Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-11 / 41. szám

dicsőségeért, hanem a közérdekért teremt, s a kit nem gyötör a hiúság azon félelme, hogy megkezdett művére nem ő, hanem utódja fogja feltenni a koronát. Az ilyen alkotás aztán ellátszanék Erdélyből Magyarország legnyugotibb sarkára is, s könnyen kiengesztelné ezen adónemmel a nyugtalan kedélyeket. De ha ilynemű alkotásokra sem konvent sem közalap nem érzik magukat hivatottaknak : félek, hogy a közalap decentrálisációja csak rövid idő kérdése lesz. A közalapot ujabban egy veszedelmes támadás is fenyegeti. Tudva van, hogy a mult évben hozott törvények értelmében, egyházunknak három püspöke s ugyanannyi főgondnoka a főrendiháznak tagjává lett. Nagy vívmánynak tartjuk, s örülünk rajta. De örülnek-e püspökeink és főgondnokaink is ? A ténynek bizonynyal örülhetnek ők is. Nem hiúságból, hogy ők is ott ülhetnek az ország első méltóságai között, hanem annak, hogy ez a mi, egykor kitagadott, feiedett, mellőzött egyházunk is faktora lett azon törvényhozó testületnek, mely háromszáz éven keresztül nélkülünk, rólunk, ellenünk alkotott törvényeket, a mi ezután nem történik meg többé. De ha örülünk azon, hogy ott vannak, s kívánjuk is, hogy ott legyenek, és hogy egyházunk érdekeiért szót emeljenek, sőt harcoljanak, ha kell: ki fedezi költségeiket? Nem kívánjuk ugyan, hogy fényt, pompát fejtsenek ki ; mert ez nem felelne meg azon egyház puritán egyszerűségének, melyet képviselni hivatva vannak. A jog és az igazság nem is külső fénynyel hódítanak, hanem belső erejökkel s egyszerű és komoly megjelenésökkel fokozzák imponáló súlyúkat. Képviselőiknek azonban élniök mégis csak kell. Kivánhatnók-e, hogy érettünk önmaguk hordozzák a terheket, melyek egyházunk ilynemű képviseltetésével együtt járnak ? Püspökeink ép oly szegény papjai egyházunknak mint a többi lelkészek. Honnan adjunk tehát? Talán azon kerület pénztáraira utaljuk e terheket, melyeknek mostani elnökei történetesen ott ülnek a főrendiházban ? Megvallom, hogy erre gondolni se szeretek. Nem tudom, milyen állapotban vannak a többi kerületek pénztárai? Könnyen megbirnák-e ez uj kiadást; de az bizonyos, hogy a dunamelléki kerület pénztára érzékeny csorbítás nélkül nem bírná meg. Van ugyan ennek is egy kis tőkéje; mert a két elhunyt elnöke, látván, hogy a folyton változó viszonyok uj meg uj terheket fognak róni egyházunkra, híveink adakozási készségére és ujabb megadóztatására pedig minél tovább haladunk az időben, annál kevésbbé lehet számítani : arra törekedtek, hogy lassankint oly tőkét teremtsenek kerületünknek, melynek kamataiból egykor a szükségleteket fedezni lehessen. Ezt a tőkét megtámadni gyülekezeteink, híveink s önmagunk ellen elkövetett bűn volna. A mult évben ugyan már átléptük a határt. S midőn kerületünk pénztárnoka jelentette, hogy a tőke meg van támadva, mindannyian megrendültünk ; mert, mint az adósság csinálásban, ugy itt is csak az első lépés nehéz, a többi magától is megy. Azonban félelmünk csak futólagos volt; mert míg egyfelől igazolta e kiadást azon kényszer helyzet és bizonytalanság, melyben kerületünk egy évig vergődött, s a melyből mielőbb, minden áron szabadulnunk kellett ; másfelől biztatott a remény, hogy consolidált viszonyaink között ez ismétlődni nem fog. Ehez tehát ezután nyulnunk nem szabad. Nem szabad azért sem, mert püspökeink és gondnokaink nem saját kerületeiket, hanem az egyetemes egyházat képviselik. Ennélfogva az egyetemes egyházat illeti a teher is. Mije van ennek az egyetemes egyháznak ? Más nincs, mint a közalap. Szegény közalap, te gyenge csecsemő! Alig jöttél e világra már is mily nehéz terhek nehezednek vállaidra. Nagy alkotások az egyházban, egyetemes lelkészi nyugdíj, főrendi képviselet. Igy aztán csakugyan elvonatnék a közalap eredeti rendeltetésétől. — Hol vegyük hát, a mire szükségünk van ? Az ágostai testvér-egyház most tartotta egyetemes gyűlését, mely elhatározta, hogy az államsegély felemelését a kormánynál kérvényezni fogja. A tanulmányi alap kérdésében, kimondották, hogy a reformátusokkal egyértelműleg akarnak eljárni. Nem lenne-é viszont óhajtandó, hogy mi meg az államsegély fölemelését velők együtt kérvényeznők. A kormány ismeri a mi szegénységünket, azt is tudta, hogy a midőn püspökeinknek helyet készített a főrendiházban, csak jogokban tett gazdabbakká, de nem az anyagiakban is. Nem tudom pedig feltenni a kormányról, hogy a palotának csak a kapuját akarta volna megnyitni, hogy messziről tekintgessünk be, de a bemetelre módot nyújtani nem akarna: minél fogva hiszem, hogy kérésünket meghallgatás nélkül visszautasítani nem fogja. Ezt némi joggal ís várhatjuk; mert ha a protestáns egyházaknak eddig adott subvenciót megkétszerezné is, akkor ís csak kis morzsalék lenne ez a katholikus és óhitű egyházak dotációja mellett. Ebből azután fedezhetnék a kerületek a képviseltetési költségeket, mint közös terhet azon arányban, a melyben az államsegély javadalmazását élvezik. Ez megszabaditaná a közalapot azon lidércnyomástól, mely erejét hatását megbénítaná, s mind nagyobb erőt fordíthatna nemes hivatásának betöltésére. Vapp Károly.