Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-30 / 35. szám

útjában soha nem állhat a commentatiók hiánya, melyek nélkül épenugy meg van az igazi munka értéke. De meg a Bod Péter-féle műnek »kritikai, pótló és igazitó jegyzetekkel kísért* kiadása nagyon számos s majdnem legyőzhetlen akadályokba ütközik, mert mig egyrészről a jegyzetekkel bővített kiadás végtelen költségessé tenné e művet: másfelől hazai egyháztörténeti irodalmunk ma még nem áll azon magaslaton, a honnan bármely képviselője egész biztossággal húzogathatná keresztül például egy Bod Péter adatait, melyek közül a csakugyan tévesek felismerésére s mellőzésére szintén nem szükséges egetverő szaktanulmány, Istennek hála szépszámú s jeles hazai történeti művekkel rendelkezvén. Bod Péternek, kora, vagy korunk bármelyik történetirója mellett is meg van és megmarad értéke s legmonumentálisabb művének nyomtatásban való birása egyelőre minden »kritikai, pótló s igazitó jegyzetek* nélkül is nagy szerencse lesz reánk nézve s korszakalkotó egyháztörténeti irodaiunkban. Ott van Mikó gróf, ki Emberrel szemben oly hűen s találóan emeli ki a Bod nagyságát, azt mondván, hogy: »amig amaz úgyszólván egymás mellé fűzi, ez feldolgozza, formába önti az adatokat s azokból önálló szerves egészet alkot;* ott van, Bodnak számos, más kútfői becscsel biró műve, melyek mindenike kezességet nyújt arra nézve, hogy e nagy történeti műve szintén oly nagy műgonddal, lelkiismeretes kutatás s utánjárással, s alapos korszerű kritikával készíttetett, mint minden többi műve; sőt ha nem követek el tiszteletlenséget, ott van Szilágyi Sándor nagynevű történészünk, kinek dr. Kovács Ödönhöz nem rég irt levelében a leghőbb óhaj gyanánt van befoglalva a Bod művének kiadhatása, mire nézve lángoló lelkesedéssel fel is ajánlá támogató közbenjárását. Hogy aztán imitt-amott egy-két másolat, töredék kivonat megakad Bod szóban forgó művéből, hogy egyes részei, fejezetei imitt-amott már napvilágot láttak s ezek kivételével a jelen eredeti kéziratból alig marad 2—300 lapnyi füzetke (?), hogy miként Ember és Tóth Ferenc, ugy Bod is csak korához mért történetet hagyott hátra, de a melyre nem egész joggal alkalmazható Révész Imre azon Ítélete, hogy műveik a józan bírálat tisztító szelének egy fuvallására nagyrészben összeomlanak : mind nem állhatnak meg a kiadás nélkülözhetlenségével szemben, akkor, a mikor a Heiszler és Farkas s még néhány más történésznek legtöbbször iskolai használatra irt nyúlfarknyi prot. hazai egyháztörténetével s egy-két monographiával, néhány rövid tanulmánynyal rendelkezünk csupán. Lett volna csak Bod szóban forgó műve régen kiadva, mint pl. a Lampe (Ember P.) »Memorabiliá«-i, bizonyosan érezhetőbb volna ma már hatása s alig ha nem dominálná még ma is a tért, könynyebb levén »kritikai, pótló s igazitó jegyzetekkel* támogatni egy oly nagy alkotást, mint összehordani s jól elrendezni annyi adatot, mint a mennyit Bod Péter összehordott s jól elrendezett. Erre nézve talán mindnyájan egy értelemben vagyunk. Még egy van, mit nem hagyhatok némi megjegyzés nélkül: a kéziratnak magyar nyelven való kiadása, melyet R. K. hangoztat. Hát ez igaz, hogy inkább csalná az előfizetőket s többen olvashatnák a művet; de mig egyfelől ezáltal egy alig elhárítható akadály gördülne a munka kiadásának útjába, — külföldi előfizetőkre, magára a holland testvérek támogatására, kik magáért a történeti tudomány kedvéért is karolák fel az ügyet nem számithatván — addig másfelől e mű nem dilettánsok, s a'nagy olvasó közönség, hanem legnagyobb részben szaktudósok számára levén irva, azok éppen ugy felhasználhatják kutatásaik, tanulmányaik alapjául adatait, mintha magyar nyelven volna irva. A külföld pedig aprólékos tévedései mellett is egy sok tekintetben kizárólag authenticus, hazáját s egyházát hiven szerető tudós művét birná benne, mely kevésbé válnék szégyenünkre, mint bármely eddig a külföld előtt ismeretes enemű történetünk. Ugyanazért tekintettel a mű nagy fontosságára s kiadásának szükségszerűségére; tekintettel azon körülményre, miszerint holland testvéreink segélő keze is részt vesz a nagy vállalatban, továbbá tekintettel arra, miszerint nyommasztó szegénységi viszonyaink között is elég erősek a kéziratot nem nélkülözhető tanintézeteink, könyvtáraink s szaktudósaink — a bár meglehetősen magas áru mű megszerzésére : ismételten felhívom a mélyen tisztelt olvasó közönség figyelmét Bod említett kéziratának kiadása ügyére s e nagy horderejű nemzeti egyházi célt szíves pártfogásokba ajánlom addig is, mig az előfizetési felhívás megjelennék. Ha aztán sikerülni fog Bod Péternek e mű kiadásával egy évezredekre szóló emléket emelni, ám vegyék elő történészeink simitó késeiket, igazítgassák helyre adatait, de a melyeknek akkor is megmarad legalább irodalom történeti jelentőségük. Révész Kálmánnak csak elismeréssel s köszönettel adózhatunk alapos megjegyzései, odaadó érdeklődéseért. noha nem értünk is vele egyet arra nézve, hogy »Bod Péter latinnyelvű egyháztörténelmét, ugy a mint van mostanában legalább semmiesetre ki ne adjuk.* — Az elnapolt ügyek — kivált a jelenlegihez hasonlók — nagyon gyakran egyszer s mindenkorra agyonhallgattatnak, s a nagy apparátussal megalkotni szándékolt remekek sokszor puszta tervrajzok maradnak. Azért tegye ki-ki szivére kezét s kicsinyes tekintetek miatt ne kockáztassuk a mű kiadásának ügyét, melyre a jelenleginél kedvezőbb alkalmat alig várhatunk. Ez utolsó szavam ezen kiadást illetőleg, a majd kibocsátandó előfizetési ivek talán igazolni fogják óhajtásunk jogos voltát s sziikségképeniségét. Adja Isten, hogy úgy legyen! Budapest, 1885. augusztus hó. Szalay Károly. Egy legújabb neme a korteskedésnek. A pesti ev. magyar papi állomás leendő betöltése alkalmából a korteskedésnek e téren egy — az eddigiektől egészen elütő uj nemével is találkozunk. Született pedig ez idétlenség az Üstökös élclap aug. 2-diki számában ily cim alatt: >Krónikás adoma. A kecskeméti tótok.« Az idétlen adomaporonty, hogy az állítólag »pesti luth. papnak kandidált* Laukót megrúghassa, szórói-szóra eként siránkozik : »A mi lutheránusaink tótok, panszlávok. S hogy ez a nézet nemcsak ráfogásból, tréfából ered, mutatja az, hogy már a trónig is eljutott. Itt van a története: Mikor nem régiben * Czegléden nagy hadgyakorlatok folytak, a környék minden részéből jöttek a deputatiók, hogy hódoljanak az ország királyának. Jött egy deputatió Kecskemétről is s abban benne volt Laukó luth. lelkész ur is, a ki máskülönben korrekt magyar érzésű ** ember s a kit valószínűleg épen ezért kandidáltak is most pesti * Nyolc éve ! Különös, hogy Adomázónak nem előbb, hanem éped most, a pesti papválasztáskor jut eszébe, miszerint a király Kecskeméten is pánszlávokat s tót papot talált !? Laukó. ** Köszönöm a bókot ! De bár tudnék beszélni tótul, azzal is jobb szolgálatot tennék hazámnak, mint Adomázó balga élceivel! Laukó.