Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

lyen az árnyoldal másutt; nem mindenütt, de igen sok helyen. Makfalván Dósa Elek földbirtokos maga tanította meg az oltás különböző fajaira a tanítókat. Maga kezdeményezte eleinte a község határozott ellenzése és szűkmarkúsága dacára a községi faiskolát, a melynek később maga a község ajándékozott ingyen telket, s melynek létrejövetelét ma már a falu apraja nagyja áldja. A »Wesselényi székely nemzeti iskola« 10—12 éves növendékei, a jó példát az iskolából eltanulva, atyjuk házánál, magonc- és oltvány-iskolát tartanak saját igyekezetük és szorgalmuk alapján. A községi faiskolában pedig ma már hét-nyolc ezer oltvány, 10 — 12,000 vadonc van. És hallatlan olcsó áron bárki szerezhet belőlük 3 — 4 é es oltványt, a mely a jövő évben már termésbe indul, a legnemesebb fajtákból 25—30 krért adják. Ajánljuk a minél tömegesebben való megrendelést mindenkinek. Még csak az alapítványok kamatjaiból évenként kiosztani szokott 80 frt juta'omról emlékezem meg, mielőtt már is hosszura nyúlt referádámat bevégezném. Hogy mily nagy hatása van a jutalmaknak, azt csak itt, a vizsga színhelyén, lehetett igazán méltányolni ; látva azokat az örömtől sugárzó, lelkesedéstől égő szemeket, a melyekkel ugy a 10—12 éves 6 ik elemi osztályosok a 3—4 frt jutalmat, mint a 6—8 éves első és 2-ik elemi osztályosok a 20, mond huszkrajcáros jutalmakat fogadták. Ritkán volt az életemben nagyobb örömben része sedésem, mint ez ártatlan gyermekek igaz, megérdemelt s boldogító örömében! E jutalmaknak, s az azzal összekötve lévő ünnepélyes átadásnak is nagy része van abban, az iskola méltó jóhirnevén kiviil, hogy nemcsak a makfalviak, hanem a szomszédos Atosfalváról naponta gyalog átjáró gyermekek, valamint a Küsmödről, Mikházáról, Szolokmarói, (Udvarhelymegyéből) Sik'ódról, Szovátáról és Balavásárról (Kiskiikiilőmegyéből) származók is oly pontossággal és egymással versenyző buzgósággal látogatják a »székely-nemzeti« községi iskolát, ho gy nemc-ak igazolatlanul, de igazolva se mulasztanak el egy egész éven át egy órát se; ami egyszer.-min jó egészségükre is vall, a miben nincs is hiány, mert a nagyobbrészt mezítláb, bőgatyában, fehér ingben és kabát nélkül kékes csiku veres mellényben járó székely gyermekek oly egészségesek és szépek, hogy öröm őket nézni. E vértől és egészségtől duzzadó arcok, a remekvizsga hatása alatt, azon eszmét érlelték meg bennem, hogy k ár azt a hat elemi osztályt kitűnő sikerrel végezett nagy szellemi erőt, pénzerő hiányában, vissza ereszteni az eke szarva mellé, hogy az apáról a fiúra özönviz előtti rendszer mellett átszármazott gazdaságot folyt-issa, 2—3 hold birtokterületén; és nagy erőfeszítéssel is alig birja megkeresni a mindennapi kenyerét, hanem kiválogatva a végzettekből a legtehetségesebbeket, nevelni kell belőlük magyar katonaságot, magyar tiszteket. Mondják, hogy a magyar kerüli a katonai pályát; panaszkodnak, hogy nincs magyar tisztnek való anyag. Ám próbálják meg államköltségen katonának való neveltetésre felszólítani a székely ifjúkat, a székely szülőket. Lesz ám anyag bőven és igen kitűnő, csak mód legyen hozzá. Akár az egész hadsereget is elláthatják magyar tisztekkel, annyi lesz. Es hogy erre nagy szükség van, meri-e azt valaki tagadni, partkülönbség nélkül? A közoktatásügyi minister Trefort Ágoston ő excellenciájának, a székelység e hatalmas és igaz barátjának