Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-09-20 / 38. szám

PROTESTÁNS SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATA L IX. kar. Kinizsy utca 29. sz. I. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij kiilön 30 kr. Teljes számn péld-áin^ol^fea,! zm.In.d.Ig' szolg:áil3^a,t"a.n.;is. US^T" Azon t. előfizetőink, kiknek előfizeté­sük az utolsó negyed beálltával lejár, elő­fizetésük megújítására kéretnek föl. ""^gff FELHÍVÁS*) adakozásra a főváros budai részén építendő ref, templomra. Mióta a XVI. századi reformátió hazánkban gyökeret vert, az ország fővárosában is hajlékot talált a Kálvin és helvét hitvallás értelmében meg­újított hit. Jelesen Budán, az ország akkori fővárosá­ban, már 1 566-ban fennállott a reformált egyház, Pesten pedig még előbb, 1563-ban. A török világ alatt megfogyatkoztak ugyan a reformátusok; a töröknek kiűzetése és Buda visszavétele után pedig, az akkori áramlatoknak megfelőleg, egészen ki is szorultak s templomuk elvétetett, de a megmaradt kevesek. — bizva Is­ten segedelmében — soha sem hagytak fel a remény nyel, hogy ismét megérik az Ldptr melyben saját templomaikban fogják dicsérhetni a minde­nek Atyját s vallást tehetnek a megváltó Jézus Krisztusról. Megfogyva bár számban, de meg nem törve hitökben, a mult század végén Pesten már ismét anyaegyházzá alakultak, rendes lelkészt hivtak meg a nagy nevü Báthori Gábor (későbbi püspök) személyében s 1805-ig ugyan bérházban, attól kezdve saját imaházában, 1830 óta a mai Kál­vintéren, díszes egyházban adhat hálát a ref. egyház a segedelem és szabadítás Istenének. Ámde a templom, mely 1830-ban az alig másfél ezernyi lélekszámhoz képest nagyon is tá­gas volt s legalább egy századra vagy kettőre szánttnak látszott, a fővárosnak váratlan és óriási gyarapodása folytán — a melylyel a refor­*) Kéretnek az összes prot. egyli. lapok e felhívás közlésére s az esetleges adományok átvételére. S. F. mátusok szaporodása is mindig lépést tartott, sőt aránylag azt felül is multa — csakhamar szűknek kezdett mutatkozni. A hívek száma Pesten 1848-ban már négy ezerre, a hozzá leányegyházként tartozó Budán ugyanannyi százra volt tehető; az ötvenes években még n^Vyobb, a hatvanasokban pedig növekedő aránybali szaporodott a lélekszám. És midőn Pest Budával egy fővárossá egyesittetett s ezzel a Budán - lakó ref. hivek gyülekezete meg­szűnt a pesti egyháznak leányegyháza lenni, ha­nem az egy budapesti anyaegyháznak kiegészitő részévé vált, akkor már a fővárosban lakó ösz­szes reformátusok száma megközelítette a tizen­nyolc ezret. A gyarapodás még ekkor sem állapodott meg s a legutóbbi 1880/1. évi népszámlálás a fővárosban (a külön anyaegyházat alkotó ó-bu­daiakon kivül) 22 ezernél több reformátust talált. Ily nagy számnak — mely évről évre most is, folytonosan szaporodik — szűk lett, kivált a nagy ünnepeken s ünnepélyesebb alkalmakkor a kálvintéri ref. egyház; s a főváros nagy területén lakókra nézve kevés a csupán központi egyházi s lelkészi szolgálat. Különösen érzik ezt a Duna jobb partján, a budai részen lakók, kiket a pesti oldaltól a nagy távolság, a Duna választ el s kiknek száma maga is megközelíti már a négy­ezret vagyis háromszorosát annak, a mennyien a kálvintéri templomot ezelőtt hatvan évvel épiteni kezdették. S most, a lelki szükségek égetőbbe váltával, a vallásos buzgóság tüzének feléledésével egy forró óhajtás hatja át Budán lakó reform, híveink keb­lét: külön templommal birni, amelynek falai közt saját tűzhelyeik közelében imádhassák és dicsér­hessék Istent. E vágy már oly égetővé vált keblökben, hogy a Zsoltár-iró énekével mindennap igy kiál­tanak fel: Uram, a te házad iránt való buzgó sze­retet megemészt minket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom