Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

ságra; ki az 1848—49-ig évi szabadságharcban hazaszeretettel szivében, karddal a kezében tette meg hazafias kötelességét, ki ma, az akkor mellébe fúródott óngolyót óraláncán viselve, a változott fegyvernemmel, a cultura fegyverével folytatja a harcot: az iskolákat vizsgálva, felügyelve, buzdítva és jó irányba terelve, most is ott volt, a mikor a haza ügye hivta ; a hajnali órákban kelt útra a városból Makfalvára ; első volt, a ki a vizsgára megérkezett, utolsó, a ki onnan távozott. A rekkenő hőség dacára nem mozdult a tanteremből, mig a 99 tanítványból álló gyermeksereg majdnem mindenikéhez kérdést nem intézett, mig egyenként majdnem mindenikének hazafias szavalmányát végig nem hallgatta. Oldalán buzgón segédkezett Dósa Elek derék a1

gondnok, Marosmegye jeles tollú főjegyzője, kinek ez iskola fejlődésében s különösen a faiskola létrehozásában nagy érdeme van, s a ki, mint makfalvi földbirtokos, egy évtizeden át, évenként kétszer, a félévi vizsgák alkalmával, vendégszerető házánál adott ebédjével gyűjtötte össze, tartotta egybe a vidéki értelmiség jobbjait, nem egy eszmével, nem egy pártfogóval szaporítva az iskola előhaladásának ügyét. Ott volt a táborkar fiatal és lelkes segédtisztje Lénárt József lelkész és tanár, kit megszoktunk mindenütt ott látni, ahol a magyarság, a tanügy érdekében valami szolgálatot tehet. És bár Bartha András és társai bankóhamisitási óriási bűnperét vezetve személyesen nem is jelenhetett meg, de szivben, lélekben és buzdító könyvjutalmai által képviselve még ís ott volt Antal János kir. törvényszéki bíró, az iskola másik algondnoka, ki szintén a táborkarhoz, aziskola hivatott apostolaihoz tartozik. De a táborkaron kivül ott voltak a névtelen hősök, a nép igazi apostolai, barátjai is : a helyi derék két néptanító és az ügybuzgó helyi lelkész. Oh sok ál apostola van a székely nemzetnek, a kik egy-egy követválasztáson a hazafias frázisok gyártásában szintén pártkülömbség nélkül vetélkednek egymással. De kevesek azok, a kik a székely nép érdekeit igazán és állandóan kitartással, fáradsággal, nemcsak szóval, hanem tettel is szivükön viselik. Ez utóbbiak közé tartoznak a hivatásukat felfogni tudó, s annak szivvel, lélekkel, iigybuzgósággal szolgáló néptanítók és lelkészek. És ilyen néptanítók és ilyen lelkész : a Makfalviak. Nem mondom, hogy csak ők. Isten őrizze ettől a vádtól magyar hazánkat. Hanem, hogy ők ilyenek, azt nyugodt lelkiismerettel saját személyes meggyőződésem alapján modhatom. Mert hazafiasság és áldozatkészség kell ahoz, hogy mint e néptanítók 3 vagy 400 frt évi fizetésért 99 gyermeket egy éven at akkora buzgalommal, oly nagy kitartással és szép eredménynyel taníthassanak, mint a milyet e vizsga előttünk — szép számmal megjelent tanügybarátok előtt — felmutatott. Es hogy nem vezeti tollam részrehajlás, sem felekezeti elfogultság, sem barátság, vagy pajtáskodás, bizonyítja azon körülmény, hogy ők mind a hárman reformátusok, én római katholikus vagyok ; az életben e vizsgáig és azon kivül is soha egyiket sem láttam, soha egyikkel kezet nem szorítottam ; de a jövőre bármelyikkel, az ügynek tett derék szolgálataik miatt, kezet szoríthatni szerencsémnek tartandom. Felméri Mihály neve az első tanítónak, Tolvaj József a második tanítónak, a kik ily szép eredményt felmutatni tudtak és a kik a tanügybaratok legteljesebb elismerését érdemlik meg, a mint azt a főgondnok ur a vizsga végén emelkedett, hazafias szellemű, buzdító köszönetében szépen méltányolta is. Elismerést, köszönetet érdemel a makfalvi derék refor-i mátus lelkész : Benedek