Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

nak tanitotta, de azért nem a mi felfogásunk világában véli érvényesnek, hanem a tőlünk független lényegben, mely maga lesz tüneménynyé s magával e tüneményt telitve, valósággá. A mysticismus s öncsalódás e jelenségei a philosophiában nem foglalhattak volna helyet, ha Kant tanának szellemében történt volna a kutatás. Vizsgálni kellett volna első sorban, megtartva Kantnak a subiectivismusban elfoglalt á'láspontját, a történés alaptörvényét; az oktörvény helyes és részletes átértése megszabta volna a határokat is, melyek között a philosophiának, ha tudomány akar lenni, maradnia kell. Mert az ok egyenesen rávezet a lényegre és az oki történés egyenesen a tünemény előállására ; ha a philosoph a belátja, hogy az oki történés nem lehet semminemű ismeret tárgya, a meny • nyiben történés, akkor le kell mondania minden metaphysikai speculatioról, a mely a tüneményen túl vezetne. »12 évi elmélkedést — irja szerzőnk — nem sajnáltam, hogy az oktörvény jelentésével s alapjával tisztába jöjjek ; mert azonnal kezdetben éreztem (ime az érzés!), bár eleintén homályosan, hogy ettől függ az egész álláspont keresztülvitele;... az oktörvény atértésétől függ az egész metaphisika sorsa. Mert a ki belátja, hogy az oktörvény alapja a reflex mozdulatban rejlik, s a mi ezentúl van, az csak a logikai bennfoglaltság szerint Ítélendő meg, az nem fog hitelt adni azoknak, kik azzal kecsegtetik, hogy a tüneményen, még pedig az alanyilag készült tüneményen túl volna valamiféle ismeretünk. « A Kant után föllépő rendszerek tanulmányozása szerzőnél azon eredménynyel végződött, miszerintb elátta, hogy: i. Ezen rendszerek mind dogmatikusok és metaphysikusak ; megvetve azt, a mit érzelmeink nyújtanak, olyanra igyekeznek, a mit semmi adat létezőnek nem bizonyít. 2. Ezen transcendens tételek igazolását sehol sem találta. 3. Látta, hogy a modern philosophia ezen alakzataiban a szerkesztés, a hypothesis minden, a bizonyítás semmi vagy eltűnő csekélység ; mintha a philosophia számára egészen más bizonyítási törvények volnának érvényesek, — ugy viselik magukat e bölcsességnek hirdetői. »Ezen s más tapasztalatok vittek azon kérdésre : 1. Mi legyen a philosophia biztos kiinduló pontja? Ugy talaltam, hogy biztos rám nézve csak én vagyok és belső állapotaim, s elfogadtam a subiectivisticus álláspontot. 2. Miért igazak a tanok, melyeket a subiectivismus állit? Kényszerűségük s elkerülhetetlenségük miatt, nem pedig azért mert a külvilágot lepik. 3. Miben rejlik e kényszerűségük alapja ? Abban, hogy nélkülök semmiféle ismeret nem lehet, minthogy ezen functiókban rejlik a tapasztalati tárgy keletkezésének is föltétele. Eddig teljesen Kanthoz csatlakoztam. .. . Ezentúl kezdődött az én saját munkám, melylyel Kant elméletét megtoldottam minden ponton. Első sorban több fogalmat reálitásnak hagyott a külvilágban, mint a mennyiről ezt igazolhatta. Ilyen volt: a lényeg, a változás, az anyag és erő, a cél. Ezen fogalmakat újból kellett vizsgálni és kutatni, váljon csakugyan ezekben van-e a kulcs a külvilág rejtélyének megmagyarázására ? A kutatás azt mutatta ki, hogy valóságul tekintve ezen fogalmakat, világunk csupa ellenmondás s azért felfogási módoknak vagy functioknak vettem ezeket is. Második sorban azt találtam, hogy Kant kutatásai egyrészt egyes problémáknál nem hatoltak elő a kérdés végső gyökeréig, másrészt rendszeres alakot nem nyertek az ő műveiben*. — Az eredmény az volt, hogy minden régi értelmű metaphysikát hiábavalónak tartott, mert ezek oly targyakról értekeznek, melyek mint tőlünk független tárgyak adva nincsenek, mi által minden tanuk ellenmondássá