Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-30 / 35. szám

kettős gyülekezete — mesterséges machinitiók folytán, vagy csupa atyafiságos szeretetből? testvérileg összekülönbözvén, oda a helyszinére békeszerzés, rendcsinálás végett a jó Isten tudja hányadszor deputatió küldetett, melynek volt elnöke a tractualis gyűlésen referálván eljárásáról, jelentését palam et publice azzal fejezte be, hogy ö a deputatió elnöke voltaképen nem is tudja, hogy mit irt alá a küldöttség jegyzökönyvében. Szegény gyülekezet az óta évek számra vergődik és hányattatik a bizonytalanság hullámain. Ismét egy példa arra nézve, hogy : a deputátiók nem mindig alkalmas közegei az egyházmegyének, 4. Történt anno . . . Isten tudja mikor, hogy egyházmegyénk egyik volt gyámtárnoka két . . .i polgártársnak kölcsönt adott az egyházmegyei gyámpénztárból ; de nem kellő biztositással, ugy hogy az egyik kölcsönző vagyonilag megbukván, e miatt a kikölcsönzött tőke egy része deficitbe jutott, s már vagy 15 év óta évről-évre kiujitva kerül a zöld asztalra, de mindeddig nem teljesen befejezve. Ismét egy példa arra nézve, hogy : a lelkészi gyámtár iránt miért viseltetnek némely derék lelkésztársaink bizalmatlansággal, 5. Történt anno . . . hogy egyházmegyénk egyik különben talentumos, de nyughatatlan vérű lelkésze úgy járt, mint az egyszeri korsó, addig járt a kútra, míg egyszer eltörött; — az illető kollega is — addig fészkelődött, mig nem utoljára — egy időre fészek nélkül hagyatott. Hanem a vele való hivatalos elbánás első stádiuma megérdemli, hogy megismertessék s a feledségtől megmentessék. Mikor kiadatott az illető nyugtalan lelkészatyafi ellen a beperlési végzés, az ügyet a törvényszék egyik világi törvény birája vette át referádára, megidézte a papot nagypéntekre magához kihalgatásra 3 mértföldnyi távolságra, természetesen panaszlott lelkésznek hitvallásunk legnagyobb ünnepén! fungálnia kellett s nem compareálhatott. A reá következő héten húsvét után közvetlenül tartatott az egyházmegyei közgyűlés és törvényszék, mely alkalommal — tehát 8 napra a beperlés után (még a zsinati törvények előtt a régi procedúra szerint) az illető referens, hosszú lére eresztve kitálalta vádolt lelkész viselt dolgait, és mint közvádló, inditványozta és kérte a lelkész kicsapatását. Mire aztán egy papi és világi törvénybiró azon észrevételt téve, hogy a ház szabályok panaszlottnak nem 8, hanem 30 napot engednek a feleletre és védekezésre — kimondották, hogy az ügy itélet hozatalra nem érett — készíttessék az törvényesen elő a tárgyalásra, s ezt a törvényszék végzésileg elfogadta. Most jön a java. Referens ur a kezében levő percsomagot a törvényszék szine előtt összetépve az asztalra mérgesen levágta, a széket maga alul kirúgta, s a világi elnök tiltakozása ellenére a jelenlévők köz megbotránkoztatására a terem ajtaját indulatosan becsapva, eltávozott. Difficile est satyram non dicere! Egy féktelenkedő papot akar a biró megfékezni: s ön maga féktelenkedik ugy, hogy rögtön actiót érdemelt volna. Medicina pejor morbo — turpe est doctori cum culpa redarguit ipsum. Több ily curiosumot — számtalant — lehetne itt még elősorolni belső parlamenti életünkből, például — egyebeket mellőzve — mint tétetnek ki némely lelkésztársaink, kik nem tudnak vagy akarnak az intéző körök grátiája után kapaszkodni, vagy oda feljutni röstellenek, mint tétetnek ki, sokszor évekig tartó meghurcoltatásnak, mint keseredik meg az ilyeneknek szive és kenyere a méltatlanságok miatt, melyeket becsületes munkájuk jutalmául némely szívtelen eljárások indokából martyrként kell szenvedniök, mind önmaguknak, mind családjuknak. Es miért? legtöbbnyire azért, mert vagy kenyerük, vagy telkük nagyobb némely intéző capacitások nagyságánál, ez pedig itt nálunk megbocsáthatlan. Jaj annak, a ki ezt meglátja, észreveszi és feljajdul, jobb lett volna vakon születnie, csakhamar kénytelen lesz Ovid szavaival fölkiáltani > Cur aliquid, cur multa vidi, cur noxia lumina feci ? a mi magyarul ezt teszi ^hallgass szám, nem fáj fejem!1 Hát még belső parlamentünk tanácskozási modoráról tegyek-e emlitést ? itt már még a kupak tanács, akarám mondani a külső parlament is kénytelen sokszor elmosolyodni. Igen találóan jellemzi tanácskozási modorunkat egyik kollegánk nem rég mondott ama humoros megjegyzése, melyet a gyűlést megelőző conferentián indítványozni jónak látott ekképen; ha röviden akarunk gyüléskedni: hat embernél több egyszerre ne szóljon, s rögtön felelte rá a humoros visszhang: hanem kevesebben se hatnál, mert akkor érvényesen nem határozhatunk. Nem folytatom tovább belső parlamenti életünk ismertetését, elég ennyi is kóstolóul annak, a ki még ilyesmit nem evett, elég annak beigazolására, hogy nálunk a peres ügyek megítélésénél, elintézésénél is, nem mindig a tárgyilagos igazságszeretet, sokszor a szenvedély a tanácsadó, ez pedig tudjuk, hogy rossz tanácsadó. Se minket ne tartson senki féktelen oroszlánoknak, se senki ne képzelje magát közüttünk Cassa Nuovának, mert erre nincs szükség — mert ha angyaloknak nyelvén szólanék is stb. de ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok* Lelkészválasztásaink ugy régibb mint ujabb — fájdalom 1 sokszor igen tarka históriáit jobb lesz elhallgatnunk, van ebből már kóstoló ott fennt az egyházkerület asztalán is.