Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-30 / 35. szám

1848: XX. t. c. értelmében fogadjuk el, anélkül, hogy az államnak bármi engedményt is tennénk, szinte hosz­szas vitát idézett elő. melynek folyamán minden szónok hangsúlyozta, hogy az államsegély igénybevételét lehe­tőleg kerülni kell. A többség azonban — a konvent ide­vonatkozó határozata már különben is tudomásul vétet­vén, — az indítvány felett napirendre tért. Szilágyi István m.-szigeti igazgató jubileumán az egyházkerületet küldöttek fogják képviselni. E nap délutánján a segélyegyleti választmány ala­kíttatott meg, majd a »Fráter-alapítvány és az Andaházi-Szilágyi intézet* ügyei nyertek elintézést. Előbbit Fráter Béla VII. gymn. o. tanuló nyerte el; az intézetbe pedig Paksy Ferene, Kerekes Zsigmond és Szegedi Sándor vé­tettek fel. A harmadik napot (26) csaknem egészen a debre­ceni főiskola ügyei foglalták el. Az ülés elején küldöttek neveztettek ki az érdemekben megőszült Kiss Áron es­peres 25 éves jubileumára, hol — előreláthatólag — egyházkerületünk legtöbb vezérférfia meg fog jelenni, hogy üdvözölje a kerület nestorát. A tanárválasztási és jelölési szabályok, némely pontnál hosszú vita után, a következőkben állapíttat­tak meg : 1. A 18 tagu választó küldöttség elnökei a püs­pök és főgondnok, 8 tagot a kerület, 8-at a debreceni ref. egyház választ. Szavazások egyenlősége esetén az elnökség, ha az elnökök szavazata is megoszlik, titkos sza­vazattal a közgyűlés dönt. 2. A pályázók közül titkos szavazattal a gyűlés tagjai kandidálnak, a tanát ikar ajánlatának meghallgatása után, és pedig 3. Legalább is hármat, de ötnél nem többet. 4. Azon esetben, ha a pályázók között kellőleg minősített s igy kijelölhető 3 egyén nem volna, az egy­házkerületi gyűlésnek joga van, vagy uj pályázatot hir­detni ; vagy pedig a jelöltek számát, ajánlás utján, 3-ra kiegészíteni. 5. A kijelölés titkos szavazattal, általános szavazat­többséggel történik. E szabályzat értelmében választatott meg néh. Kassay Sámuel tanszékére az uj jogtanár. A nagyon rövid határidő alatt is 8 pályázó jelentkezett, u. m. dr. Baczoni Lajos, dr. Pápay Imre, Bacsó Péter, dr. Roth Feren, dr. Bakonyi Kálmán, dr. Zsigmondi Ernő, dr. Ko­vács Pál, dr. Segesdy Ferenc. Közülök 5-en jelöltettek ki, ily sorrendben: Baczoni, Kovács, Zsigmondi, Pápai, Roth. Az egyházkerületi tanárválasztó tagokra beadatott 46 szavazat. Meg választattak : Szabó János (36) Szerem­lei (33) Széli Kálmán (32) Dávidházy János (29) espere­sek, Ritoók (41) gr. Degenfeld (40) Horthy (32) gond­nokok. A 8-ik helyre Tisza István (20) és Thaly Kál­mán (18) közt ujabb szavazat rendeltetvén el, a beadott 39 szavazat közül Tisza István 23-at nyert, s igy a 8-ik tag ő lett. Következett a választás A 16 szavazatból dr. Ba­czoni Lajos sárospataki jogtanár nyert 9-et s igy meg­választatott; dr. Pápay 6, dr. Kovács Pál 1 szavazatot nyert. Az újonnan felállított tanitóképezdei tanszékre há­rom pályázó jelentkezett; de részint a pályázók csekély száma, részint az első helyen ajánlott s e tanszéken he­lyettesként működött dr. Fodor Ferenc betegeskedése miatt a jövő tavaszi gyűlésre maradt a választás. Délután a felebbezett ügyek felett itélt az egyház­kerületi biróság. Mind a három ügyben az illető egy­házmegyei Ítélet nyert megerősítést. Igy Kun Béla nagy­váradi lelkésznek vésztői lelkészszé való megválasztatása is megerősittetett. A negyedik nap (27) szinte a főiskoláé volt. Neve­zetesebb tárgyak : az uj építtető pénztárról részletes szá­madás készíttetik. A jövő évi költségvetés megállapitta­tott. Mácsai Sándor főiskolai énekkarvezér addig is, míg a tervbe vett ének és zenetanári tanszék felállíttatnék, állandósittatott. A főiskolai széniorok ezentúl az első vizsga letétele után, mint káplánok is szolgálni fognak s külföldre menetelük előtt a második vizsgát letehetik. A hittanhallgatókra a tanitóképességi oklevél megszer­zése kötelező'eg ismételve kimondatott. Körösi Sándor jogtanárt, ki mint orsz. gyűlési képviselő Budapesten tartózkodik, a jövő iskolai évben dr. Pápay Imre cs dr. Des Combes Henrik ügyvédek helyettesitik. Dicsőfi József kezelő könyvtárnoknak jutalomképen 200 frt sza­vaztatott meg, a kézikönyvtár és nyilvános olvasóterem létesítése pedig amiatt késik, hogy Debrecen városa a hozzáintézett megkeresésre mindezideig nem válaszolt. Balogh Ferenc tanár nagyérdekű jelentése a történelmi congressusról kiváló figyelem tárgya volt, s az általa szóba hozott fontos indítványok további intézkedés végett a főisk. tanárkaroknak adattak ki. Vajha a protestáns irodalmi vagy történelmi társulat is mihamarabb fel­támadna halottaiból hivatott szakférfiaink közös buzgól­kodására! A főgymnásium VII. osztályának parallel sza­kasza a jövő iskolai évben megszűnik, de az I. II. III. osztályok párhuzamos szakaszai megmaradnak. Ezért a 13 rendes tanár mellé még négy segédtanár alkalmazása szükséges, kiket Ferenczi Gyula, Nagy József, Illyés Endre és Sass Béla személyében meg is erősített az egy­házkerület. Több más — főkép iskolaügyre tartozó tárgyak el­intézése után az egyházkerület ezen ülésszaka az esteli órákban véget ért. Még egyszer „Bod Péter egyháztörténelme" Azon hitben levén mai napig miszerint hazánk pro­testáns egyházának történetírásával foglalkozó nagyja­ink közül valaki az általam Leidenben feltatált Bod Pé­ter-féle »História Ecclesiastica Ungarica« kiadása ellen felhozott érveit a derék Révész Kálmán ifjú történésznek komolyabb figyelemre érdemesitvén, hallatni fogja irány­adó szavát s netalán a Bod művének igazi értékére nézve utbaigazitó tanácsokkal, felvilágosításokkal szolgál: hall­gattam észrevételeimmel Révész Kálmánnak e becses lapok 31-ik számában megjelent nézetére vonatkozólag. Látván azonban miszerint nincs egyetlen hangocska sem, mely akár pro, akár contra segítségünkre jönne a véle­mény eltérések tisztázásában : még egyszer bátorkodom a mélyen tisztelt olvasók figyelmét felhívni ama nagybe­csű leletre, melynek változatlan kiadását én a magam s azt hiszem többek részéről, dacára a Révész Kálmán sok tekintetben alapos ellenvetéseinek, szükségesnek s nye­reségesnek tekintem; sőt az adott körülmények között, a mikor a kiadás terheinek nagyobbik felét holland test­véreink veendik vállaikra, határozottan vétkes mulasztás­nak tartanám a kiadásnak akár elhalasztását, akár a kéz­iratnak compendiumszerü összeszoritását avagy commen­tá'ását. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jogosu­latlan a comm ntálás, mert hiszen a bibliától a hires Macaulay művéig bármely történeti mű csak nyer az útba s helyreigazító megjegyzések által, hanem csupán annyit akarok jelezni, miszerint valamely régibb s min­denki által nagybecsűnek ismert történeti mű kiadásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom