Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-11 / 41. szám

Kevesen bár, de hála Islennek, a magyarhoni philosophia mult állapotaihoz s a bölcselet iránt sokszor nyersen nyilatkozó idegenkedéshez visszonyitva, elégséges számmal vannak már mainapság olyanok, kik Bőhm Károlylyal elmondhatják :* Nekem a philosophia nem tan, legkevésbé kenyérkeresetem; nekem a philosophia élet, egész lelkemet átható enthusiasmus, olyan elem, mely nélkül élni nem tudnék, . . . s melylyel megnyerem a legnagyobb jutalmat, saját lelkem megnyugvását s helyeslését és sok jónak becsülését*. Ez ujabb philosophiai mozgalom egyik kiváló képviselője Böhm Károly, kinek szorgalmáról, tevékenységéről tanúságot tesznek, nem is emiitvén bírálatait s ismertetéseit, a megjelölt főmunkáját megelőző s kísérő következő dolgozatai : 1. A tudat keletkezése. A budapesti ev. főgymnasium értesítőjében és a »Philosophische Monatshefte«-ban 1874-ben megjelent értekezés. 2. Dűhring Jenő. »Havi Szemle®. 1879. 3. Az ösztön és kielégedése. A budapesti ev. íőgym értesítőjében. 1881. 4. A lényeg formaisága. Akadémiai kiadás 1881. 5. A realismus alapellenmondásai »Magy. Philos. szemle*. 1882. 6. Az asszony lélektanáról. »Magyar Philosophia szemle«. 1883 7. A positiv philosophia rendszere. 3 közlemény a »Magy. Philos. szemlé«-ben. 1883 — 84. 8. A formai logika reformjáról. »Magyar Philos. szemle*. 1885. 9. A nem tudatos philosophiája . »Ellenőr*. 1872. 10. A kriticismus és positivismus. »Magyar Philos. szemle«. 1884. 11. Beitráge zur Theorie des Gedáchtnisses und der Erinnerung. »Philosophische Monatshefte*. 1877. E kisebb terjedelmű munkák között kimagaslik bölcselőnk ismertetni szándékolt nagyobb munkája, mely 15 éves szakadatlan tanulmány, mélyreható, megfeszített gondolkozás eredménye. Tizenöt éven keresztül fáradozott művén, mely körülmény, még egyrészről biztositéka annak, hogy nézetei a könyvében fejtegetett problémákra vonatkozólag meg nem változhatok egy könyen, másrészt érthetőbbé teszi azon Ovidius-féle elégiái hangulatot, mely szerzőt elfogta, mikor »éjjelei, nappalai hű barátját, kitől erőt nyert szétdúlt életének valami módon való újbóli berendezésére s folytatására* útnak inditá. — E tizenöt évi munkának, mint szerző mondja, »fanyar gyümölcsét* hálás kegyelete jeléül korán elhunyt neje emlékének szenteli és az ajánló sorok a legridegebb bölcseleti gondolatok közt oly benyomást tesznek reánk, mintha a zord havasok dermesztő jégmezején szendén viritó ibolyára akadnánk. A szerző »Előszavá«ban elmondja, hogy sok szellemi küzdelem árán szerezte meg azon rideg, de szerinte bebizonyítható álláspontot, melyre fölvergődött, e lelki hányattatás közben megérte illusióinak szétfoszlását és kénytelen volt legkedvesebb eszméit, igazolhatatlanságuk miatt, elhagyni. »Korán, fájdalom igen korán tanultam az emberi szív óhajait illusorius voltukban átismerni, láttam, hogy a mire legnagyobb hévvel törekszünk, az vagy bizonytalan vágyak tárgya, vagy ha elértük, értéktelenné, unalmassá válik, s elhatároztam, hogy ezen óhajok által nem hagyom magam zavarni, s a mit nem tudok bebizonyítani, azt, ha nem tagadom, de mellőzöm. Igen sokat kellett e miatt elhagynom, de nem bántam meg; mert az ingadozás, a kétely keserves érzelmeitől megszabadultam, mikor nézeteim sarkpontját meglelnem sikerült. Megtanultam az emberi szív óhajait is ép oly objectumoknak tekinteni, mint a külvilágot.* Nincs ellenvetésünk, ha szerző ez idézett szavai azt akarják kifejezni, hogy a napi érdekek, a foglalkozási körök által befolyásolt, a szellemi divatot kivéve, minden létalapot nélkülöző és ugyanazon divattól föltételezett elő- és balitéletek által nem hagyá magát vezettetni, melyek a tiszta tudás helyett mellék célokra törekszenek s melyek nélkülözik a bölcsészet legszebb díszét, annak oszlopát és erősségét: a philosophiai elfogulatlanságot, mely mindazon elemektől a legnagyobb szigorúsággal elvonatkozni tanít, mik a tárgyat a maga lényeg tisztaságában, minden idegenszeiű befolyástól menten tekinteni nem engedik. Az ismertetésben ugyanis a gondolkodó ész, a lényegéhez nem tartozó idegenszerű okok ténykedését nem tűri ; a puszta tekintélyen alapuló ismeret őt ki nem elégíti s minden philosophiai tárgy irányában sajáterejűleg akar tisztába jönni; a', igazságot csak akkor sorozandja meggyőződése tárgyai közé, ha azt a tárgy tisztán felfogott természetével megegyezőnek és az emberi szellem lényegiségével, eredeti határozottságaival egygyétettnek érzi, tudja, ismeri. A bölcsészet nem tűrheti azon képzelmi burkot, melylyel az élet érdekizgágái által befolyásolt érzelem csapongásai az eszmét és tárgyat körülveszik, mert a bölcsészet előtt az a legköltőiebb, legfenségesebb, legmagasztosabb képzet, melynek igazsága bizonyos és bizonyossága igaz. Ha tehát ily értelműek szerzőnk fölint idézett szavai — csak helyeslenünk kell a tiszta tárgyilagosságra való törekvését, de ha azt akarják kifejezni, hogy bölcselőnk vizsgálódásai között szive érzéseit elnyomá és tisztán csak értelmét működteté: ugy kénytelenek vagyunk felhozni az önbírálat könnyű csalatkozhatóságát s azt, hogy a természetben tiszta értelem oly kevéssé létezik, mint tiszta hang. Azt a Jcis patakot, mely a szívet hajtja, nem semmisítheti meg s nem is pótolhatja a bölcseleti gondolatok egész occednja sem. Ki-ki tör a sziv tüze, mint a föld alatti láng, mint ezt szerzőnk ajánló sorai, szivének e gyöngyei is bizonyítják. A sziv érzéseit egészen elnyomni, azokra nem hallgatni lehetetlen az érzésből és gondolkodásból álló embernek. Nem is tartjuk helyesnek, ha a bölcselő ilyenre törekszik, mert szerintünk tisztelni kell az érzést és mint a philosophiai meggyőződés egyik fokát, az úgynevezett közvetlen bizonyosságot, hol az igazság, mint iudex sui et falsi tűlnyomóságánál fogva áthatja az egyén egész lényegét, de az értelem alkotta tudási alakot, párosultan a józan kétkedéssel sem szabad mellőznünk, mely az igazságot áthatja és attól nem meggyőzetni, hanem arról meggyőződni óhajt. Az érzés és tudás egyesítése által fogjuk megszerezni azon ismerési kört, hol a feltüntetett eredmény nem egyéb, mint napfényre hozása ama szétfolyó színezetű határozatlan képnek, mely homályos sejdités, sugalom gyanánt a mozgalomba hozott kebel legmélyében szunnyadott; itt az alapjában igaz érzés és tudás, a hit és értelem egymást kölcsönösen erősitik, gyámolitjak. Ez a legmagasabb álláspont, az ész álláspontja és ennek egyik nélkülözhetetlen kellékéről, a sziv működéséről sem szabad megfeledkeznünk. A világ megismerésében ez is követeli jogait. Szerzőnk vizsgálatait is kisérte, megelőzte az érzés, hivés és az értelem világáért folytatott búvárlataiban lelkesité szivének melege. (Folyt, köv.) Dr. Buday József.