Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-09-20 / 38. szám
élén Kármán József ref. lelkész rövid, de szívélyes üdvözlő beszéddel fogadta A papilak folyosója ez alkalommal gazdagon fel volt koszorúzva s a papilak előtt egy imposans, végig koszorúkkal díszített diadalkapu volt felállítva, ezen felirattal: »Isten hozta.« A diadalkapun belől a papilak udvarában mintegy 30 fehérbe öltözött leányka szórta a virágokat az udvarba lassan behaladó főpap hintajába. Estve a verbászi dalárda Vagner György evang. tanító úr vezérlete alatt rendezett a püspök úr tiszteletére egy nagyszerű fáklyás-zenét, a mely alkalommal dr. Mauer Károly úr tartott egy szép üdvözlő beszédet. Mindenik üdvözlő beszédre természetesen a főpap szívélyes szavakban válaszolt. Másnap 9-én délelőtt 9 óra felé az istenitisztelet tartatott a zsúfolásig megtelt ref. templomban — mely a hazai legszebb protestáns templomok egyike. Elsőben a nép énekelt orgona kiséret mellett, azután Kármán József lelkész tartott imát és egyházi beszédet a kánoni visítátió történelméről s az uralkodó lelki betegségekről. Melynek bevégeztével a dalárda szép éneke gyönyörködteté az egyházi közönséget, ez után pedig a püspök úr lépett a szószékre, egyházi szónoklatot tartván azon textusról, a melyről ezelőtt 99 évvel elsőben az i-ső verbászi ref. pap Boronyaí Búzás János tartott, jelesen zsoltár 71. 15 —16.: »Az én szám beszéli a te igazságodat « stb. Előadta a főpásztor ez alkalommal ékesen : hogy azon textusról és tárgyról tart ő is 99 év után e kánoni látogatás alkalmával most már e szép templomban egyházi beszédet, a melyről az akkori első verbászi ref. pap az akkori még nádas imaházban beköszöntő beszédét tartotta. Mig B. János 500 lélekből álló egyháznak szónokolt, most ő 100 év után egy 1250 lélekre szaporodott gyülekezetnek tart egyházi beszédet stb. Az isteni tiszteletnek befejezése után következett a népiskolák vizsgálata a főpap által, azután az egyházi elöljárókkal tartott gyűlést; majd következett a deputatióknak, jelesen az evang. egyház, a római kath.-görög egyes. kath. a mózesi egyház, s a pártfogósági algymnasium küldöttségeinek együttes fogadása, nt. Schneberger fényes szónoklata mellett. A mely alkalommal a mintegy 50 egyénből álló nagy küldöttség több előkelőbb tagja a főpásztornak bemutattatott. Délben nagy bankett volt a casinóteremben, a melyben 100-nál többen vettek részt. Szász Károly urat a terembe léptekor háromszoros harsány éljen fogadta, s a casinói elnöknek Lackner urnák rövid üdvözlő beszéde. A banketten a püspök Gerster Béla a korinthusi tengeri csatornának főmérnöke s ft. Szilády Áron közé ült. A 4 ik fogásnál püspök úr állt fel, s vele felállott az egész fényes közönség, midőn észre vette, hogy az első felköszöntés a felséges királyi családra történik; későbben a főpásztor még egyszer felemelkedett, a mely alkalommal ő Verbász minden lakosát élteté. Szász Károly püspököt rövid időközökben 4-en élteték : Kármán József mint az egyház nagyját s a tudomány felkentjét, Schneeberger ur mint az erős hit bajnokát, Turnovszky Rudolf róm. kath. lelkész, mint a Krisztusi-tan tanférfiát, Blum Salamon főtanitó pedig mint a testvériséget hirdető főpapot. Dr. Mauer Károly községi orvos Kármán József és Schneeberger János lelkész urakat élteté, mint a Verbászon létező szép egyetértés fő apostolait. Kármán József még Szilády Áronra, a tudományosság hősére emelé poharát, s végül Szilády Áron ur a felekezetnélküli pártfogási algymnásiumra, mint a verbászi műveltség gyúpontjára. Délután 3 óra tájban a főpásztor hasonló ünnepélyesség között távozott Uj-Ve rbászról, mint bevonulása alkalmával, s elsőben az igen közeli ó-verbászi kis leányegyházat látogatá meg, mintegy félórára, utánna a kutzorai filiát. O-Verbászon a görög n. egyesült pópa Milonovits Maxim szerb nyelven, Géhl György tanitó pedig magyar beszéddel iidvözlék az érkező főpásztort. Á kutzorai határnál a kutzorai elöljáróság s több honoratior kíséretében nt. Stur Dániel kiérdem. evang. esperes fogadta a püspököt magyar szónoklattal, benn a községben pedig a ref. imaház előtt, Újfalusi görög egyes, lelkész német nyelven. Valamint O-Verbászon, ugy Kutzorán is a püspök az imaházban egy-egy csinos egyházi beszédet tartott. Kutzoráról Torzsára történt a püspöki bevonulás. A Torzsa és Kutzora közti határpontnál egy fényes torzsai küldöttség várta a főpapot mintegy 50 lovasból álló bandérium kiséretében. Itt a főpapot Schmausz Ferenc ur jegyző — róm. kath. — fogadta üdvözlő beszéddel, Torzsán benn a paplaknál elsőben Kármán Pál főesperes -s lelkész rövid üdvözlő szavai után Fammler Gusztáv Adolf hosszasb üdvözlő szónoklattal: két kis leányka pedig két szép virágcsokrot adott át neki ezen szavakkal: a jó püspök bácsinak, a ki aztán a két kis angyalt megcsókolá. A paplak előtt szinte egy diadalkapu volt felállítva, s igen sok házról nemzeti színű zászlók lobogtak. Az nap estvén szinte oly nagyszerű fáklyás zene üdvözölte a főpásztort, mint Uj-Verbászon, ez alkalommal Kármán Lajos végzett pesti theologus tartotta az üdvözlő szónoklatot. Másnap szeptember 10-én délelőtt szinte istenitisztelet tartatott az ez alkalomból feldíszített ref. templomban. Elsőben a lelkész Kármán Pál tartott egy rövidebb, azutan a főpásztor egy hosszasb egyházi beszédet, a melyben többek közt figyelmeztette a híveket a túlságos táncszeretet káros voltára s a felekezeti meghasonlás s egyenetlenség még károsabb következéseire ; mondván többek között: a régi korinthusi gyülekezetben is egy izben néhány kis sekta létezett, a melyek közül némelyek magokat Pál éínak tartották, mások Ápollosséinak, ismét mások Kéfás-éinak ; s midőn e felől Pál apostol értesíttetett, igy szólott hozzájuk: hogy ők sem Apollos, sem Pal sem Kéfás nevére nem kereszteltettek, hanem egyedül Krisztus nevére és nevében, s igy a torzsai kétféle protestánsok is sem Kálvin sem Luther nevére nem kereszteltettek, hanem Krisztus nevére s nevében és mint egy Krisztusnak hivei és tagjai egymással nem viszálkodni, hanem egymás iránt testvéri szeretettel kellene viseltetniük ; s habár némelyekben más hitbeli felfogásuk van is, de a szeretetben egyeknek kell lenniök. Nem csuda, ha a főpap ezen nagyszerű chrysostomusi egyházi beszédéért a helybeli ágost. lelkész Fammler ur a papi lakban tartott ebéd alkalmával Szász Károly urat egy szép toastban mint Isten által küldött békeangyalt üdvözlé. Torzsáról Deszpot-Szentivánra indult a főpásztor az itt létező kis- leány-egyház meglátogatására. A deszpotszentivání határnál is egy lehetős nagy, csaknem csupa szerbekből álló küldöttség várt már a főt. püspökre; a mely alkalommal Demetrovits ur üdvözölte magyar beszéddel a főpapot, s az idős szerb pap egy két német szóval. A kis, de csínos imaház előtt Schneíder tanitó fogadta a püspök urat néhány szóból álló beszéddel, majd istenitísztelet következett, melynek kezdete előtt, midőn a főpap kíséretével az imaházba indult, mintegy 20 fehérbe öltözött leány virág koszorúkat dobott a főpásztor elébe a földre ezen szavakkal: Isten hozta püspök urat; s igy a püspök és kísérete virág koszorúkon ment be az imaházba. Az istenitiszteletnek befejezése után a presbyteriummal való hosszabb tanácskozás kö-