Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

erkölcsök megóvásában, a felebaráti és hazaszeretet ápolásában magasztos hivatásuknál fogva serényen munkálkodnak; s legyenek meggyőződve, hogy ezen igyekezetökben, valahányszor csak az általok oktatott s vezérelt néppel gondnoki állásomnál fogva érintkezem, lelkesen fogom őket támogatni. Jól tudom, hogy emberi viszonyaink folytán merülhetnek fel súrlódások, sőt talán viszályok is. Legnemesebb feladatomnak fogom ismerni, hogy azokat eloszlassam s a méltányosság és igazság alapján megszüntessem a békétlenséget és egyenetlenséget, mely csak rombol és pusztit, holott nekünk protestánsoknak békére, kölcsönös szeretetre s jó egyetértésre van szükségünk, hogy azok segélyével erőt és tekintélyt nyerhessünk. Érzületem, gondolkodásom és eljárásom irányelveit ekkép röviden megjelölve, abban a tudatban, hogy jó igyekezeteim érvényesítésére magamban erőtelen vagyok, teljes bizalommal kérem fel nagytiszteletű esperes urat, mint szeretett elnöktársamat, legyen szives engem tapasztalataival s bölcsességével támogatni; de szeretetteljes bizalommal kérem fel egyszersmind az egyházmegye nagyérdemű összes tisztviselőit s az egész megye lelkészi s világi tagjait is, hogy becses bizalmukkal megajándékozni s engem nem mint főnöküket, hanem az imádott egyház közös érdekében velők együtt fáradó munkatársat s szerető testvért segíteni és támogatni szíveskedjenek. Az általam mindenkor nagybecsű bizalomért pedig, melylyel ezen jeles egyházmegye gondnokává választottak, fogadják mindnyájan és egyenként leghálásabb köszönetemet. Hálateljes szavaimat pedig azzal fejezem be, hogy követve szivemnek különösen az özvegyek és árvák iránti érzelmét és részvétét, az egyházmegyei papi özvegyek és árvák segélyezésére, az e célból kezelés alatt levő tőkéhez száz forinttal járulok, melyet nagytiszteletű elnöktársam kezébe ezennel át is adok. hára fejét szétzúzták« a mint ezt Sz. L. Zs. ur az »E. egyh. és isk « 3-ik számában kifejté). Az evangyéliom szerint reformált testvér egyház a testvér megnyeréséhez hozzá látott. Ha valahol az evangelikus egyházban a híveknek a fegyelem nem tetszik, nosza tárt karokkal fogadja őket a jó testvér. Ugyancsak az a jó testvér, Selmecbányán a hol két virágzó evangelikus egyház van, missziói lelkészi állomást szervez (lásd. dunántuli ref. egyházi gyűlés jegyzőkönyve 1884. 73. p.) Ez a szellem már a ref. egyházban is meghozta gyümölcsét, H.-M.-Vásárhelyen propagandát kezdtek csinálni az unitáriusok Hodie mihi, cras tibi.« S a mily kárörömmel, és erősen gyanúsító kifejezésekkel emlékezik meg az evangyéliom szerint reformált testvér egyházról, oly annyira pártfogásába veszi a róm. kath. főpapok hazafiságát, kikről is igy nyilatkozik: »Kár nekünk a kath. főpapok hazafiságának rugóit kutatni. Lehet, hogy igaz, amit nt. ur a főpapokról mond hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. De hát nem hazajiaskodnak-e sokan a mi egyházunkban is csak azért, hogy hírnévre és dicsőségre tegyenek szert? Nincsenek-e sokan, kik csak azért állítják pellengérre lelkésztársaikat, hogy annál jobban fedezhessék szentségükkel bűneiket. Ne keressük a katholikus főpapok hazafiságának rugóit (persze könnyebb a saját felekezetebeH ha/afias lelkészek rugóit kitalálnia), hanem kövessük az Úr ama szavát »ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.* »Hát mi nem akarunk ítélni a lelkész ur felett.« Hanem a ki ugyanakkor midőn a protestantismusnak Csehországban történt kiirtását lelkén viselő római katholikus klérust védelmébe veszi, a közös ellenség ellen való küzdelemben eddigelé egymáshoz mindenkor híveknek talált szövetséges testvér felekezeteket egymás ellen ingerelni iparkodik azáltal, hogy az egyiknek az önfenntartás és nemzeti tekintetek által parancsolt törvényes intézkedéseit gyűlöletes szinbei 1 tünteti fel a másik előtt, az maga mondott ítéletet maga felett, s miveleteiért legfeljebb a pánszlávoknál számithat elismerésre. Pánszláv vakondokok. A magyar ref. és evang. egyházak tudvalevőleg a gondolat szabadság és magyar nemzetiség eszméi által egy családdá olvadt testvér-felekezetnek tekinték egymást eleitől fogva, a mint azt nevezett felekezetek jobbjai nem mulasztják el hangsúlyozni minden előforduló alkalommal Csakis a mi pánszlávjaink, mint a fenntnevezett eszmék halálos ellenségei, tűzték ki a maguk nemtelen feladatául azt, hogy a két felekezet között való jó egyetértést és testvéri érzületet gyanúsításaikkal és rágalmazásaikkal megbolygassák; sajnos, hogy ezen vakondoki munkálataik némely evangelikus lelkész által is előmozdittatnak, a kiknek pedig különösen érdekükben állana, hogy ama kártékony elemekkel való minden szolidaritást tetteikkel megcáfoljanak. E tekintetben legújabban kellemetlen benyomást tett reánk Szeberényi Lajos, Zs. evang. lelkésznek az Evang. egyház és iskola f. évi 19. számában megjelent, a pestmegyei evang. egyházmegye hazafias főesperese Láng Adolf ellen irányuló cikke, melyben ezeket irja: »A mi evangyéliom szerint reformált testvéreink már haladnak azon az uton, melyet nálunk is meghonosítani szeretne a nt. pestmegyei főesperes ur. A mi evangyéliom szerint reformált testvéreink már megkezdték a térítés nagy munkáját, Pancsova, Orosháza. T.-Becse nagyon hasonlítanak ahoz, a mit drezdai prédikátorok tevének a fehérhegyi csatakor (t. i. hála istentiszteleteket tartottak, a miérthogy »az átkozott kálvinismúsnak elvala-Nincs semmi uj a nap alatt. Nem uj dolog, hogy a pánszláv irányúak szeretik hazánkban elfeledni a két protestáns egyház között levő testvéries viszonyt. Igy volt ez ez előtt 40 évvel is. Nem is csoda, hisz annyi kétségtelen igazság, hogy a hazai reformátusok, és az ezekkel a jó testvéries viszonyt elismerő s fenntartó evangélikusok hajthatatlan ellenségei a magyar nemzet minden ostromlójának. A kik előtt a politikai pánszláv üzelmek drágábbak a Krisztus evangeliománál, azok bizony esküdt ellenségei minden kálvinistának. Hanem másfelől meg ne ijeszszük magunkat mindjárt a mumussal s ne lássunk mindjárt ellenséget abban, a ki önnön egyházi érdekeit vagy legalább vélt érdekeit védi Vélt érdekeit — mondjuk — mert alig hiszszük, hogy a fentebb említett helyeken vagy bárhol is a református papság valami nagy térítési buzgalmat fejtene ki; sőt megfordítva hazai reform, papságunknak az az egyik fő bűne, hogy nagyon ís lanyha, néhol majdnem a bűnösségig közömbös Urunk azon parancsolatával szemben: »Vessétek ki a hálót*! S igy ha mégis panaszok merültek fel, azoknak egy részében alkalmasint sokkal több a füst, mint a tűz. Ne háborgassuk mi egymást, van nekünk ki és rni ellen küzdenünk ugy is. Még vállat vetve is gyengék vagyunk. Szerk.