Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-15 / 46. szám

Szent áhítattal lép át küszöbén. Oh, e kis templom már-már összeomlott . . . Mi menté meg ? Egy törhetetlen oszlop : A hit 1 a hit, mely mostan is hevített, Ti jó, nemes, ti áldozatkész szívek! Ne nézz a múltba !. . . Megzendül az ének, Kis templomunkban újra kél ima, Oh szálljanak megint el századévek, Mig összeroskad korhadó fala 1 Legyen e templom a hit sziklavára, Áldást hozó a népre és hazára, Békét, vigaszt áraszszon szerteszét. . . Áldja meg az Isten mindenik kövét 1 Ne nézd a multat. — Oh de mégis . . . nézzed, Nagy ősök árnya int, lebeg felém: »Uj kor szülötte 1 én védelmezém meg A szent hitet. Azért haltam meg én!« Kondul a harang. . . ünnepet jelez, Kedves halottainknak napja ez, Imába olvad hálaszózatunk, Mert meg van irva, hogy •» feltámadunk!« Kenézy Csatár. Török Pál református püspök emlékezete.*) Két éve mult már, hogy elhagyott bennünket az, kinek néma sirjához elvezérelt bennünket a fájó kegyelet ; két éve mult, hogy elhullattuk könyeinket a mi szeretett jó atyánknak nevezett főpásztorunk, Török Pál felett. A mély s fájó seb, melyet halála ejtett szívünkön, azóta behegedt. Nem is azért jöttünk mi most ide, hogy e sebet felszakítsuk, nem 1 ő, ki annyira szeretett minket, halála után sem kivánja tőlünk, hogy miatta emészszük magunkat. Hisz lelke — a nemes lélek — folyvást él, s a porhüvelyre nézve pedig megnyugtat bennünket ama keserű vigasztalás: hetven, vagy ha több, nyolcvan esztendeink száma, mely mikor hirtelen elmúlik, elrepülünk ! . . . »De mit is keseregnénk rajta, a nagyon, kit nem rajongás készte tettre itt, hanem véghetetlen tiszta szeretet, mely a dicsőben a siron túl is él«. Csak emlékét jöttünk feleleveniteni, itt a lét és nem lét határán, hol oly jól esik a visszagondolás, mely a fájó szivnek békét s enyhet ád. Igen 1 emlékét akarjuk szivünkbe vésni jól, hogy el ne mosódjék, ki ne törölje onnan a felejtés most, midőn élőket magasztal a világi nép s a volt dicsőket könnyen elfelejti 1... De nekünk sem árt — gyenge utódoknak — hogy ott hagyjuk egy-egy pillanatra a remény sokat igérő, de csalfa világát, melynek élni oly igen szeretünk, s felkeressük olykor-olykor az emlékezet országát is, mely bár nem oly édes, nem oly biztató, mint amaz, de mindig tanulságos, soha meg nem csal 1 76 évig élni s munkálni mások boldogitását, egy 76 évi küzdelemben nagy célokat tűzni ki s azokat jó részt el is érni, 76 éven át becsültetni és szerettetni mindenkitől, 76 év után csendes halállal múlni ki s ama vigasztaló tudattal szállni sírba : elvégeztem a munkát, mely reám bízatott: óh mily szép élet, óh mily irigylendő halál 1 Hany halandónak jut e földön ilyen sors osztályrészül? Sokaknak — s fájdalom nagyjaink közül a legtöbb*) Elmondatott f. hó i-jén T. P. sírja felett, 1. mult számunk 1429—1430. lapját. nek — csak annyi engedtetik meg, hogy éljenek és áldozzanak; de meg kell halniok a nélkül, hogy tudnák hát igazán, hogy miért éltek és miért áldoztak? Mások már nagy áldozataik árán legalább megláthatják, mely után egész életükön át vágyakoztak, a napnak világát: de nem élvezhetik annak melegét. De mégis könnyebb lesz álmaik felett a föld, mert azzal a tudattal hagyták itt e földi küzdtért, mint a vén Simeon, hogy: látták az én szemeim az Idvezitőtl Ezekkel szemben mily csekély azoknak száma, kik nemcsak éltek, nemcsak áldoztak: de örvendhettek is a sikernek s láthatták, hogy életük nem volt hiábavaló. Török Pál — Istenünké legyen érte a hála és magasztalás •— e kevesek és boldogok közé tartozott 1 Amely célokat maga elé tűzött, — ha nem is vezetett azok felé virágos ut, ha szenvednie kellett is nem egyszer a tövisek szúrásai miatt — de céljait nagy részben elérte 1 Sokan, ha vágyaik teljesültek s ha elértek némi eredményt, melylyel a világ szemében boldogíthattak egyeseket: sippal,"dobbal, hirdetik azt, hogy mindenek látva s hallva, dicsőítsék nagygyá lett nevüket, Nagyságukkal együtt mily törpék az ilyenek Török Pálhoz 1 Ó ha egyik célját elérte, örült s szerette, ha mások is örvendenek, — hisz mindig másokért fáradott — de zajtalanul hozzáfogott ismét uj eszme valósításához; babérain nyugodni nem látta őt senki soha 1 Nem azért küzdött, hogy elismerést arasson, hanem hogy azt kiérdemelje 1 Ünnepeltetni magát soha sem engedte, azt tartván, hogy a kötelesség az emberé, a jutalom istennél van 1 Talán ezért is volt hozzá oly kegyelmes az Úr, hogy szenvedéseit, küzdelmeit folyvást követte védangyalként a vígasztalásnak, a kitartásnak és reménynek lelke, mely megvigasztalta őt, ha csüggedett, bátorította, ha ereje lankadni kezdett s felmutatta előtte folyvást a boldogságot, melynek részesei lesznek azok, kikért fáradott 1 Sohasem mulasztott el egy alkalmat sem, melyben jól tehetett valakivel 1 ^Bármikor ment hozzá szegény, ő nála vigasztalást és kenyeret kapott.« Szelídséggel szólt, szelídséggel tett mindent, a mit tehetett. S ha tette ellenkezésbe jött volna saját kívánságával, saját vágyával : ő mindig feltudta áldozni s nélkülözni azt, a mi előtte kedves volt. S csak is igy lehetett azon a pályán, melyre Isten hívta őt, oly nagy műveket alkotni, mint alkotott, s hogy neve tisztelet — és becsülésnek tárgya volt mindenki előtt 1 Nagy volt ő minden órájában, nagyságát nem zavarta soha szenvedély, egyik szavával a másikat nem rontá le soha 1 Róla méltán el lehetett mondani: Nem vala oly nagy kör, melyhez nagysága nem illett, s nem vala oly kis kör, mely nagyságát nem emelte 1 Mint lelkipász.tor az Úrnak prófétája volt, s a mi belőle szólott, az Úrnak lelke volt. Szerette Istenét, szerette Megváltóját, szerette embertársait teljes szivéből, teljes lelkéből és minden erejéből. Ki hallotta őt csak egyszer is beszélni, el nem felejti soha azt az apostoli egyszerűséget, de egyszersmind kellemet, melylyel beszélt. Ha volt lelkipásztor valaha, ki igazán átérezte s felfogta hivatását, hogy gyülekezete üdvéért egykor ő vonathatik kérdőre az örök bíró előtt: ő mélyen átérezte és felfogta azt. Az ő lelkét nem bántotta a nagy felelősség érzete, mert ugy fénylett mindig embertársai előtt, hogy mindenek látván jócselekedeteit, dicsőitették a mennyei Atyát, kinek prófétája volt. O és gyülekezete kölcsönös dicsekvésül szolgáltak egymásnak! Főpásztor is volt, de sohasem éreztette velünk, hogy ő nagyobb lenne nálunk, mi csak annyit éreztünk, annyit láttunk, hogy ő szeretett bennünket legjobban s