Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-22 / 47. szám

Mi Istennek hála békével és tűrhető egészséggel vagyunk, csakhogy igen sok essőnk járván, az vizek is igen áradnak s sáiunk is nagy vagyon. Adja Isten ke­gyelmetek felől is hallhassunk minden jó híreket. Qui­bus de caetero gratiose propensi manemus. Dátum in Arce nostra Sárospatakiensi die 14. Novembris Anno D. 1646. P. S. Ertjük hogy értekeztek volna Kegyelmedről Conventatíonk felől, kiben kegyelmed hogy moderate viselte magát, és idő napelőtt nem jelentett benne meg. nekik igen tetszenék s talám ugyan úgyis kellene annak lenni, csak azont okul ne vethetiék, s nekünk is majd inkább fog tetszeni, hacsak ad partém szóval fogja megjelenteni. Az Tokai dologban Palatínus uram beszéde helyes, de Tokajt az én atyám idejében adták volt el, s nem is kínáltak volt meg, s azon épitnénk egyiken. Tarczalról pedig expresse bé vagyunk írva s még Lega­tariusi is szegény atyánknak, az leveleknek másait fel­küldtük Klobucziczkitől, s instruáltuk is mindenekről; ke­gyelmed maga is mennél jobban és hasznosabban szol­gál nekünk mí tőlünk is annál többet várjon ; melyben meg sem fog kegyelmed fogyatkozni maga dolgainak gondviselését is el nem felejtheti kegyelmed az mellett. Istennek hála nincs ugy állapotunk, hogy az Tiszán ál­tal menjünk, sőt előbb akarunk menni; talam nem is ártana jó alkalmatossággal kegyelmeteknek Palatínus uramnak megmondani, nem hogy az hadaknak reánk küldésével, de ha egynehányszor megvernének is, ne gondolkodjék, bizony soha arról ő kegyelme, minket az Isten tisztességének, hazánk szabadságának oltalmazása mellől elvonna, s azok sérelmezésével való békességre cogalna, sőt inkább gerjesztene s olyakra ösztönözne, kivel bizony több romlást s veszedelmet hozna az hazára s maga édes gyermekire; hanem, ha békességet akar s kíván ő kegyelme, sincere viselje magát; nekünk bizony az is csipős dolognak tetszik hogy noha az Statusok minden kivánsági s a kegyelmetek beadott Postulatumi Statútumokon, Diplomákon, 17. Condition, Bécsi Pacifi­cation fundáltatott, jó magyarázási voltak s az előttiek jól is értettek, most már ő kegyelme, némelyt magya­rázni akar, némelyt örömest acceptál, s jónak itéli, né mely dilatioval akar rontatni kiből kegyelmeteknek is könnyű Ítéletet tenni ha sincere tractal-e s az ország­gyűlésén ha haladva is, ott is mit varhatna kegyel­metek. Jobb mindenen inkább derekasan által menni, az mint erről Rima-Szécsből is irtunk kegyelmeteknek. Fogalmazványa melyen Rákóczy sokat javított a gróf Erdődy-féle vörösvári levéltárban. XIV. 1646. nov. Puncta, per quae posset forte deveniri ad concor­diam per intimos Suae Majestatis Statui Evangelico die 18. Mensis Novembris exhibita. Primo, Statibus et Ordinibus liberum Reliyionis Exercitium juxta primum hujus Diplomatis Articulum permaneat, non modum cum usu templorum, sed et jure Patronatus eorum, qui tamen propter bonum pacis, ex­cepto loco residentiae, in aliis templis diversae Reli­gionis exercitium non introducant invitis oppidanis et villanis. Secundo. Templa catholicorum, quae hodie in ma­nibus eoium sunt, ita permaneant, exceptis iis, quae hisce disturbiorum temporibus adempta, juxta diploma restituenda sunt. Tertio. Ut vero partes maiori securitate et certi­tudine fruantur, neque in praedictis concessionibus im­pediantur, statuitur poena in eos, qui deinceps adversus praesentes constitutiones deliquerint, ita videlicet, ut ju­dex sit Tabula Regia in quibusuis Comitiis Regni, et qui templum contra statuta occupaverit prima quidem vice in talleris quingentis, cum restitutione templi, se­cunda vice si occupaverit in millió talleris; si tertio idem fecerit, in amissione pagi aut possessionis ad coro­nam, fiscumque regium devalvendae convincatur ac per executorem a tabula constituendum protinus exequatur. Ecclesiastici loco amissionis possessionis, mille itidem tal­lerorum poenam incurrant. (Eredetije a vörosvári levéltáilan.) (Folyt. köv. KÜLFÖLD. Az olaszországi ev. misszió köréből. A »Nachrichten über die Ausbreitung des Evan­geliums in Italien« szerint, kivált a valdenszi misszió — mely magát evangyéliominak, a protestánsnál régibb­nek nevezi — örvendetes haladásokat tett ez évben. Ez évi március 25-én templomot szenteltek a val­densziak Nápolyban. Nápolynak 368 temploma van s ezekhez sorakozik az evangeliomi, mely az eddig »Ora­torio die S. Toma de Aquino«-ból lett átalakítva és 50 méternyire esik a nagy Tolédó úttól, még pedig a város kellő közepében. Be van rendezve 350 ülőhelyre és művészileg építve. A templommal egyfolytában kö­vetkezik téres terem vasárnapi iskola tartására, minden­napi iskolák, pap és tanitó lakhelyiségei. Március 24-én, a felszentelés előestéjén a mellék­helyiségben istenitiszteletet tartottak, melyen Turino, Geymonat, Lissolo és Prochet mondtak rövid buzditó beszédeket. Más nap, 25-én d. e. 11 órakor a teremben gyülekeztek össze a számos vendégek s utána megnyi­tották az istenitiszteletet azzal, hogy Prochet, az evan­gelizátió elnöke, letelte a bibliát a szószékre oly kívá­nattal, hogy Isten igéje lelkész és hal'gató részére ké­pezzen szabályt és alapot. Azután Pons lelkész felolvasta a 84 zsoltárt, és János ev. 4-ik néhány helyét. A prédi­káció Csel. 1, 8-ról folyt. 1507-ben, mondá a lelkész, Calabria Guardia nevű helységében felszentelt az olasz ev. egyház egy kis templomot, de az evangélikusokat 1560-ban legyilkolták s a templomot felgyújtották. Ké­sőbb ezen ház újra fel lett épitve és Szűz Máriának fel ajánlva. Itt Nápolyban az ellenkező történik : itt templo­mot szentelnek, mely katholikus használatra századokon át szolgált és most á'alakitva, az evangyéliom hirdeté­sére fog szolgálni Istenitisztelet végével egy presbyter ékes hálairatot nyújtott át a lelkésznek, ki a templom átalakittatását oly sikeresen vezette. Messinában (Siciliaban) Lissolo Benedetto működik. A vasárnap reggeli istenitiszteletek mindenkor nagyon látogatottak, ugy szintén az esti istenitiszteletek. A lel­kész házról-hazra látogatja az ev. családokat. Több fiatal ember kérvényt adott be a gyülekezethez, hogy kebe­lükbe fogadják őket. A misszió sikeresebb vitele végett egy másik lelkészt is adtak mellé, Buffa Dánielt. Calatabiano siciliai népes helységben, az Aetna lá­bánál, szent Fülöp ünnepét ekkép ülték meg. Május i-én, Fülöp apostol napján, mindennemű elmebetegeket vittek a templomba, hol a szerecsennek festett szentnek csuda­tévő képe van felállítva, mely elmebetegekre különös jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom