvösségére. Szabó Aladár. Végválasz nt. Csire István urnák, a nagy-bajomi ügyben.*) Meg vagyok győződve, miszerint Herosztrat, az általa felgyújtott Diána temploma égő lángjai között nem érezte a boszunak oly boldogitóan édes hatását, mint a minő boldog lehessen nt. Csire ur, midőn a »Prot. egyh. és iskolai lap« 2-ik számában közlött cikkének ez utószavait: »Ezek ante aktái azon válasznak, melyet a nagybajomi presbyterium három kérdésére Vályi Lajos e. ker. főjegyző ur, megvallom : szivem szerint, egészen kedvemre kegyeskedett adni« — papírra tette. Ezen aláhúzott szavak szinmézében előre sejtettem, láttam a gúnynak csipős fulánkját, mely egy hét múlva ugyanezen lap 3-ik számában, nt. Csire István ur tollából, egészen megméztelenitve, s egyenesen hivatalos becsületemnek szegeződve tör elő, s ha öntudatom s hivatalhűségem bátoritó érzete páncél gyanánt nem övezi keblemet, az ártó szándékkal kibocsátott fulánk, alig téveszti el célzott hatását. Mindkét cikk egyházlátogatási kőrútban talált, mintha a sors gondoskodni akart volna arról, hogy nem épen kellemes,, sőt sokszor életveszélylyel járó hivatalos fáradozásom keserű pohara, épen egy paptársam: nt. Csire István ur által csordultig töltessék. Jó ideig küzdöttem magammal: válaszoljak-e e cikkre, mert érzem, hogy nagyt. Csire ur fegyvereihez hasonlókkal,! mint evangyeliumi szellemű lelkész nem birok, az ő kothurnusában fellépni a „Prot. egyh. és isk. lap« olvasó közönsége iránti tisztelet miatt tartózkodom, s az ő általa, cikkében használt »otromba*, »meghazudtoló* stb. kifejezések sem szivem sem eszem szótárában fel nem talalhatók, és igy jmr pari ref erre* képes nem vagyok; azonban, nehogy hallgatásommal a »legyőzött« szánandó szerepében mutassam be magamat: elhatároztam, hogy az illem, s keresztyéni szelídség s a »Prot. egyházi és iskolai lap(

<

olvasói iránti tartozott tisztelet érzésével válaszoljak. Itt mindenekelőtt kijelentem, miszerint a fennforgó ügyben, a prot. lap mult évi 50-ik számában közlött »válaszomban® jelzett álláspontomat tovabbra is fenntartom s igy ezzel szemben nt. Csire urnák, ezen lap f. é 3-ilcszámaban közlött cikkét, mint saját képzelődésének minden valódiságot nélkülöző szülöttjét légből kapottnak nyilvánítom s azokra jelen soraimban nem is reflektálok. Azt, hogy valaki a sorok között olvas és azoknak saját tetszése szerint való értelmet tulajdonit : azt értem, teheti, tegye azt, a mi neki tetszik; de hogy valaki, miként nt. Csire ur, ez utóbbi cikkében tevé, valakinek szive redői között kutasson s annak agyában a gondolatokat ellesse s ezekből combinált cikkeket bocsásson a mások becsületének kisebbítésére — világgá: ez már istenszerepbe öltözés, ez a mindentudóságnak vindikálása, s e merényletet követte el nt. Csire ur, midőn helyettem gondolkozik, a gondolkozásból saját érdekeinek megfelelő következtetéseket von le, s engem azzal gyanusit, hogy *) Bizonyára »végválaszc, mert talán kelletinél több tért is engedtünk ezen kellemetlen s tulajdonképen csak egy tractust érdeklő ügynek úgy az egyik mint a másik fél részéi ől. Körmendy S. ur kilátásba helyezett felelete előtt már nem ereszthetjük le a sorompót, de igen is el minden 'más idevágó közlemény előtt. Szerk. nt Körmendy Sándor esperes úrral együtt fogom a nagybajomi ügyben a követ. És kérdem : mi okot szolgáltattam én erre ? E be cses lap figyelmes olvasója tudja, miszerint nt. Csire ur, a mult évi 50-ik számban, egy nyilt kérdést intézett hozzám a nagy-bajomi iskolaügyben, én a választ minden késlekedés nélkül, teljes készséggel történeti hűséggel, a keresztyén illem hangján, hogy ne mondjam, a zsoltáriró kifejezése szerint y>nayy Jigyelmetes együgyűségben« megadtam, s erre ő, vérbe mártott tollal s élesre köszörült fegyverrel lép sorompóba ellenem, és pedig nagyon méltatlanul; mert ha nagytiszteletüséged még eddig nem méltóztatott tudni, most megmondom, hogy midőn a nagy bajomi iskolaügy legelőször szőnyegre került: En voltam az, ki szelid lelkű főpásztorommal együtt ugy privátim, mint a tárgyalás alatt kifejezést adtam azon nézetnek, hogy e kor követelése által nagyon is szorongatott egyházainkat a költséges apparátusok létrehozásától meg kell kímélnünk. Én voltam az, aki a konventtől visszautasított ez ügy felett még a tárgyalás előtt Gergelyi Károly referens úrral, ugyancsak püspökünk jelenlétében, azon ké.relmet fejeztem ki, hogy hozzuk létre az esperes ur és nagy-bajomi egyház között, az iskolára nézve is üdvös kiegyezést, s mielőtt az újból a zöld asztalra kerülne, egyenlitsük ki az ügyet. Tanúul hivom fel erre egyházkerületünk mindkét képviselőjét. És ime mégis, e jóakaratú törekvésem jutalmául, mily sors juttatik nekem osztályrészül 1 . . . De, miként fönnebb mondám, ezen cikk szavaira nem reflektálok; de nt. C^ire ur cikkének azon passusára, melyben az mondatik, hogy a jegyzői kar egyénei között, a consistorialis ítéleteknek a jegyzőkönyvből leendő kihagyására nézve megállapodás történt volna, hitelt nem ad s ez állítását nt. K. S. jegyző ur nyilatkozatával is erősíteni törekszik, ismétlem cikkíró ur állítására a vér arcomba szökell; mert itt hazugság bűné vei vádoltatom, még pedig a »magas műveltségű, tiszta jellemű jegyzői kar többségével szemben4

. En, ha nt. Csire ur sötét tollával s vérmérsékletével bírnék; ha a t. olvasó közönség iránti tisztelet vissza nem tartana : már csak hivatalos becsületem megóvása szempontjából is, e vádra Csire urnák ismert kimélytelen szavaival kellene válaszolnom ; de visszafojtom e szavakat, s ismét és ismét visszavonhatlanul állítom, hogy igen is történt ily megállapodás, és pedig nem is az én indítványomra, a jegyzői kar egyénei között; és hogy a nt. Csire ur agyában létező culisszák falai lerontassanak: ezennel tisztelettel felhívom Ont, hogy szerencséltessen a legközelebbi közgyűlésen, hol a Kaposváron működő két igen tisztelt kollegámmal ön előtt fogom az igazságot felderíteni, vagy ha a személyes találkozás szerencséjétől megfosztatnám : tisztelettel kérem : szíveskedjék a belső-somogyi e. megyének általam igen tisztelt képviselőit megbízni a szembesitéstés munkájával, kik előtt bebizonyitandom, hogy ez állitásom nem légből kapott. Nt. Csire ur ! Jól tudom én, hogy a protestantismusnak életeleme a küzdelem s a közélet bajnokaínak el kell tűrniök, sőt szívesen fogadniok nem csak a kritikát, de még a nyilt támadást is, ha annak javitó célja van ; de midőn a szenvedély, magán-érdek, és bosszú a főszerepvivő : ott a támadásnak még a legszentebb ügy is áldozatul esik. A kik az eszmék harcterére csupán az igazság érdekében lépnek ki, félistenek gyanánt imádtatnak általunk, de kik a szenvedély és személyeskedés sötét köpenyébe burkolódva támadják a közügy fáradhatlan napszámosait: azok az elismerés babérjaira rit-