Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-04 / 40. szám

szélnek bocsátva, válasszon lelkészt s legyen anyagyülekezetté ? bizonyára nem én, ki testvére voltam, amaz elkergetendő, jó tanítónak. Lássa Observátor ur, ha az ab aevo egyesült gyülekezet volt lelkésze, az én tanácsomat elfogadta volna 1866. évben, véglegesen megszűnt volna jövendőben minden összekülönbözés. Én azt tanácsoltam neki, hogy miután a két községet egymástól csak egy kis rét választja el, a tagositás alkalmával eszközölje ki, hogy a rétekből hasitassék ki belsőség, mely összekösse őket, a kihasitandó utca közepén épüljön, a rozzant zsuppos templom helyett, közös templom. Mellé épitessék a paplak s iskola, ez óta már az utca ki épült volna, senkinek eszeágába se jutna összekülönbözni ; laknának együtt szép békességben. De hogy ez se történt meg, annak is az esperes az oka, mint mindennek. Úgy van némely ember az esperessel, mint rossz hallgató a papjával, mindig arról beszél, azt gyalázza. Ha valakinek pipája nem szelel, vagy lova megsántul, vagy a főbíró nem exequálja a lukmát, vagy ha a végrendelet elvesz az egyház ládájából, ennek mind csak egyedül az esperes az oka, ki kell csapni, a sárga földig legyalázni, cikkezzünk, rágalmazzunk s szöktessük meg, kérjünk ellene fegyelmi vizsgálatot stb. Történt anno . . . hogy egy egyházmegyének volt egy gyámtárnoka stb. nem gyámtárnok volt az, hanem egyházmegyei pénztárnok, kényszerűségből s az én vagyok. Hogy miképp kellett nekem pénztárnokká lenni e következő nyilatkozat híven feltünteti : Nyilathozat, mely szerint én alulirott jó lélek ismerettel nyilvánitom, hogy midőn 1868-ik évben a szerdahelyi lelkészi állomásról, s azzal együtt az egyházmegyei pénztárnokságról lemondottam, eljövetelem előtt a nt. esperesi hivatalt megkerestem, hogy az egyházmegye pénztára átvételére egy küldöttséget nevezzen ki, mely megkeresésemre azon választ nyertem, hogy a kinevezendő küldöttség Terehegyen fogja átvenni a pénztárt. En ehhez alkalmazkodva, a kitűzött helyen és időben a pénztárral és a számadásokkal meg is jelentem, de nagy meglepetésemre ott senkit se találtam. Kovács Antal lelkész barátommal Siklósra bementeni, hol Pintér János barátom közbenjöttével, csak sok kérés után sikerült Kovács Antal barátomat a pénztár átvételére reá birnom. Kelt MezŐ-Túron, 1878. ápril 18. Nagy Antal, s. k. Látja Observátor ur, igy lettem én kényszerülve az egyházmegyei pénztárt megőrzés végett átvenni. Rögtön írtam az akkori főesperes urnák, felkérve őt a pénztár feletti intézkedésre. Választ nem nyerve, élőszóval adtam elő kérésemet. Arra kért, hogy miután a pénztárnokság választás alatt van, — legyen őrizésem alatt, mig az megválasztatik, a megválasztott azonban nem fogadta el s nem vette át a pénztárt. Ekkor írtam Nagy Antal urnák, hogy rendelkezzen a pénztárral. O el is jött Mező-Túrról 1869. ápril 17-én s átvette tőlem azt, miután az elválasztott pénztárnok az egyházmegyei gyűlés felhívására sem fogadta el a hivatalt s Nagy Antal ur ugy nyilatkozott, hogy Mező-Túrra magával viszi, — az esperes ur engem ismét felkért, hogy vegyem magamhoz. Miután néhány száz frt pénszkészlet volt, megkértem főesperes urat, felhatalmaz-e arra, hogy biztos helyre kölcsön adjam ? Felhatalmazását adva, adtam Róth Józsefnek 50 frtot, Döre Józsefnek, biztosan nem emlekezem 100 vagy 110 frtot, az elsőnek házépitésre, a másodiknak házvételre, az elsőnél legalább húszszorosán, a másodiknál legalább tízszeresen volt fedezet. Végre a. választott pénztárnok átvette azt tőlem, nem volt semmi baj. Döre József 1873. év május 14-én elhalván, a hagyatékot tárgyalt birósagnak — bár nem voltam vele köteles — bejelentettem az adósságot s az fel is vétetett a tárgyalási jegyzőkönyvbe. 1875. évi egyházmegyei jegyzőkönyv 10. sz. a. s igy 5 és 72

év múlva jelenti a pénztárnok, hogy az összegek veszendőben vannak, pedig a Dőre-féle nincs veszendőben, mert a ház még most is meg van, mint szinte a kezes is, a Róth birtokot én vettem meg, ha a pénztárnok egyetlen szóval tudatja velem, hogy az éveken át kamatot nem fizetett, pedig kötelessége a 2 éves kamat-hátralékot behajtatni, én bizony a vételárból szívesen kifizettem volna, de Róth azt mondá nekem hogy ott minden rendben van. A bírói egyezség megköttetett, hogy a pénztárnok miért nem hajtotta végre, mint kötelessége lett volna, azt én jól tudom, ez majd törvényszéki ügy fog lenni s nem nyilvánosság elé való. Tehát itt is elferdítette Observátor ur a dolgot s az nem lehet az oka annak, hogy a lelkészi gyámtár iránt némely derék lelkésztársaink bizalmatlansággal viseltetnek, de hát csattanós demonstratio az olyanok részéről, kik gyámintézeti tartozásaikat nem szeretik fizetni. Ugyan a jó Isten áldja meg Observátor urat, miért ír ily elferdítéseket, melyeket oly nyilván arcába lehet vágni 1 Történt anno ... a talentumos, de nyugtalan vérű lelkész leírása. Hogy mint s mikor idéztetetett meg a világi referens tanácsbiró ur által, azt én nem tudom, hogy az a vádlott magatartása miatt fellobbant, azt láttam, ha nem is a leírt modorban. Hogy az Observátor ur által féktelenkedőnek nevezett pap a kezébe vett tőrrel nem engem, hanem önmagát sértette meg, ki annak az oka? Nagyon sokat lehetne ez ügyben írni; de csak annyit mondok, hogy ha az a lelkész ur nem jó barátaira, hanem reám hallgatott volna, bizonyára nem ítélte volna el se az egyházmegyei se az egyházkerületi törvényszék. Hogy itt valaki évekig tartó meghurcoltatásnak lenne az egyházmegye részéről kitéve, az nem igaz. Fájó seb az egyházmegye testén, oly szomorú s botrányos per, mely miatt egy egyház presbyteriumát ezrekben kelle elmarasztalni. Áz egyházmegye vizsgálatot tartott, s itélt, hogy a felebbezések, semmiségi panasz s perújítás folytán az ügy mindeddig bevégezve nincs, annak nem az egyházmegye az oka, hanem az, ki az egyházmegye ítélete végrehajtását minden uton elodázni törekszik s ha ennek következtében valaki kenyere megkeserült, ennek nem más az oka mint az, ki az ügyet előidézte. Hogy az egyházmegyei közgyűléseken többször történnek közbeszóllások, az igaz. De ennek ki az oka ? Vannak kik otthon dictíókra készülve, hogy bennek ne száradjon, kell vagy nem kell, beszélnek, hogy a polgártársaktól agyonbámultassanak, természetes hogy többen nem igen szeretik hallgatni a vad beszédeket, közbe szólnak. De azért Istennek hála, még eddig nem revolvereztünk. Jól teszi Observátor ur, hogy nem folytatja tovább a belső parlament ismertetését, én is kegyelemből elhalgatom a kiilső parlament machinatióit. Ha itt, mint irja — a szenvedély volna tanácsadó, bizonyára a főbb törvényszék megigazítaná az ítéletet, de a belső consistorium becsületére legyen mondva, ilyenre a legnagyobb ritkasággal van szükség, vagy talan ott fennt is szenvedélytől elvakulva ítélnek. Hogy valaki Observátor urat féktelenkedő oroszlánnak tartaná. Isten őrizzen meg, hogy ily királyi vadhoz hasonlítsa 1 Ami a lelkészválasztási furcsaságokat illeti, nagy