figyelmébe ajánlom ez eszmét. Valamint, mert Beksits Gusztáv a székelység érdekeit oly nagy eredménynyel védő székely képviselő beszámolójából ugy értesülök, hogy »Trefort ő excellenciája át van hatva azon gondolattól, hogy Székelyföldön ki kell fejleszteni az ipart« esedezem, hogy minket se felejtsen el és állítson nálunk felé is ipariskolákat, mert nagy szükségünk van azokra. Látogasson el Trefort ő excellenciája a Székelyföldre, és győződjék meg személyesen, hogy a kárpátok délkeleti szögletén él egy nemzet; a székely nemzet, a melynek egykor ősei karddal a kezükben szolgálták e hazát s melynek unokái most, midőn végre valahára erre is időnk jut, békében, a cultura fegyvereivel harcolni minden áldozatra készek, hogy Magyarország magyar és a miénk maradjon, legyen 1 Sándor Kálmán. TÁRCA. Bod Péter egyháztörténelme. E lapok három legutóbbi száma valóban »ünnepi szám* volt a magyar prot. egyház történelmének nrnden munkására és barátjára nézve, mert egymásután jelentek meg hasabjain a Bod Péter latinnyelvű magyar prot. egyliáztörténelmének újra feltalált lejdai példányáról szóló híradások, kiadásáról való tervezetek és indítványok, végre a derék Szalai Károly részletes ösmertetése a munka beosztása és tartalma felől. Teljesen osztozom a lelkes örömben, mely az e tárgyban tett nyilatkozatok mindenikét oly méltán áthatja ; de ez öröm nem ragad magával annyira, hogy — mint a Sz. által a kérdéshez szólásra egyenesen felszólitott »érdeklődők* s a magyar prot. egyháztörténelem legkisebb munkásainak egyike — el ne mondjam én is e kérdésre vonatkozólag mindazokat, melyeket e szent ügy érdekében a dolog természete s saját meggyőződésem szerint el kell mondanom, és amelyek az eddig hallott egybehangzó véleményektől bizonyos pontokon eltérők fognak lenni. Hogy Bod Péter történelmének eredeti kézirata Lejdában újra feltaláltatott, ez ismétlem, igen-igen nagy szerencse és nyereség egyháztörténelmünkre nézve ; de mégis kénytelen vagyok a »felfedezett drága kincs* relatív értékét kissé lejebb szállítani. Igaz ugyan, hogy nt. Kovács Ödön urnák csak »alig 2 — 3 csonka másolat« létezéséről, Sz. urnák pedig »egypár hiányos, jól rosszul lemásolt kéziratról« van tudomása, — de hiszen épen a nagyenyedi ref. faiskola könyvtárában ott van mind a négy liber, egészen hiteles és maga Bod Péter által átnézett, sajátkezűleg javitott és pótolt s a IV-ik liber XI. és XII. caputját kivéve egészen teljes másolatban. Maga a IV-ik liber pedig, egész teljességében s Bod kézírásával megvan az erdélyi muzeum*könyvtárában. Bárcsak igy volnánk Ember Pállal is ; nem kellene akkor oly szorongással keresnünk az eredetit ! Nagyon természetes tehát, hogy a IV-ik liber is régen ösmeretes mind Enyeden, mind Kolozsváron, mmd Marosvásárhelyen, s tartalmából rögtön meglehet győződni arról, hogy egyenesen folytatása és szerves kiegés itő része-é ez a három első libernek.1 De többet mondok. A debreceni főiskola kön) vtáraban meg van Bod szóbanforgó történelmének 210 igen sűrűn beirt negyedrét lapra terjedő latin nyelvű bő kivonata, melyet épen a Sz. által újra feltalált lejdai eredeti példányról készített a mult század utolsó éveiben valamelyik Lejdában tartózkodó derék magyar theologus. 1 Mindezek bőven elő vannak adva gr. Mikónak l8Ó2-ben megjelent »Bod Péter élete és munkái* cimű művében a 36— 39-ik lapokon, hol a munka tartalma, caputról-caputra közölve van.