Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-20 / 38. szám

Hozzá is fogtak magok kebelében a gyűj­téshez a Budán építendő uj templomra. De meg kelle győződniük, hogy azt magok erején, sőt pesti hitrokonaik által testvérileg támogatva is, nem bírhatják meg ugy, a mint a főváros jelen­legi arányai, építkezési módja, s általában képe és viszonya követelik. Nem érhetik be egy kis és egyszerű templom építésével. A fővároshoz méltóan kell építkezniük külső díszre és terjede­lemre is; mert okulniok kelle a pesti példán, hogy a kezdetben majdnem célszerűtlenül nagy és tágas templom alig egy félszázad alatt szűkké vált, s remélniök s bizniok kell a főváros és haza védszellemében, hogy a másik ötven év alatt ők maguk annyira szaporodnak, hogy a mit most építenek, szűkké fog válni, annyira erősbödnek, hogy magok is külön anyaegyházat alkothatnak. Ez most még nem közelebbi céljok; ezúttal csak a budapesti anyaegyház kebelében maradva akarnak külön templomot az Isten tiszteletére, a vallásos buzgóság emelésére, az erkölcsiség és hazafiság élesztésére s az atyafiúi szeretet szilár­dítására magok között. Es megemlékezve arról, hogy annak idején a pesti ref. egyház felállítását is a négy egyház­kerület határozta el, hogy annak Pest városa adott telket s épitését az egész ország segítette: most is bizodalommal fordultunk a budapesti ref. anyaegyház és annak tanácsa nevében először is Budapest főváros hatóságához, a budai részen alkalmas telket kérve, azután a belügyminiszter úrhoz, engedelmet kérve az országos gyűjtésre. Első kérelmünk még tárgyalás alatt van, de teljes reményünk lehet s van is annak megnyerése iránt. A másodikat már megnyervén : most első sorban az országban lakó református hitfeleink­hez fordulunk, kérve szives adományaikkal hozzá­járulásukat szent célunk valósításához. Más fele­kezetbeliek szíve ajtaján nem zörgetünk, de tő­lük is, ha egy a fővárosban emelendő uj refor­mátus templom építésében nemcsak felekezeti, ha­nem nemzeti, hazafias és közművelődési célt látnak — a mint mi hiszszük, hogy az is — hálás kö­szönettel veszszük a célunk előmozdítására önként nyújtandó adományokat. Nem kérünk sokat — sem keveset. Nem sokat szám szerinti összegben, csak a feleslegből annyit a mennyi kinek kinek elégségéből kicsor­dulhat, s a mennyit a hitrokoni érzés a mi po­harunkba önthet; de nem is keveset, mert ne­künk a jó szív adományából egy fillér sem lesz kevés, sőt mint Urunk mondá a jeruzsálemi tem­plom perselyénél: az özvegy asszony fillére drágább lehat ci legnagyobb adománynál is. Es kérünk jó reménynyel s bizalommal. Jó reménynyel a siker iránt ; bizodalommal első sor-1192 ban hitrokonaink, de általában e hazában lakó minden honfitársaink nemes szive, s lelki buzgó­sága iránt. E reményről nem is mondunk le, s e bizodalomban nem is rendülünk meg, mert erős bennünk a Ilit, hogy a mit Isten dicsőségére kez­dünk, azt Isten segedelmével az ö dicsőségére be is végezhetjük. >Hadd emelkedjenek tehát azon az alapon, melynek szegletköve a Krisztus, a mi hitünknek osz­lopai ! hadd emelkedjenek az azokat összetartó bolt­ívek alatt majdan a mi imádságaink, a királyért, a hazáért és minden rendekért, a fővárosért, mely nekünk is, budai feleinknek is békés lakozást engedett kőfalai közt! Istennek minden anyaszentegyházáért, melyek e hazában jó békességbens testvéri szeretet­ben vannak egymás közt, s nem rontják, hanem épí­tik egymást kölcsönösen! Hadd emelkedjék magasba templomunk tornya, mint egy soha meg nem szűnő buzgó imádság ég felé! S hadd ragyogjon rajta, hajnali és alkonyi fényben a csillag, mint egykor keleten a Megváltó bölcsőjéhez vezetve a bölcseket, királyokat. És hadd zengjenek és zúgjanak harang­jaink, hívogatva az élőket, siratva a halottakat, intve az Isten imádására, a haza szereletére, az atya­fiak közötti békességre és az örök élet reménységére !€ Ajánlva ügyünket és szent célunkat a hívek és atyafiak kegyes pártfogásába, s kérve szives és önkénytes adományaikat, egyetemes egyhá­zunk és hazánk jóléteért, virágzásáért könyörögni soha meg nem szününk. Budapesten, 1885. szeptember i-én. — Szász Károly lelkész-püspök. Gr. Tisza Lajos, főgond­nok. Borosnyai Oscár, a budai helyi bizottság el­nöke. Simon Ferenc, budai ref. s.-lelkész. Szeretve tisztelt főpásztorunk tollából származott esdő szavunkat azon reménységgel bocsátjuk ki, hogy az nem fog kiáltó szóként elenyészni a pusztában, de visszhangra talál hitsorsosaink szivében. Avagy nem dobban-e meg minden magyar szíve azon gondolatra, hogy ős Buda várában a magyarságnak egy erős bástyá­ját készülünk felépíteni, honnan csak magyar nyelven száll dicséret a magasságban lakozó Istenhez 1 Nem örvendezik e minden vérünkből való vér, minden hitfele­kezetünkhöz tartozó, hogy 4 ezer léleknek lesz e templom felépítése által lehetővé téve az Úrnak együttes imádása ! Hisszük, hogy különösen a buzgóságáról ismert lelkészi kar minden lehetőt meg fog tenni érdekünkben s még a legtávolabbi és legkisebb egyház lelkésze is felolvassa Felhívásunkat »egy vasárnapi beszéd után s egy pár meg­emlékező szó után felszólítja híveit az adakozásra. A tiszta szivből származó legkisebb adomány is kedves lesz előttünk. Nagyobb helyeken, hol a nagytiszteletű lel­kész urak nem vezethetnék személyesen a gyűjtést, szí­veskedjenek 10 százalék jutalom mellett gyűjtőket alkal­mazni, kik az esetleg begyülendő terményeket is pénzzé tehessék. A hol pedig célszerűbbnek tartanák, hogy én leutazva, Istentisztelettel egybe kötött gyűjtést rendez­zek, kérnék egy pár sornyi — s. lelkészi hivatalunkhoz (Vár Tárnok u. 22.) címzett értesítést, hogy még e hó foly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom