Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-16 / 33. szám
ben azt mindkét szerződő fél aláirja. Ennél a szerződésnél pedig", melyet esperes elrontott, az eladó Monténuovo herceg még alá nem irt, a mint az kiderül, a n.-falui ekklésia ládájában fekvő elrontott szerződésből, melyen a herceg aláírása hiányzik; a bemutatásra kellő 8 nap tehát attól az időtől számíttatott volna, mely napon azt a herceg is aláirta volna.« Kérdésbe tehető az is, hogy átalában jogosan szed-e esperes ur pecsétdijakat? Én nem tudok oly egyházi törvényt, melyre azt alapítani lehetne. Ha van, mondja meg az, ki a régi rendeletekben nálamnál jártasabb. De az 1880-iki tractus jegyzőkönyve 45. pontja az aránylagos költségvetés tárgyában kiküldött bizottság jelentésében a többek közt ez áll : »Indokolás. I. Szükséglet. Az egyes egyházak s az egyházmegyei pénztár által eddig fizettetni szokott tisztelet — és napidijak — az egyházkerületi gyűlésre menő esperes és képviselők napidijai kivételével, átalában eltörlendők, s azok helyett esperesi tiszteletdíj adandó, még pedig az esperesi hivatal tekintélyének inkább megfelelőleg az egyházmegyei közpénztárból. Az esperes tiszteletdiját az egyházmegye rendelkezésére álló segély forrásokra való tekintettel 200 frtban javaljuk megállapítani. Az 1881. jegyzőkönyv 23. pontja pedig igy szól: »Az aránylagos költségvetés tárgyában kiküldött bizottságnak az 1880. egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyve 45. pontja alatti jegyzőkönyve: Elfogadtatik azon módosítással, hogy a főesperes visitator-társának tiszteletdíj fejében nem 50, hanem 80 frt állapittatik meg.« Ha nt. Kovács Antal esperes ur felfogása szerint ezen határozattal a pecsétdijak eltörölve (feltéve, hogy valamikor meg voltak állapítva) nincsenek, itt lett volna helyén felszólalni s azokra nézve is a határozatot jegyzőkönyvbe igtattatni. Szabó József. Az ev. reformátusok debreceni főiskolájában boldogult Kassay Sámuel jogtanár halála következtében megüresedett tanszék betöltésére nézve, a már régebben meghirdetett egyházkerületi gyűlés és a tanév elközelgetése miatt sürgős intézkedésnek levén helye : a megüressedett jogi tanszékre ezennel pályázat nyittatik. Az ezen tanszékhez kötött tudományok jelenleg igy osztatnak meg : I-ső félévben : Jog- és államtudományok encyclopaediája heti 3 órán. Európai államok statisztikája heti 2 órán. Államszámviteltan heti 4 órán. Il-ik félévben: Magyar államok statisztikája, tekintettel Ausztriára heti 6 órán. Európai jogtörténelem heti 5 órán. A statisztikán, mint főtantárgyon kivül a többi tudományok a körülményekhez képest módosítás vagy változtatás alá eshetnek. Hetenkénti tanórák száma 10—12, azonban az egyházkerület a tanórák számát rendkívüli szükség esetében szaporithatónak kivánja tekinteni, s midőn reá következik, a megválasztandó tanár egy-két órán speciál kollégium tartására is köteleztetik. Tanári fizetés: rendes tanári dij 1400 frt; lakbér fejében 300 frt, vagy természetben lakás, ha sor szerint tanári lakot nyert. — 63 frt bor deputatum címen; 34 köbméter tűzifa helyett 120 frt készpénz; a tanár nyug-és gyámintézetnek a meghatározott feltételek mellett köteles és jogos élvezője lesz. Hivatalát az 1885/6. tanév kezdeténél jövő hó 10-én foglalja el — székfoglaló beszédét későbben is megtarthatván. A pályázóknak, kik csak protestáns vallásúak lehetnek, figyelmébe ajánltatik köznevelési s közoktatási szervezetünk 142. §-a. Pályázók kérvényüket hiteles bizonyítványaikkal felszerelve a tiszántúli ev. ref. kerület püspöki hivatalához Debrecenben f. hó 24-én adják vagy küldjék be. Debrecen, 1885. augusztus 12. Révész ZBálint, püspök. A mdramaros-szigeti helv. hitv. lyceumi főgymnásium kebelében egy újonnan rendszeresített, hetenkénti 16—20 tanóra tartásának kötelezettsége mellett 600 frt évi fizetéssel s egy szobából álló természetbeni lakás és ennek fűtése élvezetével egybekötött vallástanári állomásra ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak ennélfogva a helv. hitv. pályázni óhajtók, hogy életkorukat s végzett tanulmányaikat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényeiket f. 1885. évi augusztus hó végéig alant Írotthoz M.-Szigetre küldjék vagy nyújtsák be ; a később érkező kérvények figyelembe nem vétetnek. Az állomás az 1885/6-ik iskolai év kezdetével lesz elfoglalandó. Kelt M.-Szigeten, a ref. lyceum kormányzó-tanácsának 1885. évi augusztus hó 11-kén tartott üléséből. T7"á,ra,d.-y Orá/bor, 1—3 lyceumi felügyelő-gondnok. A mordgyi német ajkú ev. reform, egyház az orgonista-kántor első tanitói állomásra pályázatot hirdet: Javadalmazása: 450 osztr. ért. forintra tehető a mostani alacson áru termesztmények értékét véve számítási alapul; ezenkívül 2 szobából álló tisztességes lakás, gazdasági épületek, konyhakert stb. Kötelessége : a IV. V. és VI. elemi iskolai osztályú fiu és leány-gyermekek oktatása s nevelése a dunamelléki ev. ref. egyházkerület tanterve szerint; az istenitisztelet s temetés alkalmával éneklés és orgonálás ; ezen kivül az ismétlő-iskola vezetése külön díjazásért. Felhivatnak mind azon tanitó s orgonista urak, kik ezen állomást elnyerni kívánják, hogy tanképesitési s egyébb okmányokkal felszerelt kérvényüket augusztus 30-ik napjáig a morágyi ref. lelkész hivatalnak címezve Mórágyra Tolnamegyében posta utján bermentve küldjék el. — Mórágy, 1885. augusztus 10. "\7" á, m. os Dániel, ref. leik. s iskolaszéki elnök. A veszprémi ev. ref. egyházmegyében levő ardcsi egyház lelkészi állomására, melyhez kötött javadalom pénzértékre számítva 600 forintot tesz, és igy a lV-dik osztályú egyházak sorába tartozik, pályázat hirdettetik. A pályázati kérvények okmányokkal felszerelten f. é. szeptember io-dik napjáig Csonka Ferenc veszprémi espereshez küldendők Szent-Gálra (Veszprémm.) u. p. helyben. — Rév-Komárom, 1885. augusztus 5-én. Gábor, püspök. Felelős szerkesztő : Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Farkas József. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: JDt. Ba.lla.er5. IsALóx. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.