Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-26 / 30. szám

natos lenne, ha a IV-ik Liber is megjelennék, azon példány után, melyről gr. Mikó tanulmánya 39-ik lapjának jegyzetében igy emlékezik: »A másik csonka példány az én birtokomban van, ily cim alatt: Petri Bod História Ecclesiastica. Liber Quartus stb. iv alak három ujj vastag, lágy kék táblába kötve, az iró saját kézirata; tesz 140 ivet, a lapok számozva nincsenek.« Hát ha ez éppen a Hollandiába indított példány? de a mely onnan valami uton visszakerült. De meg ha nem ugyanazon egy példány volna is, mint az »iró saját kézirata® azt hiszszük teljesen megbízható s csak végtelen nyereség lehet reánk nézve, ha a leideni három eredeti könyv mellett azt is bírhatjuk nyomtatásban. Szóljanak hozzá e dologhoz a kiket érdekel 1 Tudom ugyan jól, miszerint az előfizetők gyűjtését nagyon megnehezíti azon körülmény, miszerint a mü latin nyelven levén irva, csakis tudósok olvashatják; azonban éppen ez szerencse reánk nézve, mert ez esetben a magyar prot, egyházunk történetéről, majd semmit vagy legalább is nagyon keveset tudó külföld is hamisítatlan, nemzetiségi s másnemű előítéletek által meg nem vesztegetett tudomást szerezhet, sokat szenvedett egyházunk múltjáról. Egyszóval, itt az ideje, hogy e halottaiból feltámasztott műnek visszaadjuk az életet, melyet oly méltán megérdemel s ne hagyjuk reánk süttetni azon szégyen bélyeget, melyen e szavak vannak felírva: »ti nem akartátok!* Bod Péter számos művei között alig van reánk magyar protestánsokra nézve egy-egy tontosabb e kézíratnál, melyben, mint szintén gr. Mikó mondja tanulmánya 39-ik lapján »egy eddig csaknem parlag mezőt vesz mivelés alá egészen. Kutató szelleme a magyar egyháztörténelem határait szélében hosszában bejárja s mindenütt erős nyomait hagyja munkásságának ; korszakokra derít világot, kérdéseket hoz tisztába, tényeket állapit meg, elitélt emberek s kárhoztatott elvek s idők felől hoz napfényre megigazító adatokat s igazságokat, szóval mindenütt alapot vet, vagy bevégzett épületet hagy maga után s ekkép Párizpápait, Hanert, Schmeizelt, Timont és Iliát, szóval valamennyi kortársát meghaladván, történetirói képessége s készültsége egész nagyságában mutatja ki magát.« Kell-e több ajánlat, a kiadás szükségszerűségének erősebb indokolása a Mikó fennt idézett szavainál ?! Hazánk protestáns főurai, szakférfiak, magyar protestáns közönség! Oh! ne engedjétek oda magatokat a közöny s korunk eszme nélküliségénék áldozatául! Jertek emeljük ki e megbecsülhetlen kincset bemohosult sírjából s adjuk vissza e hazának, hazai protestantismusunknak, melynek történeti irodalma oly égető szükségét érzi ennek!!... »Re opitulandum, non verbis!« Ámen. 1885. julius. Szalay Károly, ev. reform, papjelölt. Életrajz, autobiografia. Mit kívántok tőlem ? életrajzot, hol én legyek találva, még pedig ugy, hogy magam is magamra ismerjek, más is reám ismerjen. Ha más ember rajzol, az magából indulva engem hűn nem találhat, vagy szebbnek rajzói hízelegve, vagy rútabbnak engem utálva, vagy mint legtöbbször megesik, oda állit mint egy mit sem mondó faképet. Mindegyik alakban én vagyok és nem én. Igy megszorulva mit tegyek, mit csináljak ? Eszembe jutott Rousseau a genevai órás legény, ki egyszer confessió cim alatt megírta tulajdon életrajzát; miért ne vallhatnék, confiteálhatnék én is, mintha csak nekem nem volna mit eltakarni, nem volna mit felfedezni valóm. Egy nyolcvankét esztendős öreg embernek bizony már nem sok duggatni vagy mutatni valója, azaz nem sok szégyelni vagy dicsekedni valója lehet. Többen kívánták, hogy biográfiát írjak munkáim elébe. Jól van, én engedek, lehelyezkedtem mint é ő halott a hulladeszkára, kinyújtózkodom, és mint hajdan Assisi Sz. Ferenc megmutatom a sebhelyeket, melyeket az élet belém nyomott. Nem kis mértékű cynismus kell hozzá, hogy magamat igy produkáljam, és nem kevés kin, hogy magamat így világra hozzam. Én hát most confiteálok, kezdve ott, hol emlékezésem világa a múltnak homályában elmosódik, elfogy vagy kialszik egészen. * * Egy beteg kis leány bölcsőjét mozgatja egy kis fiú, a beteg kis leány az én néném, a kis űu én vagyok, a bölcső festetlen fenyődeszkákból, a pólya posztószélből, a hajdan szép kis leány ott a bölcsőben megégve a fekete himlő tüzében. Hogy a szép kis leány meghalt, hogy eltemették, arról nem tudok semmit, hanem homályban látom a kis fiút ágyán falfelé fordulva, édes anyja nedves rongydarabokat boritgat égő arcára. Elragadt rám a himlő, elvesztém egy időre szemem világát, tudom hogy sötét volt, nem láttam semmit, senkit, még anyámat sem. Gyógyulásom után jut eszembe, hogy édes anyám elbeszélte keresztanyámnak, hogy himlőzésem előtt milyen szép, milyen kedves voltam, hogy az öreg harangozóné rózsaviolának nevezett, és most nézze csak komámaszszony ! . . . Itt van életem zodiakusának, hullámzásának első karikája, ezek a karikák lettek idővel egymást hátaló gyűrűi életem fájának. Anyámnak ez ártatlan észrevétele mint egy tört sugár vetődött vissza reám, én ebben mint tükörben megláttam himlőtépte arcomat a »rózsaviola /« Tükörbe nem néztem évekig, nem nézhettem, mert a himlő annyira elrútitott, hogy roszul es j

tt magammal találkozni, és tudni azt, hogy valakivel találkoznom kell. Es hányszor jutottam életem napjaiban olyan kinos körülmények közé, hol kerülnöm kellett magamat, kerülnöm kellett másokat, nem mertem találkozni másokkal, kivált olyanokkal, kiket szerettem, becsültem. Ilyenkor egy jövő, ott a viszontlátás elképzelt örömei mind elsötétültek lelkem előtt, hátha az élet hibái, vétkei, szégyenleni valói mind letörülhetetlenek, mint arcodon a himlőhelyek. Vagy le lehet-e, le kell-e másolni még egyszer ezt az impurumot, melyet mi itt bemocskoltunk, leöntöttünk, melybe annyiféle bolondságot és piszkot takartunk, mit utóvégül is magunknak kell felolvasni, mert más rajta elmenni ugy sem tudna ? Azután az ó-budai népiskola fapadjára és homályára száll emlékezésem, a mint hazafelé megyek kezemben egy darab papírral, melyre irva volt, ugy mintha most is olvasnám róla: irta Dobos János 1809 Hová lett ez a lap, vagy hány lapra irtam le még ezután nevemet ? ki mondja meg I — Az élet hány hamis váltója, hány fizetetlen árjegyzéke, kötelezvénye jár és járt nevem alatt, neved alatt? megtudnád-e mondani? Ebben az alacsony földönfutó iskolában első tanítom Túrós Pál uram volt, egy szelíd sovány ember, ki életteljes szép fiatal nejének gyönyörűséges igája mellett egy nehéz keresztet emelt vállain, melyre irva volt az átok, a tanítók átka : Dii oderunt, nem is birta messzire, egy év multával letette a porba vándorbotja mellé. Minthogy atyámnak több fiúgyermeke volt, a Losonci iskolából egy magántanítót hozatott házunkhoz, ki