Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

sadalom.« Ez a beszéd eszébe juttatja az embernek a jó öreg- Sasku Károlyt, aki még a levegőben is policájt keresett, mert a fejébe vette, hogy őtet a policáj üldözi. Az állam soha sem vitatta azt az absurdomot, hogy a protestánsok pénzéből alapított és fenntartott iskolák az ő tulajdonát képezik. Hanem igenis a közoktatás államosítására való törekvés az, amely nálunk is, valamint egész Európaban észlelhető; sok viz lefolyik azonban addig még a Dunán, amig ez a törekvés sikerre vezet; s még ha nyomorult államháztartási viszonyaink mellett az iskolák államosítása teljesen végrehajtható lenne is, a protestáns iskolák tulajdonjogát akkor se támadná meg az a magyar állam, mely a jogállamok sorában helyet követel magának. Nekünk teljes meggyőződésünk, hogy mindezekkel tisztában van a nagykőrösi képezde elöljáróságának kitűnő elnöke s ha a magyar állam közoktatási politikájára, szemben a prot. iskolákkal reflektált, legfölebb azt mondhatta, hogy ujabb időben a magyar állam a prot. iskolák autonómiáját (de nem tulajdonjogát) tette vita tárgyává s igyekezett azt összhangba hozni a suprema inspectió jogával. Már hogy aztán ez sikerült-e az államnak vagy sem, s hogy autonomiánk nem szenvedett-e csorbát az állami főfelügyelet túlságos kiterjesztése által, e fölött lehet vitázni s megvalljuk, szívesen meghallgattuk volna e kérdésekre vonatkozólag a körösi képezdei elöljáróság nagytekintélyű elnökének a véleményét is. A körösi népiskolák értesítőjéből a következő adatokat emeljük ki: A tankötelesek létszáma 2085, kik közül tényleg oktatásban részesült 2000; az iskolába nem járt 85 tanköteles, részint fejletlenség, részint betegség és szegénység miatt fölmentetett. Változások a tanitói karban : az eltávozott Szabó Antal segédtanító a legideiglenesebben (?!) Antal Gézával hel) ettesittetett; a gyakorló iskolában Veres Vilmos segédkezett. Az összes ev. ref. elemi népiskolákra ad a város 7094 frtot, az egyház ad a maga részéről 10,503 frtot, az összes bevétel 17,597 frt, mely összegből a tanitók fizetésére 10,800 frt, a tanitói nyugdíjra 240 frt, tanszerekre és a tanitói könyvtárra együtt IOO frt fordittatik. Az iparos ifjak számára az egyház vasárnapi iskolát is tart fenn, melyben tava'y 167 volt a növendékek létszáma. 70. A kiskunfélegyházi m. k. állami tanitóképző-intézet értesitője. Igazgató Zajzon Dénes. Értekezés : A tanítóképzők néhány reformkérdése, Felméri Alberttől. Növendékek száma a képezdében 64, a gyakorló-iskolában 50. 71. Az országos izraelita tanitóképző-intézet értesitője. Igazgató Deutscli Henrik. Értekezések: A Misnáh methodologiája vagy a módszer, mely szerint a tudomány biztosan megszerezhető, az igazgatótól Az intézet fejlődésének története. Tanulók sz. 77. 72. A hódmezővásárhelyi községi felső népiskolák, a kis pusztai tanyai népiskola és az ismétlő iskolák értesítője. Növendékek sz. a gazdasági , ipari- és kereskedelmi szaktanitással egybekapcsolt felső népiskolában 31, a felső leányiskolában 44, a tanyai iskolában 55, a városi ismétlő iskolákban alig 40, a tanyai ismétlő iskolákban 81, a Mária Valéria kisdednevelő-intézetben 144, a két gyermek-menhelyben 408. 73. A budapesti V. kerületi nyilvános községi polgári leányiskola 9-ik értesitője. Igazgató dr. Gyulay Béla. Növendékek sz. 436. 74. A turócszentmártoni polgári üu- és leányiskola valamint az ezzel kapcsolatos elemi fiu- és leányiskola s kisdedóvó értesitője az 188—i88á

/s

. tanévekről. Igazgató Boldis Ignác. Növendékek sz. az I884

/5

. tanévben a polgári iskolában 115, az elemi iskolában 98, a kisdedóvóban 1

34. Ballagi Géza. KÖNYVISMERTETÉS. T>Az ember és világa. Philosophiai kutatások. Irta llöhin Károly, a budapesti ágost. hitv. evang. főgymnasium tanára. I. Kész: Dialektika vagy alapphilosophia. Budapest, 1883.* 282 lap. (Folytatás.) Bölcselőnk munkájának előszavában számot ad rendszerének keletkezéséről s a többi philosophiai felfogásokhoz való viszonyáról. 1867-ben fogott a problémák első önálló fejtegetéséhez s fáradhatlan munka, tanulás, még több gondolkodás után jutott el azon állásponthoz, melyet a létező philosophiai rendszerektől sok tekintetben uj tanok uj részletek, uj érvek választanak el. Rendszerét Comte és Kant tanaiból szőtte össze, kifejtvén, átidomítván őszszevetvén ezeket, mert korántsem tartozott azok közé : kiknek jelszavuk : jurare in verbum magistri. De mig eljutott »a positiv ismeret egyedüliségének elismeréséhez« sok metaphysikai bonyodalmon ment keresztül s ez útjában a philosophiát nem tekinté pusztán csak történelmi obiectumnak, a nézetek halmazának, melyek tekintet nélkül igaz voltukra, egymást kergetik az emberek agyában, ő az egyes rendszereket — hogy philosophiai műszóval éljek — átélte. Volt materialista, majd Kant felé fordult, kiben eleinte csak a régi philosophia és metaphisika tanait megsemmisítő negatív lánglelket látá s csak később ismerte föl e nagy bölcselő tanainak positiv elemeit, melyekhez mindvégig ragaszkodott. Ezekre fekteté rendszerét, de Kant tanulmányozása közben belátta, hogy Kant rendszere kiegészítendő s bölcselőnk véleménye szerint a német phantastikus ideálismus Fichte óta nem ült volna az emberi gondolkozás rovására, folyton uj meg uj bachanaliákat, ha Kant olyan részletes és beható kritika alá vette volna az oktörvényt és lényeget, mint a mily meggyőző hatalommal taglalta a tért s időt. Tovább kell dolgozni s nem megnyugodni azon ponton, a hol Kant abbahagyta művét, mert Kant maga sok tekintetben metaphysikus; legveszedelmesebb irrationalis maradék az ő tanában a noumenon és phaenomenon metaphysikai dualismusa. Szerző tanulmányai kö/.ben átlátá, hogy ha a tünemény alatt nemcsak az alany képét értjük, hanem azt hiszszük, hogy obiectiv kategória, melylyel a valóság azon részét lehet lepni (szerzőnk szava), mely az ismerhetetlen lényegből mintegy kifolyik s kisarjadzik, akkor tárva nyitva áll a kapu a legkülönbözőbb, vakmerőbbnél vakmerőbb feltevések számára. A tünemény (Erscheinung) ingadozó fogalmazása szülte Fichte merész én — philosophiaját, mely a tiszta én ürességéből e merő abstractumból származtatja a valóság bőséges gazdagságát, melyet annálfogva amaz énben már feltételezett. Ez szülte Schelling, Schopenhauer, Herbart tanát is;

mely a tüneményt a mögötte rejtő noumenonból akarja leszármaztatni, mint obiectiv tüneményt, feledvén, hogy a tünemény, ha obiectiv valóság, nem tünemény, hanem lényegesség; a tüneménynek csak anynyiban van értelme, a mennyiben egy alany van, a melynek jelentkezik. E philosophusok azonban ezen, csak alanyilag correct értelmű fogalmat vakmerően realitásnak hirdették, minek következménye az volt, hogy a lényeget, melynek tüneménye volt ama »tünemény« ugy fogtak fel, mint a tüneményt s végül kétszeresen birták. A tünemény ingadozó fogalmazása Kantnál szülte szerzőnk szerint az absolut idealismust is, mely a lényeget és a tüneményt az értelem egyoldalú kategóriáinak nyilatkoztatta ki s az absolut szellem dialektikai mozzanatai-