Dénes is, a ki, habár sem törvény, sem senki neki elő nem szabta, tisztán a nép igaz szeretete, szellemi előhaladásának előmozdítása alapján, nem sajnálta egész éven át, állandólag kitartással, faradsággal foglalkozni a néppel és a felnőttekből »székely népdalárdát« szervezett, mely két — valóban szabatosan előadott — szép darabbal, a magyarfaju jellegre, büszkeségre tanitó »Járjatok be minden, minden földet* és »Est ölén gyakran messze röppen képzelmem« szép férfikarral mutatta be a derék lelkész nagy buzgalmának fényes eredményét. Székely népdalárdát megyénkben a makfalvin kivül még csak kettőt ismerek. A nyárádszeredait, melyet talán, mint megyénkben legelsőt, Szabó Lajos buzgó néptanító szervezett és a jeddit, melyet olvasó egylettel kapcsolatosan Bartha Gyula derék jeddi néptanító alakított. Követésre méltó szép példák ezek, kövessék tisztelt más községi lelkész és néptanító urak; mutassák meg, hogy mi mindenre képes a derék székely nép, ha velük a nép igaz és hivatott barátjai, a lelkészek és néptanítók állandólag, kitartással és fáradtsággal foglalkozni nem restellik, s hogy mire és mennyire vihető, képezhető a cultura fegyverével a jövőben, a jelen nemzedék, mely már rendes iskolázásban részesült, s hazája nagyjainak hősiességéről fogalommal bir. Követésre méltó buzgalom és eredmény a makfalvi községi faiskola, s létrejövetelének története is. Példát vehetnek Dósa Elek makfalvi derék földbirtokos eljárásából a többi földbirtokosok is. Beláthatják, a hazafiasságnak azon öntudatára ébredhetnek, hogy minden magyar földbirtokosnak, hazája, nemzetiségének fejlesztése érdekében nagy és fontos kötelességei vannak. Ha idejekorán belátták volna ezt földes uraink, a mikor százával és ezrével telepitették be jószágaikba az oláhnyelvü jobbágyokat, csak azért, mert az kevesebb és gyengébb koszttal is beérte, mint becsületes munkáját becsületesen méltányolni is kivánó székely; ha nem többet, de nem is kevesebbet — annyit legalább — megköveteltek volna cselédjeiktől, hogy a cseléd tanulja meg a gazdája nyelvét és ne forditva ; ha megtartva is nemzetiségüket, legalább beszélni megtanulták volna a magyar nyelvet, óh akkor nem kellene féltenünk hazánk boldogságát, épségét, épen más nyelvű testvéreinktől; óh akkor régen megértettük volna egymást, s otthon a család szentélyében ha tán más nyelven is imádnók Istenünk; de egyek lennénk mindannyian, magyar hazánk szeretetében, a testvéries békés egyiittmunkálkodás, együvétartozás értelmében! Fájda'om, a földbirtokos osztálynak nemcsak a múltban, hanem a jelenben is nagyok a mulasztásai. Nem foglalkoznak a néppel, a nép nevelésével annyit, mint a mennyit foglalkozni hazafias kötelességük volna. Eszköznek tekintik csupán, mindig tisztelet a kivételeknek, a mely által meggazdagodhatnak, vagy csak megélhetnek. De azt a magasabb szempontot, mely a magán érdek mellett, talán fölött, a magyar haza érdekére is munkálni hivatva van, eltévesztik szem elől. — Azért, hogy a régálét, melyből zsiros hasznot húznak, méreg drágán kiadhassák az évenként srófolódó licitación : képesek belenyugodni az egész falu eliszákosodásába, elszegényesedésébe, elerkölcstelenedésébe, tönkrejutásába. Pedig ha elvesz a tiszta erkölcs, Róma ledül, s rabigába görnyed. A hazán kivül önmagát is károsítja az ilyen orránál, s pillanatnyi haszonnál tovább nem látó földes ur. Elves/ti, megmételyezi azt a becsületes munkaerőt, melyet megbecsülni, fejleszteni, erősbiteni a maga érdekében is állott volna. El e sötét képekkel, hazafiúi aggodalmakkal, hiszen itt a makfalvi község faisko'ájánál épen a fényoldal juttatta eszünkbe, hogy mi-