Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-25 / 43. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATA L: IX. ker. Kinizsy utca 29. sz. 1. am. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. WST Teljes számn példányossá,! mind-igr Vigyázzunk! Egy vidéki hírlap került véletlenül kezeimbe, melynek újdonságai között, a következők kötötték le különösebben figyelmemet: >

Október hatodikát a tizenhárom aradi vértanú gyászos kivégeztetésének évfordulóját kegyeletes módon ünnepelte meg városunk közönsége is. A gyászünnepély a református templomban ment végbe. . . A szószéket gyászlepellel vonták be ez alkalomra. Nt. esperes ur igen szép emelkedett hangú imát mondott, lankadatlan hazafiságra s igazi testvéri szeretetre buzdítva hallgatóit Mikor ez idézett sorokat először átfutottam, igy gondolkoztam magamban: ördögadta újdondásza, engem nem teszesz bolonddá! hiszen egy esperes csak tudja talán, hogy mi reformátusok ,az embereknek vagy megholt szenteknek számára rendelt ünnepeket nem hagyjuk helyben(Lásd Helvetica Confessio XXIV. Rész 3. §). Aztán meg az általad említett esperes ur — a ki mint kitűnő imaszerző ismeretes — semmimódon nem követhette el azt a baklövést, hogy imájában ^lankadatlan haza fiságra stb. buzdítsa hallgatóit mert hiszen ő igen-igen jól tudja azt, hogy az ima nem egyébb, mint a léleknek Istennel való társalkodása, tehát nem buzdító beszéd. Ez újdondász felakarta ültetni olvasóit; talán álmodta az egészet f Igy gondolkoztam s már tovább akartam betűzni, midőn tekintetem önkéntelenül visszatévedt az incriminalt újdonságra s annak következő passusa ragadta meg figyelmemet: y

A szószéket gyászlepellel vonták be ez alkalomraHát mégis lenni kell a dologban valaminek — gondolám, mert csak nem hazudik ily szemmel látható részletességgel az az újdondász. Tovább fűzve gondolataimat, eszembe jutott, hogy tulajdonképen nem is valami meglepő uj dolog már ez nálunk reformátusoknál, hiszen boldogult Deák Ferenc halála alkalmából sok felől lehetett olvasni a lelkes tudósításokat, hogy itt meg ott minő gyászünnepélyek rendeztettek a református templomban. Szerintem, ezek a gyászünnepélyek — akárhogy csűrjük-csavarjuk is a dolgot — nem egyebek, mint requiemek, a miket a mi egyházunk nem ismer s a miket nekünk református papoknak — ha egyházunk alap-tanaival összeütközésbe jönni nem akarunk — ismernünk s gyakorolnunk nem szabad! Nem szabad?... Hát ki parancsol nekünk?... Senki! Igen... senki! s éppen ez a mi legfőbb bajunk; azért nem hódit úgy, a mint kellene a mi vallásunk, sőt azért vész napról-napra tekintélyünk, mert mi — mint a gyászünnepélyek példája mutatja — egyes tényeink által ellentétbe jövünk saját hitcikkeinkkel és semmit, de semmit nem gondolunk törvényeink megtartásával. Például : az egyházi törvények 24. §-sa meghatározza, hogy kik választhatók presbyterekké; de ha az ott felsorolt kellékek figyelmen kivül hagyásával, valamely gyülekezet papjának tetszik egy zsidót vagy muhamedanust beválasztatni: ugyan kinek jut eszébe őt ezért felelősségre vonni? A 28-ik § világosan mondja, hogy a templom egyházi célokon kivül más célokra nem használható, s mégis az egyháziasságra semmi vonatkozással nem levő s azzal semmi egybeköttetésben nem álló gyászünnepélyek rendeztetnek abban. — A 117. § azt mondja, hogy a lelkészek a hivatalos teendőket csak saját egyházuk kebelében végezhetik, — de ha valaki — jó stóla reményében — zsidó temetésen prédikál, a törvény áthágásáért vonja-e felelősségre valaki? -— Nem! mert nekünk nem parancsol s mi reánk nem vigyáz senki. Pedig most kell vigyázni, kivált az aféle requiemek rendezésével, most midőn tisztelendő Komlóssy Ferenc képviselő úr interpellatiója nyomán