Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-16 / 33. szám
állását feltüntető általam kiállított hivatalos nyilatkozatra Antal Pál szolgabíró ur a végrehajtást felfüggesztette. Ezen nyilatkozat kiállítása előtt köriilbelől 8 nappal volt nálunk a canonica visitatio. Ekkor egy presbyter — midőn már nt. esperes ur minden mondandóját bevégezte — hozta elő a domesticát, s nt. ur ajánlotta a presbyteriumnak nem azt, hogy az egyházkerületi felülvizsgáló bizottsághoz, hanem hogy ft. és méltóságos püspök úrhoz folyamodjanak fel, megígérvén nekik, hogy folyamodásukat ajánló soraival ellátja, s kilátásba helyezvén azt is, hogy püspök ur a 6 frt 90 krt el fogja engedni A dr.-palkonyai presbyterium azonban jobbnak látta nem a nt. esperes ur, hanem saját lelkészének tanácsán járni s folyamodását az egyházmegyei gyűlésre adni be, hol az óhajtásához képesti elintézést is nyert, a felülvizsgáló bizottság felemeléséből származó többlet töröltetni határoztatván. A gyűlés tartatott május 5 s következő napjain. Most kérem a szives olvasót, hogy a következőket jól megjegyezni szíveskedjék! Nt. esperes ur ezen gyűlés után mintegy 3 hétre készült ujabb hátralék kimutatás szerint követelt a szolgabírói hivatal utján végrehajtásilag tőlünk 5 frt 70 krt. Erre ismét én egy ujabb nyilatkozatot voltam kénytelen kiállitani, hivatkozván abban az egyházmegye határozatára, melynél fogva esperes ur kimutatásába a dr.-palkonyai hátralék csak tévedésből csúszhatott be. Erre azután szolgabíró ur a végrehajtást ideiglenesen ismét, másodszor is felfüggesztette. Az ügyek e szerint nt. ur hozzám intézett válaszában nem kellő világításban mutatta be: Mert az én levelemből ezen szavakat: »a 6 frt 60 kr be nem vehető\ mert a kikre ki volt vetve, illetékeiket befize'ték<s. igy hibásan idézi, miután én igy nem irtam: Mert azt elhallgatja, hogy a domesticai hátralékokat két izben adta be a polgári hatósághoz, s másodszor már azután, midőn a tractusi gyűlés által Dr.-Palkonyának a többlet el volt engedve. Igy tehát én nem értem esperes urnák ezen szavait: »Ime tehát, mihelyt volt alapom, megtettem a felfüggesztést, stb.« Váljon mi lehetett ez az alap ? A tractusi gyűlés határozata nem lehetett, mert ezen második hátralék kimutatást nt. ur a gyűlés után adta be illető helyére. Nem értem ezt sem : »Az egyházmegyei bizottság a járulékot 16 frt 70 krban állapitá meg. Lelkész ur 1 frtot, tanitó 20 krt ajánlottak, ez kitesz 17 frt 90 krt.« Igaz, annyit tesz ki, ha a két összeget össze adják, de össze nem adható, a 16 frt 70 krban benn levén mára lelkész s tanitó 1 frt 20 krja. Az sem egészen őszinte beismerés, hogy nt. esperes ur a super. felülvizsgáló bizottsághoz utasította volna a dr.-palkonyai presbyteriumot, mert ft. püspök úrhoz utasította; de én ezt első cikkemben elhallgattam. A ki tudja, hogy az egyházkerületről az egyházmegyék hatáskörébe tartozó dolgok — ha egyenesen a kerületre terjesztettek fel, mindig leszoktak küldetni; az illetékes egyházmegyékhez, az — ugy hiszem — az erről való hallgatásom indokául rosszakaratot nekem nem tulajdonit. Hogy a »Prot. lapba« irtam, mit tesz az ? Nem élünk-e a szabad szó és szabad sajtó világában ? Nem vagyok-e én illetékes és jogosult, vagy nem volnék-e csak mint református egyén is hozzá szólni ref. egyházi ügyekhez? annyivál inkább mint ref lelkész, nem szólhatok-e hozzá oly dolgokhoz, melyek egyházmegyénket s a közvetlen pásztorságom alatt levő egyházat illetik? S nincs-e ez indokolva akkor, mikor sem a hivatalosan bejelentett apelláta, sem traktusgyülés határozat nem segit? Azok az idők elmultak, midőn az esperes a gregorius papnak hatalom szóval hallgatást parancsolhatott. Azért ha nt. ur cikkíró birálatát illetékesnek el nem ismeri és jövőben is folyamodni fogunk a sajtó jótéteményéhez, ha a szükség ugy kívánja. A csepeli ügyet illetőleg már nem tudom hogyan áll a dolog, de annyi bizonyos, hogy én láttam nt. esperes urnák 1884 őszén sajátkeziileg készített kimutatását, melyben a csepeliekre 14 frt volt domestica illetékképen kiírva; továbbá láttam a szolgabíró ur kimutatását, mely szerint ez összeg az utolsó krajcárig behajtatott és az esperesi hivatalhoz beszolgáltattatok; végre láttam ismét nt. esperes ur sajátkezüleg 1885 május hóban készített hátralék-kimutatását, melyben a csepeliektől 3 frt követeltetett. Ha még is nem volna az igaz a mit én állítottam, már én arról nem tehetek. A nagyfalui ügyet illetőleg azon bízonyitványnyal szemben, melyet nt. esperes ur közzé tesz: kételkedni nincs jogom, hogy neki van igazsága s szívesen kérem is ezért bocsánatát; azonban arról legyen meggyőződve, hogy én azt magamtól nem gondoltam. S az illető tanácsbiró ur, kitől én azt vettem, oly állásban van, hogy bátran közölhetőnek tartottam. A mi személyem támadását s akkorábban a nev. egyház kezében volt téglaház jövedelmének kezelését s betemetését illeti, minthogy ezen ügy kapcsában lett előrántva, érdemileg nem felelek; különben is a ki nem resteli az egyházkerüiet 1875. jegyzőkönyvben a káplánelhelyezést, az 1874 és 75. felső-baranyai traktusi jegyzőkönyvekben pedig elődöm halálát s az én megválasztatásomat; s az 1879 és 1880. traktusi jegyzőkönyvben a dr.-palkonyai egyháztanácsnak általam mindig ellenzett kérvényét a téglaháznak 1881-ben megszűnésével összevetni, az tudni fogja, mi értéket tulajdonítson esperes ur személyeskedő támadásának. A mi pedig legvégül az ilyen kifejezéseket illeti: »En nem tartom magamat oly kiváló kormányzói képességgel megáldott embernek mint 8* — » Azért nem cikkezünk s felvont nagy homlokkal nem bírálgatunk mást,« — y>az ily tettek által nagyon is barnává lesz az ember kívül és beliil is,« — »ez egyházmegyében számosan vannak oly lelkészek — bár mint sértse is ön büszkeségét — de nyíltan kimondom, — kik mérhetlen magasságban állanak ön felett, s nem akarnak hírlapi cikkezéssel feltűnni, mivel erre nincs is szükségünk mint önnek,« ezek gyermekességek, melyekre felelni még nagyobb gyermekesség volna. Hanem hogy nt. esperes ur kész a kegyelem Istenét kérni, hogy irtsa ki szivemből a nagyzást s elbizakodás hóbortját, s plántálja be a helyett az igazságosság s felebaráti szeretet érzelmét, ez csakugyan szép dolog s oda sorolható azokhoz a csókokhoz, melyeket nt. ur uton-utfélen, boldognak, boldogtalannak oly kegyesen szokott osztogatni. Nem instálok belőle. Most veszem észre, hogy a közlött bizonyítványokra nem szóltam még semmit. De mit szóljak ? Én elhiszem, hogy nt. esperes ur jó ember, a ki nem szokta az egyházakat zsarolni; egyátalán én személyt nem támadtam, azért személyt védeni nem is volt szükséges. Csak a viszlói jegyzőkönyvi kivonatra jegyzek meg annyit, hogy abban aligha sajtó hiba nincs. Most már igazán én mondom — s nem nektek nyomorultaknak — hogy salvavi animam meam. Engedje meg nt. ur, hogy az egyházi ügyek iránt ezután is érdeklődjem ? de ha nem engedi is meg, bocsássa meg hogy érdeklődöm. Szabó József.