Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-23 / 34. szám

egy ugyanazon időben hagyhassa ott, habár rövid időre is, hivatalát, ez képtelenség. Tehetik ezt nagyobb egy­házak lelkészei, kik segéd vagy lelkészi szolgálatra jo­gosított tanítókkal rendelkeznek, de a közép népességű egyházak lelkészei távozásuk esetén rendesen a szomszéd lelkésztárs kisegítő helyettesítésére vannak utalva. De ha ez a szem elől nem téveszthető nagy aka­dály nem volna is : én ugy látom, hogy a lelkészek és segédlelkészek anyagi viszonyai által indokolt utazási kedvezmények kinyerésére, még eddig lépés senki által nem tétetett. A lelkészek, — egy ugyanazon időben — állomá­saikat el nem hagyhatván: a részükre, az államtól kiesz­közlendő utazási kedvezménynek, véleményem szerint, egész szeptember hónapra ki kellene terjednie ; továbbá az egy­házkerületeknek vagy elnökeinek egyetértó'leg intézkedniök kellene az iránt, hogy bár szórványosan, de még is előre jelentkező lelkészek, és azoknak családtagjai számára, mér­sékelt dij mellett szállások vétessenek fel. Talán azt fogják mondani felszóllalásomra, hogy az állam megadta már 50 százalék leengedésével a ked­vezményt minden vonalán a hétnek 2 napján, s ennél többet kívánni, vagy reményleni nem lehet. Ilyen megszorítás szerintem, a lelkészi szolgálat természetével nem hozható összhangba, s a fősuly épen azon van, hogy minden lelkész körülményei szerint maga választhassa meg az időt és napot az utazásra. Ugy tudom, hogy a biharmegyei tanítók érdekében benyújtott folyamodványra is hasonló engedményt: 50°/0 adott az igazgatóság, de azt a tanitó-testiilet visszauta­sította, s Biharmegye kir. tan-felügyelője közbenjárására a tanítók fél III. oszt. jegygyei II-dik osztályon utaz­hatnak Budapestre és vissza, a lakás egy napra szolgá­lattal 40 krba kerülvén. Azt hiszem, hasonló kedvezmény, a hazai reform, lelkész és segédlelkészek részére is kieszközölhető lenne, s a kiállításra jelentkezőket, a ft. püspöki hivatal látná el a kedvezményes utazási jegyek nyerésére jogositó iga­zolványnyal. Ekként s ha még olcsó szállás nyerhetése iránt is biztos tudomás terjedne szét az országban : aligha ma­radna el sok lelkész a kiállításról. Azt egy pillanatig sem hiszem hogy az a magyar állam, mely ujabb időben lelkészi karunkra, annyi díjtalan munka végzését szabta ki, állami érdekek szempontjából: kárpótlásul meg ne adná az általam kifejezett módon a lelkészí kar részére a kedvezményt. Szabad legyen azért bizodalmas tisztelettel felhívni ezen ügyre főpásztorunk atyai figyelmét, s reményleni, hogy a mennyiben ideje engedi, s közbenjárását ered­ményre vezetőnek tudja: ezen, ugy a magyar haza, mint annak ref. lelkészi testületére nagy horderejű ügyben, a további lépéseket megtenni, vagy megtétetni szives leend. Zsákán, 1885. augusztus 15-én. Szigeti Elek, ref. lelkész. A hitetlenség propagandája ellen. Németország szabadelvű protestáns lapjainak egyi­kében »Zur Abwehr gegen die Propaganda des Un­glaubens« címmel egy nagyérdekű cikk jelent meg, melyet általában is, de különösen Magyarországra nézve igazán a kor intő szavának lehet nevezni, és a melyet éppen azért e lapok t. olvasóinak részben bemutatni kö­telességemnek tartom. Az iró, ki egészen modern állásponton áll és így jól ismeri azokat a veszélyeket, melyek a türelmetlen­ségig túlhajtott orthodoxia részéről fenyegetik, miután ezekre rámutatott volna, igy folytatja: »az ellenkező ol­dalról nagyobb veszély fenyeget bennünket.* Azok ré­széről t. i. a kikről Jézusra vonatkozólag el lehet mon­dani, a mit egykor Lessing mondott: »sokkal inkább csodálnak engem, mint a mennyire olvasnak.« Hiszen nem ritkaság társadalmunkban az a jelenség, hogy ugy egyesek, mint a tömeg, — jóllehet a keresztyén mű­veltség közepette élnek ; gondolkodásmódban, erköl­csökben, művészetben és tudományban a keresztyénség­nek gyümölcseit élvezik : — mégis a keresztyénség ke~ letkezésének, működésének, hatásának történetét félreis­merik, éltető erejének úgy föltételeit, mint lényegét meg­tagadják vagy kigúnyolják. Ha csupán fogalmak vagy szavak forognának szóban, akkor még hagyján volna, akkor engedhetnők a parazi­ták e hálátlan faját saját utjokon haladni, de itt egy oly nemes és gyöngéd természetű jelenséggel van dolgunk, a melynél a félreismerés már támadás, a tagadás ellen­ségeskedés. Mert a keresztyénség fenntartó ereje nem az önmagát folyton kijavító értelem, nem is csupán egy­vagy más cselekvési szokás, hanem a hit, még pedig a hit nem valamely véleményről alkotott fölfogás értel­mében, hanem mint a vallásos élet forrása és pro­ductuma. A mit mi parazitaságnak nevezünk, az a keresztyén­ségnek olyatén tárgyalása, a mely bizonyos védelmező ma­gatartással néhány erkölcsi tanitást elfogad, sőt bizonyos fokig magának Jézus személyének hatását is elismeri, de a mely az ember és Krisztus közötti vallásos viszonyt elavult s művelt emberhez méltatlan álláspontnak tartja, mivel — szerinte — a vallás, habár mint erkölcsi factor a nép számára még mindig szükséges és nem nélkülöz­hető, valójában nem egyébb, mint egy értelmes és tart­ható világnézlet surrogatuma. A legellenségesebb alakok egyike, a melyben e para­sitaság a vallásos érzést elnyomni s a keresztyénség becsü­letét csökkenteni akarja, a nyilvános lapok ünnepi cikkei. Karácson, Húsvét, Pünköst annyit jelent, hogy az embe­rek egymásnak ajándékokat adnak; valamint inkább láto­gatják a templomokat, mint egyébkor, házaikat különösen kicsinosítják, ünnepet ülnek. Ha egy népnek ünnepeit akar­nák elvenni, az a törekvés, nem könnyen sikerülne, mert az ünnepek a felbuzdult érzület titokzatos befolyása alatt állanak. De meg azért is ragaszkodik a tömeg ünnepei­hez, mert azok a pihenés, nyugodalom és üdülés napjai. Nem is akarják hát ezeket az ünnepnapokat megszün­tetni, eltörölni, szívesen megengedik a népnek ez ártatlan örömet, de azt akarják, hogy abból tűnjék el minden specificus történeti vonatkozás, s a mi az egyház szelle­métől nagyon át van hatva, az lépjen háttérbe s adjon helyet más korszerűbb jelentésnek. És a nép könnyen belenyugszik abba, ha a vig ünnepélyességek komoly jelentőségét védelmezik, ha a vallásos indító okok he­lyébe mások lépnek, ha a specificus keresztyéni helyébe oly felfogást tárnak az olvasók szemei elé, a mely a ke­vésbbé mélyen gondolkozóknak szemeit elvakítja. Igy Karácsonyt kapcsolatba hozzák némely curío­sus, régiségüknél fogva tiszteletreméltó, de a jelenkor vallásos szükségeit kevéssé kielégítő szokásaival a po­gányságnak; gyermekünneppé lesz még a felnőtt gyer­mekekre nézve is, a kik az ajándékok, mint a szeretet látható jelei iránt, felette érzékenyek ; s végül a családi élet magasztalása, s a jótékonyság megszenteltetésének ünnepévé lészen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom