Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-16 / 33. szám

koporsót és szálliták a nyilt sirhoz. A sírnál, a közvárakozásnak eleget teendő Balogh Ferenc tanár következő rövid beszédet tartotta: »A debreceni tanárkar nevében bucsut veszünk tiszttársunktól. A természetet kormányzó ellentétesség törvényének súlyát érezte a mi kartársunk. Férfi kora délpontján, 42 éves volt, vereték le, mikor, mint felszerelt vitorlás hajó, mehetett volna a partok felé, nem érte el. A tavasz alkotó lehellete ránézve az enyészet elsodró téli szelévé változott. Higgadt volt mint egy stoikus, nyugodt mint alpesi tető, mig fel nem csapott benne a betegség láza, mint lánghullám, többé nem lelte nyugalmát, nem hónát, futott szülő földéről, — s itt e város kebelén rogyott le, hogy végleg megnyugodjék s lőn hideggé teteme mint a jég. Áz ő családjának is, mint némely virágbokornak, sorsa a kora enyészet lőn. Hű nejének eltemetésekor kitörő zokogás, mit hallván soha nem feledek el, látnoki előképe volt, bus melódiában, a gyászos jövőnek. Elvesztvén véd angyalát, nejét, azóta gyorsan hanyatlott ereje, erélye, szelleme. A férfit az élet nemes küzdelmében, a szeretet legerősebb két karja tartja fenn: a hitvesi és gyermeki szeretet; az egyik fenntartó kart elvesztvén, a másikat is részben, sorsa el lett döntve s ime itt a gyászos vég. Fájhatott az elhunyónak, hogy nem kiskorú fia arcáról szálló fényvonás látásával zárulhatott be szeme végálomra. Fájhatott, hogy nem a szülőföld hantjai alatt nyugodhatik, gondozva baráti, tiszttársi és tanítványi kegyelet által. Nyugodjál meg szent Básil gondolatán, ki az őt száműzni akaró császári fenyegetésre mondá: »a föld mindenütt Istené s mi az övéi,« téged itt is a hazai édes föld drága hantjai takarnak. Lehullt a por alak, fenn van a íensőbb rész. Korunk a múltnak s a jelennek tudományát tanulmányozza kiváló szorgalommal; behatol a történetelőző korba, nyomozva a jelenből az élet feladatok megfejtésére szolgáló kulcstanokat, melyek voltak a mi tiszttársunk tantárgyai is ; de van hiánya is korunknak : mellőzi a jövő titkos tanát, ezt ellenkezőleg tette az ifjú keresztyénség a klassikus világ szétbomlása korszakában, mig az ó-világ sirtábláin élt, volt, vixit, fűit, felirat jelzé a jövő hiányát, az uj hit emberi sir felirata : él, a szent remény és örök jövő valóságát erősítette. E hitben hunyt el a mi kartársunk, meghagyván őt meglátogató egyik tiszttársának, »ajánlanék temetésekor az ő lelkét az Isten örök irgalmába és kegyelmébe.« Tettük s teszszük ezt. A debreceni tanári kar századok óta fűződő fénykoszorujában kialudt lámpa levél te, elköltözött tiszttárs ! Ilyenné válunk mindnyájan. Vedd tőlünk utolsó búcsúnkat: nyugalmat kívánunk hamvaidnak, mig azok a hitfejedelmének szavára uj életre kelnek ; lelked pedig folytassa a lelkek országában munka-életét azon mezőn, melyről a nagy egyházatya Origenes mondá: »e földön kezdett ismeretképet ott végezzük be.« Eltűnt barátunk legyen Isten veled !« A beszéd után a váradi ref. temető sárga rögei elzárták a koporsót s a rátett koszorúkat a szem elől, lelkészek és tanárok, egy tekintetett vetve Nagy Isván váradi lelkész fenyőbokrozott sirjára, bús érzelmekkel eltelve csendben oszlottak szét. Kun Béla lelkész ur buzgóságának köszönhetjük, hogy az idegen földön elhunyt nem idegen módoni eljárás, hanem hő kegyelet és gondozás tárgyává lőn. a—0. NYILT TER. *) Viszonválasz nt. Kovács Antal esperes urnák. Nagytiszt. Kovács Antal esperes ur, az általam e lapok 58-ik számában felhozott dolgokat részint más világításban adja elő, részint tagadja, részint bizonyítvánnyal" cáfolja, felhozván mellette az én igénytelen személyemet támadó oly dolgokat is, melyek az én állításaimat sem nem bizonyíthatják, sem nem cáfolhatják, s épen azért ide nem tartoznak. A mi a dolgot illeti, hogy az igazság teljesen kideríthető legyen, tisztelettel kérem nt. szerkesztő urat ez ügyben még egyszer s jelenleg utoljára írott soraimnak becses lapjában helyet adni! Először is a mi a palkonyai executiót illeti, a dolog teljes világításban igy áll: Az aláirásí iveknek még 1883 őszén történt szétküldése után, miután [felhívásomra sem az egyes hivek maguk önként alá nem irtak, sem a presbyterium a kivetést nem eszközölte : bejegyeztük az alairási ív illető rovatába én és tanítóm 70+ 50, 1 frt 20 krt, a mint ez az aláírási iven bizonyosan látható ma is, s ezt beküldtem postautalvány mellett a nt. esperesi hivatalhoz még 1883-ban. 1884 junius hóban vettem nt. Fábián Mihály úrtól, mint a Dráva-Palkonyára domestica ügyben kiküldött bizottság elnökétől a felhívást: vessük ki a törvény értelmében záros határidő alatt s küldjék be a domesticai illetéket, különben kénytelen lesz a bizottság Palkonyára kijönni és a presbyterium helyett kivetni. Erre történt az, hogy a presbyterium megajánlott 10 forintot, az egyház pénztárából fizetendőt. En tehát az egyház egyeteme részéről rá vezettem az ivre a 10 forintot, ugy a mint az ajánlat történt. Ez azonban igy nem fogadtatván el, hanem szabályszerű kivetés és betöltés végett visszakiildetvén, újra összehittam a presbyteriumot, a mikor aztán a felhíváshoz képest betöltöttük az ivet, kivetvén az egyes gazdákra, a mennyit a törvény kívánalmához képest méltányosnak találtunk; de az egyház pénztárából hatá roztuk azt kifizetni s abból fizettük is. A tractust felülvizsgáló bizottság 1884 julius hóban összeülvén, a dr.-palkonyai domestikai illetéket — mint most már nt. esperes ur cikkéből tudom, mert eddig nem tudtam, velem az soha közölve nem levén — 16 frt 70 krban állapitá meg. Az egyes hívekre áltálunk kivetett összeg 70-}-50 kr, összesen n azaz tizenegy forintot tevén ki, a különbözet 5 frt 70 kr. Követeltetett pedig tőlünk végrehajtás utján először 1884 novemberben 6 frt 90 kr. Ekkor irtam azután esperes urnák a presbyterium nevében, hogy ha ez a követelt összeg — mint magán uton értesültem — a domesticai illetéknek a felülvizsgáló bízottság általi felemelésből származik, ezennel bejelentem a presbyterium felfolyamodását, s ennek alapján kértem a végrehajtás felfüggesztését, hozzá tevén, hogy különben is — nem ugy mint esperes ur irja — a kikre ki volt vetve, azok részéről az illeték be is lett fizetve, tehát a követelt összeget nincs kitől beexequalni, az esperesi hátralék kimutatásban a hátralékosok névszetint megnevezve nem levén. Miután apellátánk bejelentése dacára is esperes ur a végrehajtást fel nem függesztette, követeltetett az tőlünk több izben is, míg aztán 1885 februárban az ügy *) Az e rovat alatt közlőitekért a szerkésztőség nem vállal felelősséget. Szerk.