Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-22 / 47. szám

melyeket a templomban készített gyorsírói jegyzetek alapján adtak ki. A jelen kötet tizenöt beszédet tartalmaz, melyek telidestele vannak a gyermekek felfogásához mért illusztráló elbeszélésekkel érdekes történelmi adatokkal. E beszédek alakja és ruházata egészen angolos kiállítású: megfelel az angol égaljnak. világnézetnek, társadalmi viszonyoknak, s ép ezeknél fogva azok mindannyiát ebben az alakban nálunk hatással elmondani bajosan lehetne. De a mi a beszédek szellemét, az azokban foglalt termékeny gondolatokat, szellemes ötleteket és szerencsés hasonlatokat illeti, e részben azok egy gazdag kincsbánya, minden gondolkodó lelkipásztor vagy tanár kezében. Hadd igazoljam a most mondottakat néhány példával. A második számú beszéd címe ^Az ifjúság és az óriás*, s benne előadja hogy Dávid miként győzte le a Goliátot. Találóan jellemzi Dávid lelki állapotát, és naiv gondolkodásmódját. Majd a mai háborús viszonyokra megy át, s arról a következő alkalmazással tér az átvitt értelmű háborúra. Volt reges régen egy király Afrikában, a ki egyszer igy szólitotta meg fővezéreit. ^Szeretném megtudni, hogy melyik az a város, melynek népe valamikor legelső ment háborúba, s ha kitudhatnám, összegyüjteném minden népemet, és irgalom nélkül rontanék rá a városra*. Erre a vezérek egyike igy felelt : ^Urain királyom, én ismerem azt a helyet a hol a háború kezdődött, de nem hiszem, hogy bevehetnéd, s még kevésbbé hiszem, hogy lerembolhatnád. Az a város, mely a legelső háború szintere volt, az ember szive. Ez az a hely a hol minden háború kezdődött, tartok tőle, hogy ezt a várost te soha be nem veszed*. A harcias király lehangolódva hallgatta a feleletet, mert át látta, hogy nem tudja bevenni azt a várat, honnan minden háborúság kiindul. Tovább menve igen-igen szépen alkalmazza a harcos fogalmát a társadalom ktilömböző osztályaira: az egyenruhás harcosokra azaz a katonákra, aztán a tengerészekre, orvosokra, birákra, lelkipásztorokra, a fiukra és leányokra, kiknek mindnyájának meg van a maga Góliátja, kit le kell küzdenie. jUgyan Tamás! mi a te óriásod? János! mi a te óriásod ? Örzse! mi a te óriásod ? Mari ! mi a te óriásod ? Ily formán e kérdéssel végig mehetnék mindnyájatok nevein, s a felelet ugyan az lenne, hogy a haragra, a lustaságra, a tiszteletlenségre, a hazugságra való hajlandóság, röviden mondva — a ti énötök a ti óriástok, s ha ezt le akarjátok győzni, nektek is parittyát és köveket kell használnotok, mint Dávidnak. E kövek : az .istendicséret, az ima, a fogadalom az isten igéje, és a parittya, melylyel ezeket az Úrhoz küldjük, az istenbe vetett hit.* Aztán szivrehatóan buzdítja az ifjúságot az óriással való harcra, melyet nem lehet egyszerre befejezni, s melyet az életben sokszor ki kell vívni. Ime a csattanós hasonlat, melylyel a beszéd végződik. > Sir Charles Napierrel történt, hogy egyszer a csata hevében egyik tisztje hozzá megy s azt a hirt viszi: y

Hadvezér elfoglaltunk egy zászlót/A hadvezér ügyet sem vetett rá, mire a megrőkökönyödött tiszt ismételve mondá, ^Sir Charles, elfoglaltunk egy zászlót.* Napier ismét nem vette tudomásul a hirt, s a tiszt harmadszor is hangoztatá: ^Hallja ön Sir Charles, hogy elfoglaltunk egy zászlót?* Mire a hadvezér igy szólalt meg: ^Eredjetek s foglaljatok el egy másikat.* >Megöltetek egy óriást? eredjetek és öljétek meg a másikat. Elfoglaltatok egy zászlót, eredjetek és foglaljátok el a másikat/ Derék beszédek még >Hány éves vagy?* ^Szeretsz-e engemet ;* >

y

Végy magadnak igazságot és el ne áruld.* >A gyermek hangok az imában." Ime egy kis izelitő, ez utóbbiból. ^Váljon meghallgatja-e isten a fiú- és leánygyermekek imáit avagy nem ? E kérdésre egyik legenda (a mi magában aligha igaz, de a belőle folyó tanulság nagyon is igaz) azt feleli, hogy Isten, midőn egy főangyal énekét hallgatta, egyszer igy szóla hozzá: „megállj angyal, egy kis gyerek imádkozik a földön/

hadd hallgatom meg imáját.* Mi az imádság ? Az imádság, gyermekeim, hasonlít az íjhoz. Megmondjam-e mi a nyíl veszszeje? Szent fogadás. S mi az idege? Hit. Es mi az a kéz, mely az ideget megvonja? ti magatok. Ti használjátok hiteteket, s általa külditek fel szent fogadástokat az égre. Valamint Dávid mondá: ^imádkozom és föltekintek* — azonképen ti is tekintsetek föl, s lássátok meg hová tér vissza a nyil, mert valahová okvetlenül vissza fog térni. Midőn a bibliát olvassátok, isten szól hozzátok, midőn pedig imádkoztok, ti beszéltek Istenhez. Egyik a másiknak visszhangja.* Aztán gyönyörű példákban mutatja be a könyörgés fajait, a kis gyermekek és együgyűek könyörgését. Ismertem egy kis gyermeket, kinek ennyiből állott imája: 5

Jézus, csókolj meg engemet.* Egy másik gyermek pedig igy imádkozott: ^Orizz meg tűztől, gonosz embertől, és őrizz meg rossz gyermekektől, Ámen.* — Midőn egy keresztyénné lett New-Zeelandi asszonytól, azt kérdezték, hogyan imádkozik, azt felelte: ^Fogadást teszek magam elé, s aztán égre tekintek.* Ez a naiv módja az imádkozásnak oly találó, és Isten előtt szintén oly kedves lehet, mint az elébb emiitett gyermekeké. — Tovább menve azt fejte-