változik. Belátta, hogy ismerni tulajdonképen csak azt birjuk, a mit mi magunk alkotunk, a mit a mi formáinkba önthetünk. Ismereti tárgy annálfogva a tünemények jelentése, melyet analyis által nyerünk, azoknak oki összefüggése, melyre az inductiv módszerek vezetnek, azoknak térbeli és időbeli viszonyai. Ellenben ismerhetetlen örökké a cselekvés belseje, nem azért, mintha elménk erre nem volna képes, hanem azért, mert az sohasem válik ismereti tárgygyá ; ismerhetetlen mindaz, a mit a metaphysika a tünemények mögött rejlő lét alakjában képzel érthetni. Ki lehet ugyanis — szerző szerint — mutatni napnál világosabban, hogy mindaz, a mit a metaphysika erről állit, csak egyéni functiók hypostasisa, melyeknek a külső valóságban megfelel-e valami — nem tudjuk. Ilyen független külső valóság ugyanis ismereti tárgyul sohasem mutatható ki. Láthatja a tisztelt olvasó hogy e végeredmény összeesik Comte Ágost positivismusának alap elvével, melyet szerző Kant positiv tanainak vizsgálatai közben szintén áttanulmányozott s azt találta, hogy Kant és Comte tanai egymást kiegészítik, hogy a positivizmussal a criticismusnak szálai elvileg talalkoznak, s hogy Kant adja az álláspontot és a formát Comte és a positiv tudományok a gazdag tartalmat a valódi philosophiai felfogáshoz Szerző munkáját ugy lehet tehát tekinteni, mint e két tanfejlemény összekapcsolását, mely mig egyfelől Kant tanait kifejti, másfelől a positivismusnak alapjait is biztosítja. Szerintünk a szerző munkájának egyik legfőbb érdemét éppen abban találjuk, hogy Comte positivismusát, melyről a német philosophia nagy kárára, 50 évig nem vett tudomást s mely honunkban napjainkig majdnem teljesen ismeretlen volt, részletes fejtegetései által átülteté s sok ujjmutatást nyújt mindenkinek, a ki a positivismus rendszerét alapjaiban megérteni kívánja. Szerzőnk tana olyan jellemű tehát, mint a kríticismus és a positivismus. A subiectivismus álláspontját tekinté az egyedüli kiindulónak s első jellemzője, melyet Kanttól nyert az, hogy nem akar dogmatismus lenni ; nyílt s határozott alaptétele az, hogy a philosophia csak a kritikailag megállapított elveken nyugodhatik. Tana nem akar sem materialismus, sem spiritualismus lenni : »A positivismus nem metaphisika, a materialismus pedig minden ízecskéjében az; avult, ócska a metaphysika, mely sem az anyag mivoltát nem érti, sem abból a lelki tüneményeket nem bírja magyarázni. A ki mai nap is különbséget tesz anyag és szellem között, mint lényegben különböző létezők között s egyiket a másikból akarja levezetni, az metaphysikus. Mert nekünk nincsenek adva csak a mi képeink; ezeket mi szellemieknek nevezzük, s ezek az egyedül adott tények. Vájjon azok anyagból erednek vagy egy az anyagtól különböző erőből, az a régi metaphysikai probléma ; ehhez azonban nekünk semmi közünk nincsen. Mert mi csak az ezen tényezők által előhozott változásokat tekintjük s azoknak tér- és időbeli törvényeit tartjuk ismereti tárgynak.« S minthogy tana nem jellemző alkotás, hanem a föld adataihoz ragaszkodó, azokat rendező s megérteni törekvő kísérlet; bölcselőnk rendszerét idealismusnak csak annyiban lehet nevezni, a mennyiben szerzőnk az emberi szellemben elismer törekvő ösztönöket, melyek az embert az alsó ösztönök hatalmán tul egy önzetlen munka önfeláldozásába emelik, azaz, hogy az emberben ideálokat ismer, melyeket a rideg valóság kigúnyol, a csőcselék a hol teheti, lábbal tapos. »Elismerem a jog eszméjének fenségét, hiszek ideálokban (íme a hivés!) s ezekben lelem én is vigaszomat, a család, a község, a társadalom, az állam minden terén, lelkesülök (ime a szív !) a szép és igaz ideális alkotásain;