Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-26 / 30. szám

Most azon reményben, hogy hazai protestáns egyházi irodalmunknak egy porszemnyi szolgálatot tettem, bezárom igazán csak felületes ismertetésemet. * * * A fennt közlött sorokat még 1884. ápril havában irtam Leidenben s azonnal le is küldöttem nyilvánosságra hozatal végett a »Sárospataki Lapok« nagy tiszteletű szerkesztőjének: Mitrovics Gyula egykori szeretett tanáromnak. Á lelkiismeretes szerkesztő azonban nem akarván hirtelen nagy lármát ütni egy talán nem ismeretlen s nem egyedüli munka feltalálásával, soraimat a sárospataki főiskola érdemes könyvtárnokának Szinyei Gerson tanár urnák adta át a végből, hogy a kéziratra nézve adna némi felvilágositást. Kéziratomat aztán mult év juniusában azon Szinyei Gerson tanár úrtól kelt hátirattal kaptam vissza, hogy: »E mű mint kézirat nem ismeretlen az irodalomban. Meg van a n.-enyedi és maros-vásárhelyi Teleki könyvtárban és másoknál is már másolatban. Megvan annak magyar fordítása is ugyancsak Bod Pétertől a n.-enyedi és Mikó-fé!e könyvtárban. A leideni csonka példány Tiiri Sámuel bécsi ágens utján jutott oda hihetőleg. Tűri kiakarta azt nyomatni még a Bod életében, de kiadót nem talált.« Igy aztán a legkisebb bátorító szó nélkül már-már letettem minden reményről, hogy a kézirat eddigi sorsán változtatva lehessen, s ismerve nyomorúságos irodalmi viszonyainkat már-már kétségbe estem felette. Azonban lelkem nem hagyott nyugodni s a csak felületes átvizsgálás után is oly erős vágy ébredt lelkemben a kézirat kiadatása iránt, hogy azt bárminő uton módon is elérni erősen feltevém magamban, tudva protestáns egyháztörténeti magyar irodalmunk szegénységét. E célból mindjárt Leidenben mozgolódni, tapogatódzni kezdettem s magas fokú érdeklődést keltvén azon kincs iránt, melytől magyar protest. egyházunk történetének megírása függ: a bennünket magyarokat lángolón szerető leideni tanárok közül sikerült megnyerni ügyemnek hazája egyik méltó büszkeségét L. W. E. Rauwenhoff philosophiai tanárt, kihez nem sokára csatlakozott a világhírű A. Kuenen is, kik aztán — de különösen Rauwenhoff minden eszközt megmozdított, hogy az általok sem ismert nagybecsű kézirat kiadása lehető legyen. Leidenbőí a mult év juniusában hazajőve levelezés utján igyekeztem az ügy iránti érdeklődést megtartani s növelni, mig végre folyó évi május 29-ikről kelt levelében arról értesített Rauwenhoff, hogy a Bod Péter egyháztörténeti művének kiadatása tárgyában a híres Brill könyvkiadó cég egyik főnökével értekezett s a Bod kéziratát pontosan átvizsgálták, tapasztalataikat összevetve azon adatokkal, melyek a kéziratról a Gerdes »Scrinium Antiquarium«-ában olvashatók. S ugyancsak ekkor kiszámították a nyomtatás költségeit is, mely 300 példányért 3000 forintot tenne ki. Mint Rauwenhoff tudósított, ha 250 előfizető leend 12 frtjáva', vagy 20 márkkai, a Brill cég saját számlájára elvállalja a kiadást. Kérdé továbbá az általam szeretve tisztelt Rauwenhoff, hogy ily előfizetési ár mellett remélhető-e hogy hazánkban 100 előfizetőt összeszerezhetünk; a mely esetben aztán megigéré Rauwenhoff, hogy latin, vagy német nyelven a széles világra mindenfelé előfizetési felhívásokat küldenek ők széjjel, melyeket majd hazánkhan is kibocsatandunk. A nemeslelkű tudós egyszersmind féltévé azon kérdést is, mint hő óhaját, miszerint »sokkal jobb volna, ha a költségek bizonyos részét fedezni lehetne valamiféle subsidium utján, mi által aztán a könyv előfizetési ára kevesebb lehetne s esetleg többek által volna megszerezhető. Én (t. i. Rauwenhoff kinek ez idézet szórói-szóra van átvéve leveléből) örö mest teszek ez irányban nálunk lépéseket, noha attól tartok, hogy nem sokat fog behozni. Hát az önök egyházi kormánya nem volna kész semmit tenni e szent ügyért ? avagy nincsenek a magyarok között mágnások, kik egy ily nemzeti célért egy fejedelmi ajándék tételére hajlandók volnának?!* Igy ír egy bennünket szerető s a tudomány érdekéért bármily áldozatra kész idegen. Ehez nem kell commentár. Rauwenhoff ily tartalmú levelének vétele után arra törekedtem, hogy hazánk valamelyik első rendű protestáns tudósának figyelmét felhívjam s támogatását a kézirat kiadatása, előfizetők gyűjtése végett kikérjem. Folyó év áprilisában Enyedre utazva csakugyan sikerült is megnyernem nagynevű tudósunk dr. Kovács Ódon theologiai tanár szives igéretét arra nézve, hogy a kézirat kiadatása céljából bezörget néhány helyen, hogy igy legalább a Rauwenhoff által kikötött 100 előfizető valahogy meg legyen. S szavát dicsőséggel be is váltotta s ma már reméljük, miszerint kiáltó szavunk nem fog pusztában elhangzani, hanem a magyar protestáns egyház s annak zászlóvivői Királyhágón innen és túl örömmel fogják megragadni az alkalmat; s a hanyatló század ez utolsó előtti tizedét epochalis jelentőségűvé tenni protestáns egyházi irodalmunkra nézve el nem mulasztják. Jtzt e'ső sorban egyházunk becsülete, másodszor a Bod Péter nagy szelleme méltán megkövetelheti. Ennyit a kézirat kiadatásának eddigi története kedvéért. Most még csak néhány szót a kiadás szükségéről. Azt hiszem a kézirat kiadásának nem áll útjában azon felvethető akadály, hogy : hiszen ha több példányban is meg van a kézirat, már adatai úgyis ismeretesek s bárki által felhasználhatók. Az az egy pár hiányos, jól-roszul lemásolt kézirat ki tudja kiáll-e még egy pár századot s esetleg nem juthat-e oly számos becses elkallott okmányaink sorsára ?! Aztán meg ily munka nem szabad, hogy csupán egy-két ember előtt legyen feltárva, mert abból ugyanazon egy időben egyszerre többnek is lehet, s kell is aknáznia a még alig ismert kincseket. Hiszen a dicső emlékű gróf Mikó Imre »Bod Péter élete és munkái« cimű gyönyörű tanulmányában ugy szól e kiadatlan kéziratról — melynek ő csak a n.-enyedi collegiumban levő egyik másolatát látta s még egy pár más csonka példányt — mint a melynél : »már akár az adatok bőségét s érdekes voltát, akár a feldolgozási ügyességet nézzük, a mély búvárt és sokoldalú történetirót kell benne megismernünk. E művében van letéve a magyar egyházi történetek mezején gyűjtött roppant ismeret tömege. Gazdag tárháza ez a legritkább és becsesebb adatoknak, legyenek azok erdélyi, magyarországi vagy külföldi iróknal, levéltárakban és gyűjteményekben feltalálhatók.® (38. 1.) gr. Mikó Imre az általam felfedezett leideni kézirat létezéséről tud ugyan egész odáig a mig az Gerdesiusnál volt, vagy Türinél, sőt emliti azt is, hogy Türi »most elvitte a folytatást — a 4-ik könyvet, de ki nem adtak soha, hogy Türi visszaadta volna, arról nincs emlékezés sem önéletrajzában, sem házi diarumában. Ki tudja mi lett sorsuk« (38. lap). Istennek hála mi már tudjuk a három első könyv sorsát s talán valamikor a 4-ik is megkerül!? Most már nincs egyébb hátra, minthogy ismertebb történészeink hozzászólva a nagy fontosságú kérdéshez a kézirat kiadását hatalmas szavukkal kieszközöljék; ügy barátokat toborzanak, önmagokat dicsőítve meg a Bod Péter szelleme, emléke iránti megszentelő munkában. S én még csupán annyit vagyok bátor megemlíteni, miszerint a leideni III. Libert magában foglaló kézirattal egy időben talán nagyon kivá-