Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

jén a bajról-bajra kellett hágniok, s szenvedni kellett méltatlanul: elfogytak csak, de le nem roskodtak azoknak terhe alatt, tudva, »hogy szabadságot teremt a minden jogot legázló elnyomás, mert minél nagyobb a néptö­meg bukása, annál nagyobb rá a feltámadás« ; ha jólé­tet, boldogságot igérve akarták őket elhallgattatni, s el­téríteni az igazság útjáról, szenvedtek inkább tovább, nem kérve, várva semmit, senkitől, minthogy megaláz­zák magukat földi hatalom előtt! Mi volt ezekért a ju­talom ? Száraz kenyér, üldöztetés, gályarabság és egy vértanúi koszorú ! De azért sohasem mondották maguk­ról hogy boldogtalanok! Ha szegények voltak ís ők, nem esett nekíek rosz­szul, »hisz félistenek gyakran nyomorganak« de ha áldo­zatot kellett vinni vallás és haza oltáraira : a nádas, ki­csiny házak egyszerű lakói ott voltak ! ^Tengernek szírtjei voltak ők, kik láttak vészt, halált, de ők maguk nem sülyedtek el«. Oh olvasva e régi idők történetét, midőn az ő munkájuk következtében lett uj ég és uj föld, csodálva azt a hitet, mely hegyeket mozdított el helyéből, s azt a tiszta szeretetet minden iránt, mi szent, nemes és di­cső: s tapasztalva most, hogy mily sokan vannak közöt­tünk, kik kénytelenek bevallani a hitetlen Fausttal: hogy hinni nem tudunk, látva, hogy mily sokan vannak, kik tétlenségükbe elmerülve nem akarnak csak hallani se küz­delemről, látva, hogy mily nagy azoknak száma, ki nem tud mást szeretni, csak önmagát: látva e szomorú jelen­ségeket, lehetséges-e meg nem döbbennünk, s nem kell-e ekképen esedeznünk az egek Urához: teremts bennünk jó Istenünk uj szivet, mert ez a keblünkben levő meg­emészt bennünket! Lebegjetek fel azért előttünk elhunyt őseinek dicső emlékei, s tanítsatok meg bennünket ama tulajdonság­tokra, melyek titeket nagyokká s halhatatlanokká tettek előttünk ! Tanítsatok meg bennünket hinni, szeretni és remélni, mutassátok fel előttünk az elvhűséget, erényt, lel­kesedést, istenünkhöz, vallásunkhoz, hazánkhoz való meleg törhetetlen ragaszkodást, bátorságot, kitartást, türelmet a szenvedések között! Hogy igy legyünk mi is nagyok s hozzátok méltó utódok! Ezekhez még csak egyet sze­rezzünk meg barátaim, mit a kor kíván tőlünk, melyben élünk : a műveltséget. E nélkül ma nem haladhatunk a korral, mely pedig minden téren haladást követel gyer­mekeitől. Ha ma haladni nem akarunk, annyit tesz, hogy saját kezünkkel ássuk a sírt, melybe az esetben előbb utóbb el kell temetkeznünk. Azért mikép a reformátió tétlenségből, százados zsibbadásból rázta fel egykor a népek millióit, s felmu­tatta azt a krisztusi vallást, melyet a világ elfeledett: ugy rázzon fel bennünket most ís álmunkból, rázzon fel, ha zsibbadunk, ha erőnk lankadni kezd, mutassa fel előttünk teljes dicsőségében a Krisztust s a mennyei Atyát, ki igy szóllott az első emberhez s ezt mondja nekünk is: Ember küzdj és bizva bízzál! Ha folyton előre s felfelé törekszünk s bizva bizzunk, nem tudjuk ugyan, hogy istenünk keze merre vezérel bennünket, azt sem tudjuk, hogy hol fogjuk feltalálni azt a boldogságot, mely után oly igen vágyik lelkünk: de azt az egyet tudjuk, hogy szorgalom és erős akarat nélkül seholsem! Halljuk meg azért, fogjuk fel, értsük meg s véssük szívünkbe jól barátaim korunknak intő szavát, amit kíván tőlünk, ha csak tehetjük, adjuk meg, hogy ne te­kintsen bennünket többé mostoha gyermekeinek : ugy azonban, hogy a mi őseinktől örökségképen reánk ma­radt: az egyenes, bátor, férfias jellemet meg ne tagad­juk. Ha küzdenünk kell, küzdjünk bátran, csüggedés nél­kül, biztasson bennünket ama tudat, hogy minden éjnek van egy-egy hajnala! Majd ha jő egy kor, midőn érdem szerint tudják méltányolni az emberek az igazak fáradozásait, s küzdel­mét, mely kornak pedig küszöbén állunk, ugy lehet, majd akkor de nem! a mi jutalmunk Istennél van, csak a kötelesség a miénk! Addig is, mig kezünkbe adják elődeink a zászlót, melynek alatta meg kell harcolnunk ez életet, irjuk szi­vünkbe jól az újkor hármas jelszavát: ész, erő, szorga­lom, s ha szemünk előtt lebeg folyvást e mellett is­teni vallásunk jelszava is: hit, remény, és szeretet: akkor, óh akkor, neki indulhatunk bízvást a nagy útnak, haladhatunk azon bátran a tökély felé, ama vigasztaló tudattal, hogy ha nincs is megettünk két ezred éves mult: de mienk a jövendő!! November i-én d. u. 3 órakor a theologiai ifjúság Kenessey Béla tanár ur vezetése alatt felkereste nagy halottja Török Pál sirját. A család részéről jelen voltak Kiss Áron szatmármegyeí esperes, Papp Károly, Petri Elek, Laky Dániel, ifj. dr. Kiss Áron tanár urak és dr. Török Lajos. Az ifjúság éneke után (Az embereket te meg hagyod halni) György László III. éves theologus, tartott beszédet, az igaz tisztelet s kegyelet meleg hangján.*) Hosszú vita rövid befejezés. Szoboszlai G. ur, az alsokí lelkész választás tárgyá­ban tartott egyházmegyei konsist. ülésre vonatkozólag, olyan részletekre kért e lap 39. számában alólirottól fel­világosításokat — melyeket, mint kérdései tanúsítják s mint az e lap 43. számában, saját magának adott vála­szából kitűnik, jobban (?) látszik ismerni mint az, a kit kérdezett. Kérdésekben való tusakodására (Pál I. Tim VI. 4.) jobbnak láttam tehát az apostol utasítása szerint, hallgatással válaszolni, s annyival inkább, mert ez ügy lényegét egészen megvilágított előző közleményem után, joggal hihettem, hogy a szerkesztői figyelmeztetés Sz. ur szőrszálhasogató kérdéseire is vonatkozott. Csalódtam ! Ám ha felnyittatott a porond, ha újra hí a kürt szava, ha a modern harcászat fegyverének acél hegye újra villog, a »sisakos lovag« kezében ellenem; hadd folyjon hát a tintavér ! Elég olcsó !.. . A néző közönség pedig ítélni fog: 1-ször a felett, hogy miután szóhiven közöltem a kérdéses konsist. jegyzőkönyvből azon részt, a mely iga­zolja azt, a mien a kérdés sarkallik, hogy t. i. N. Zs. ur a t> kijelölő bizottságot tévedésbe ejtette«, a N. Zs. ur által közzétett saját okmányainak, a kerület minősítési szabá­lyaival lett viszonyításával pedig kimutattam még azt is, hogy mivel ejtette tévedésbe N. ur a jelölő bízottsá­got : mi szüksége lett volna még annak, hogy a jegyző­könyvi pont egész szövege a—w-ig közzé tétessék. 2-szor. ítélni fog a felett, hogy midőn azon kon­sist. ülés jegyzőkönyvének i-ső pontja így szól: »Esperes ur a megjelent t. bírókat üdvözölvén, azon kérelemmel járul a nt. konsistoriumhoz, hogy mivel oly ügyek is fordulnak elő e mai napon tárgyalandók közt, melyek, némelyek né­zete szerint (épen Sz. úrra gondoltam) az ő hivatalos el­járásával vagy nevével is kapcsolatosak, helye egy egy­házi s. bíróval töltessék be, és hogy ő magát a tanácsko­zástól távol tarthassa*, *) Jövő számunkban a boldogultat szépen jellemző beszédet egész terjedelmében hozandjuk. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom